Szemeim elõtt az idõ jéggé dermedt
szívdobbanáskor jégcsapok csilingelnek
Látod, megfagyott, nem süt már a Nap
Hóvihar kélt egy pillanat alatt
fehér lepel beteríti
mint tiszta lap, mind elrejti
emlékeim
Hol pipacs nõtt , ma már csak jég virág lakik
hol sugár simogatott, most éles fény vakít.
Hallgat a magány fogvacogva
a múlt koncait vicsorogja.
denes - március 24 2008 14:00:53
Bizony, jéggé dermed az ember, ha olvassa s magányában megvacogtatja.
szoszircsi - március 24 2008 14:16:22
[b]Crysty...nagyon-nagyon szemléletes...az érzelmek hideget árasztanak...soraid ugyan fénylenek,mint a jégcsapok...de hûvösödik köröttem a levegõ...még jó,hogy meleg szobában vagyok...
Nagyon tetszett ez az ismerõs érzés... szeretettel[/b] szí.
Go-ti-ho - március 24 2008 15:53:56
Mondanám, hogy nagyon siralmas. No nem a vers, hiszen az nagyon szép, hanem amit közvetít.
Mondanám, - de nem mondom, hiszen a sorok között ott van a remény, ha esetleg nem is tudatosan. A "tiszta lap".
A tiszta lap mindig az újrakezdés szimbóluma. Az, amikor nem kell a múlt terheit cipelni, amikor megszabadul az ember a koloncoktól. Egy másik vers kapcsán írtam példának a format c:/ -formulát. Ha az ember tiszta lappal, egy újraformázott winchesterrel kezd, akkor mindegy, hogy mi volt eddig!
Szép a vers, és bár elsõre nem ezt sugallja. Ott van benne a remény!
