Színeimet festettem eléd,
De hogy feslettnek ne tűnjek,
Nem szerettem én beléd,
Mert azt akartad, eltűnjek.
Így hát arcom feketére mázoltam,
S tovatűntem az árnyak között.
Éjszaka így már nem veled táncoltam,
Ki lassan magától ellökött.
Lassan, halkan tovaszállt a vágy,
Mint egy szegény, beteg lepke.
Azóta is üresen vár az ágy,
Helyed kihűlt, a por belepte.
Emlék leszel csupán könyvemben,
Egy rég elfeledett csalódás,
Egy megfakult képe majdnem szerelemnek,
Mely fejezetet követ majd más. |
|
