Halálfejes kaszás a szemedbe néz
S nem kérdi, hogy kinek mit érsz!
Kaszája éle lelkedet vágja,
Miközben keze már a szívedet vájja!
Felszállsz és lenézel a szeretettekre,
S mondanád, amit nem mondtál egyszer se,
Mirõl azt hitted kár, mirõl azt hitted fáj,
mirõl azt hitted; Oh, még megvár!
Fellebbenõ lelked hegyébe markolva, tépve
Ölelve, s kapaszkodva gyermeked ha érne
Mondaná neked, hogy milyen mélyen szeret,
S akkor te is mondhatnád, hogy õt szívbõl, viszontszereted!
De lelked csücskét fiad el már nem éri,
Arcodat, hangodat, kezed melegét, csak emléke idézi...
Te vagy a nap, a hold, s a csillagok az égen,
Gyermeked hordozza majd véred a bolygók fényében.
