 
Fenn a dombon - a Golgotán-,
éppen kelt a Hold,
piros , mint a tűzhely,
és mind feljebb és feljebb volt.
S szőlőskertek pirosban játszottak,
a pincék egymás mellett álltak,
és mind valami titkot őrzött,
de csak egy bújtatott el egy lázas álmot .
Lenn a Kólicka patak völgyében
csillogóan szaladt a víz,
és ebben a különös órában
megkondult a falu harangja...
és a csend felvisÍt.
A régi földúton jött egy sötét látomás,
felfelé jött és félénken
figyelmesen körbenézett,
és a pincék árnyékában besurrant az egyikbe szépen.
A pince ablaka virágok közt volt,
és a rácson át becsorgott a holdfény
a földön csúszva, majd a falon mászva,
sötét maradt az a hely, ahová nem jutott fénye,
mély és rejtélyes egy kÍvülálló szemében.
A gerendától földig
egy pók varázslatosan dolgozott,
vékony, áttetsző hálót szőtt,
vízcseppek díszítették... mint egy gyöngysort.
A hálón túl egy lány aludt,
arcát megvilágította a Hold,
fehér volt és vékony -lilában játszott- ,
ruhája hozzásimult, mindenét kiemelte,
haja aranysárga,
feje egy párnán pihent, melynek szélén csipke volt,
szemöldöke boltíves..., kezei a mellén pihentek.
Korát mellei mutatták,
a szamóca illatában érlelődtek,
szája kissé nyitva,
lehelete forró,
inkább parázs és szikra...
imádni való.
Az idegen kezével félrehúzta a pókhálót,
azt amelyen a drágakövek sora volt,
és a lány fölé hajolt,
ajkát a lány ajkára tette,
hogy a lány ujjáról lelopja a gyűrűt.
és mint egy gonosz szellem,
halknál is halkabban,
az ajtón kifordult sietve.
Másnap a lány csodálkozott,
a pókháló szakadt,
tükörbe nézett,
és látta, hogy ajkai lilák és szárazak,
szomorúan mosolygott, nem értette:
a gyűrűm vajon hol lehet?
Tudom:
az éjjel meglátogatott egy gonosz szellem
és ellopta gyűrűmet és ajkaimról csókomat...
mondta nevetve.
Huncut volt a lány... huncut,
ezt a mesébe illő dolgot mindenkinek elmondta:
dicsekedni nem akarok, de történt velem valami az éjjel,
őt magamhoz szorítottam... és
majdnem kimúlt,
Isten megajándékozott,
és így folytatta, hogy mindenki hallja:
a teljes igazságot senki nem tudhatja.
Ezt mind hallotta a gonosz szellem,
és minden éjjel ott termett az ágya mellett
csókjait osztva.
A lány egyszer felébredt,
a gonosz szellem el akart futni,
de a lány rákiáltott:
maradj mellettem, tüzes, édes szó,
ha jól látom árnyék vagy,
de nem hiszem, hogy egyedüli a világban,
és utat tévesztettél... vagy mindez nem való.
Én benned egy megrekedt lelket látok,
ó, te múló árnyék, szomorú mély szemekkel,
megrontottalak volna:
felelj.
A rossz szellem mellé ült, és átfogta a közepét,
suttogott... a lány égető ajkait adta,
és végül ezt mondta:
Te nem látod, a neved nem tudom és
nevet én nem adhatok,
egymást ölelve - reszkettek -.
A lány le akarta takarni szerelmese arcát,
de szemeiből boldogságos könnycseppek buggyantak ki,
és amikor megtörölte szemeit..., hogy lásson,
kezeiben csak a csipkés párnáját szorította,
és suttogta:mégis szeretem.
Fehér lett és vékony,
szíve bátortalan, tele gondokkal,
ablakát figyelte, amelyen ragyogva, sisteregve beszökött a holdfény.
Istenem, be nagy volt a vágy,
én ostoba, kiégetem a szemeimet,
szépségemet csak az éjben látom,
és sokan nem is tudják, hogy mit veszítenek...
álom volt...sírni nem fogok,
egy élő, rossz szellemet még kaphatok.
Egyszer csak az asztalra felugrott egy tücsök,
ciripelni kezdett a hegedűjén és mintha vigyorgott volna,
akkor jött rá a lány...hogy az éji álmában az a gonosz szellem
ki volt.
|
|
