|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
Vulkánként tör fel bennem újra,
mélabús napokon hiányod,
pásztázom a kietlen tájat,
de nem lelem a messzeségben árnyod.
Csak ülök egy fának tövében,
kérges törzse töri a hátam,
feldereng még néhány emlékkép,
s a szívem mardossa ezernyi bánat.
Vagy talán egy gally döfte így át?!
Felugrom hát tüstént a földről.
De fájdalmam nem enyhül semmit,
az égre nézve üvöltök fel végül.
Könnyes szemeimet dörzsölve,
tekintetem a fára téved,
megpillantok egy emléket ott,
nevünk a barázdák közé felvésted.
Úgy alkottad minden betűnket,
mintha öröklétű fa volna,
pedig szíveddel érezted már,
nem úgy ver mint az enyém évek óta.
Szemedbe nézve elvesztem én,
s illúzió burokban éltem,
fel is ruháztalak mindennel,
mit hinni akartam hogy van...de nincsen!!
Szárnyaltam,repdestem,éltem én,
szivárványszínű volt a világ is,
de a buborék mára kipukkadt,
szárnyaim letörtek,s földre zuhantam.
Összekuporodva,sárosan,
nyújtottam kezem oly sokáig,
megfogtad,de undor fogott el,
s minden erőddel löktél a halálig.
Oda,hol már nem hallod szavam,
s keserves könyörgésem dalát,
hol nem kell megmagyaráznod sem,
hogy mire volt jó az,hogy így becsaptál.
Te csak mosod kezeid mindig,
míg én örökre elvesztem már,
ha meg is gyógyulnak szárnyaim,
ide többé nem térhetek vissza tán.
De talán nem is jönnék újra,
jobb nekem a felhőn csücsülni,
s tán el se bírnám viselni azt,
hogy újra magamra hagyj a végzetig.
Mára már nincs bennem harang láng,
az idő halványított rajta,
inkább csak kitépném a szívem,
hogy se jót,rosszat ne érezzek újra.
Mert egy madár megsúgta nekem,
míg fuldokoltam a nagy sárban,
hogy te elárultad neki,
hogy én csak a sajnálatodra vágytam.
Csak ülök egy fának tövében,
s könnyeim lassan elapadnak,
hirtelen elsuhansz mellettem,
de rám se nézel..emelt fejjel szaladsz.
Csak nézek utánad sokáig,
s a szívem hevesebben dobog,
de hiába próbálnék szólni,
én már örökre csak néma maradok.
Sebzett lelkem gyógyíthatatlan,
zokoghatok napestig akár,
de mit sem változtat ez azon,
hogy te gyűlölöd az emlékem is már.
Így hát a távolba révedek,
s csak bámulom a borús tájat,
ha látom alakod suhanni,
csak behunyom a szemem,hogy ne lássak. |
|
|
- május 25 2017 10:10:29
Remekül szemlélteted azt a végtelen nagy csalódást, melyet okozott Neked, át kellett,hogy éld. De az írás mindig segít és az idő. Igen, az idő, ha nem is gyógyít be minden sebet végérvényesen, de tüneti kezelésre megfelel.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Évi |
- május 25 2017 14:50:58
Megható, fájdalommal teli nagyon szép verset írtál! Szeretettel gratulálok: Zsuzsa |
- május 25 2017 16:52:40
Köszönöm szépen,hogy olvastátok! ❤ |
- június 06 2017 11:31:05
Kedves Berenike!
Szomorú soraid átéreztem...
Azért mindig van remény!
Hátha volt amit félre értettél...
Vereshez gratulálok szeretettel!  |
- június 19 2017 20:35:26
Köszönöm :-) |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. december 13. szombat,
Luca, Otília napja van.
Holnap Szilárda napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
