Lassan buknak a felszínre
öntudatom apró buborékai
Mintha száz helyről gyűlnének
hosszú hosszú idő alatt egybe
Az opálos fény szürkén dereng
hangok hullnak puhán a csendbe
erősebbek, hangosan koppannak
Szemeim szorosan össze zárva,
de érzékelem hideg környezetem
Mozdulnék,nem engednek csövek,
vezetékek fognak, szorosan tartanak
műszerek zakatolnak,pirosan villognak
karomat szorítják,a szívemet bénítják
hol vagyok,élek még,vagy holt vagyok
semmit sem tudok,félek,nagyon fázok
azok,akik itt fogva tartanak hol vannak
szabadulnék,vezetéket tépek,szaggatok
szorítanak,millió tapaszok,törlik homlokom
hűs kezek érintenek,lassan simogatnak
feleségem lágyan susog mellettem,édesem
hol vagyok,cserepes ajakkal kérdezem
szomjas vagyok,a láz most megfog,szorít
aztán észrevétlenül elborít és elmerít
a láz mozdulatlan kemény tengerében
újra,váltakozva,az időben és térben
öntudatlan,mozdulatlan csendben
Zsuzsa
