 
H.Gábor Erzsébet
Nekem a vers
Ajándék, ária, zenemű,
rondókat zokogó hegedű,
csupa dal, pihe-hó, puha szó,
hol a rím, ringató, mint a tó.
Mi a vers? Ékszer az, csupa fény,
álmokat regélő fura lény -
hogyha kell, simogat, átkarol,
selyme lágy, akár a pávatoll.
Vers-e az, hogyha a szó hamis?
Kétkedem olykor már magam is,
amikor fals hangok csengenek -
azoknak sohasem engedek!
Van úgy, hogy beléd váj, mint a kés.
Fülednek hallgatni büntetés,
arcodon szégyentől gyúl a láz,
ha a szó sérteget, úgy aláz,
s a bántó vétlenül ostoroz -
pedig a büntetés nem jogos!
Egyetlen öröme ez neki,
a törvényt mindenhol megszegi!
Csalóra sohase hallgatok…
Jöjjetek gyönyörű dallamok,
s emelj fel emberi, tiszta szó,
televény tettekre biztató!
Muzsika, imádság, szent beszéd,
átjárja lelked, s mint hű cseléd,
letérdel, megríkat, fogva tart -
akár a tengert a sziklapart.
Magyar nyelv; örökség, kincs, vagyon,
magyar jaj feszül a kínpadon,
s magyar szó formálja ajkadat,
ha azon gyönyörű dal fakad.
2017.09.03.
|
|
