|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,193
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Láttam, amint ott ült a tó partján, búsan, egyedül,
tekintete komor volt, messzi távolra révedt.
Ült a csend, még a szél sem rezdült, arca halovány volt,
mint a hófehér rózsa, s mélyreható, úgy rémlett.
Ibolyakék szeméből ezüstcseppek hömpölyögtek,
melyek nagyokat csobbantak a bársonyos vízbe.
Oly átlátszó volt a tó, mint tisztára mosott üveg,
szinte belátott a misztikum rejtelmeibe.
Érző szíve úgy tombolt, ahogy a viharos tenger,
képzeletben ott állt, a csipkézett szirtek fölött.
Leverten nézte a víz fölött szálló sirályokat,
galamb lelkében boldog, békés álmokat szövött.
Aztán csak hangosan felsóhajtott, s csüggedten nézte
a sziklákra csapódó, tekergőző tajtékot.
A Nap lassacskán lemerült és narancsra festette
a lassan megnyugvó tóban a hullámjátékot.
|
|
|
- január 10 2018 10:40:36
Kedves Zsuzsa!
Szép természeti képet festettél versedben, ugyanakkor a magány fájdalmát.
Gratulálok versedhez. Szeretettel - Szomorúfűz |
- január 10 2018 18:43:57
Kedves Zsuzsa!
Szépséges, szomorúsággal, fájdalommal teli versed szeretettel olvastam.
Szívből gratulálok!
Margit |
- január 11 2018 14:13:25
EliSu kedves! Szép és szomorú versedet élmény volt olvasni, gratulálok főhajtással:
KíberFeri  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2019. október 22. kedd,
Előd napja van.
Holnap Köztárs. napja, Gyöngyi napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
