|
 Vendég: 54
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,227
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Corpus Juris
Valamikor egy ember kenyeret lopott.
Nem kérdezték,hogy miért tette.
Tíz évi gályarabságot kapott.
Egy vekni kenyér és tíz év...
Ha megszólal,többet kap még!
Corpus Juris nagyon nagy hatalom.
Urakat szolgálják,nem a népet,és akinek nem
tetszik az apellálhat:süket fülekre találhat.
A törvényt az szabja akinek több van...
A szegénynek ha pénze nincsen,joga sincsen.
Így megy ez már évszázadok óta,
mióta megalakult az első pénzintézet,
amit ma banknak neveznek.
Akik ezt alapították,jól tudták,
hogy a kamat az,amiböl lesz a nagy vagyon.
Nőnek a bankok egyik a másik után,
ők szabják a kamatot ahogy akarják.
Bankok befektetik pénzeiket országok ügyeiben
és ők dirigálják a politikusokat mindenbe.
Furcsa világ ez,amiben élünk
Sok a pénz és kevés a becsület
Mindenkit meg lehet venni és nincs lelkiismeret. |
|
Az árnyak már csak térdig érnek,
arcom szétpatakzik, porlad,
s az idő csupán mi medret szab
gondolataimnak.
Töredezett vállamon
Napok koptatta foltos gúnya lóg,
sziklarepedéseimre
sugarak nem valók.
Maradok szürkén,
széthulló szemek,
a homok szilárdsága.
Mit adhatok neked?
Ha álarcod lehull
és ezer ránc útra kel
tévedéseid ára önmagad,
és nap nap után
nem múlhat el,
hogy ne lásd álarc-arcodat,
de...
új smink fest majd arcodra új mosolyt,
álarcod színes új világ,
s ha kőkemény arcvonásod fojt
azt mélyen önmagadba zárd.
|
|
Észre kell venni...
Mióta elmentél, más lett minden reggel,
a dalaimból építettem az új világot bennem.
Ami fájt, lassan már nem húz vissza engem,
a tegnap árnyékát elengedem csendben.
Mert nem fogyott el az út a lábam alatt,
a szívem még dobban és új reményt mutat.
Amit kerestem, talán közel van már,
csak fel kell néznem, hogy lássam, mi vár.
Észre kell venni, hogy csodák léteznek,
a fény ott is felkel, hol sötétek az éjjelek.
Észre kell venni, hogy szabad vagyok,
a saját utamon végre én haladok.
Még előttem az élet, ezer új lehetőség,
boldog lehetek, ha bennem él a reménység.
Nem nézek hátra, bármit is mond a múlt,
a szívem most már tudja, merre vezet az út.
Volt, hogy azt hittem, nélküled nincs holnap,
Hogy minden álom majd darabokra hullhat.
De a könnyek mögött új erő ébredt,
És minden sebem egy új kezdet lett.
Most már nem várom, hogy más adjon választ,
a lelkem magának nyit kaput és házat.
A világ tágas, az ég pedig messzire hív,
és minden új lépéssel könnyebb lesz a szív.
Észre kell venni, hogy csodák léteznek,
a fény ott is felkel, hol sötétek az éjjelek.
Észre kell venni, hogy szabad vagyok,
a saját utamon végre én haladok.
Még előttem az élet, ezer új lehetőség,
boldog lehetek, ha bennem él a reménység.
Nem nézek hátra, bármit is mond a múlt,
a szívem most már tudja, merre vezet az út.
Ha egy ajtó bezárul, majd nyílik egy másik,
a remény halk hangja messzire világít.
Nem kell mindent értenem, elég, ha megyek,
mert minden lépéssel közelebb érek.
Észre kell venni, hogy csodák léteznek,
a szürke napokból is színek születnek.
Észre kell venni, hogy szabad vagyok,
és minden álmomért bátran indulok.
Még előttem az élet, annyi szépség vár,
a szívem nyitva áll, és többé már be nem bezár.
Nem nézek hátra, bármit is mond a múlt,
boldog szabad emberként járok, vár egy új út.
Gubacsi Sándor |
|
(3 soros zárttükrös csokor)
Hmm… eszembe jut néha – kéne’ tán’ egy egész kis halálvágy,
Hosszú élet talán nem is ad csodát… ha nincs életvágy…
Hmm… eszembe jut néha – kéne’ tán’ egy egész kis halálvágy.
Tudom, fura ez az ötlet, de életben akkor már nincs díszlet,
Ha valakire sorsa, a nincs továbbot rója… minek díszlet…
Tudom, fura ez az ötlet, de életben akkor már nincs díszlet.
Mily’ sokak szenvednek többféle, végső kínlódástól,
Közben meg még jobban betegszenek sok orvosságtól…
Mily’ sokak szenvednek többféle, végső kínlódástól.
Hogyan is van ez és miként lesz... egyedül az Úr lehet a tudója,
Ha valakinek végső az egészsége… ő tudja, mi a mottója…
Hogyan is van ez és miként lesz... egyedül az Úr lehet a tudója.
Az élet magában sem egy nagyszerűség… hejehujahaj,
Hát még kit baj gyötör és nincs egy szál jó pont… hejehujahaj…
Az élet magában sem egy nagyszerűség… hejehujahaj.
Tudom, hogy vannak, akik a csendes másholt, már fogadnák,
Csak a szenvedés meg a szenvedés… másholt, már fogadnák…
Tudom, hogy vannak, akik a csendes másholt, már fogadnák,
Ez is lét
Része… nincs más út!
Szenvedés…
Vecsés, 2026. augusztus 27. – Kustra Ferenc József - Íródott egy lehetséges gondolatsorsként az elviségben…
|
|
(négy részes bokorrímes)
Ülök az jó régies íróasztalomnál,
Gondolatom elvan az Ihlet honatyánál…
Hegyezett grafit ceruza... fogom kezemben,
Írás vágya is heveskedik a lelkemben.
Ittenileg ücsörögve nézgelődők gyertyafényembe,
Kis huzat lobogtatja a fényt, közben mi sem jut eszembe…
Pedig igen vágyok, hogy valami megfoganjon… lelkemben.
Bólintott egyet-nagyot a fejem, rám tört az álmosság,
No, de mán miért… nem lehet ihletem az nagy álmosság…
Épp, hogy megúsztam fejetlenséget… teljes mély álmosság!
Persze közben a hegyezett grafit ceruza az asztalra esett,
Ami neki igen nagy baj, mert a spécies hegyével le'... esett.
Hegy tőből tört, grafit… a grafit tört… egyből asztalról fölre esett!
*
(senrjú)
Pillám lekonyult,
Álmosság határozott…
Gyertya parázslik.
*
(HIQ)
Mára már...
Alvás lesz módi…
Álomkór!
Vecsés, 2026, augusztus 27. – Kustra Ferenc József- egy este írtam alloiostrófikus versformában.
|
|
Együtt törünk át 2...
Keskeny utcák őrzik minden léptünk,
sok könnyből lett erős a reménységünk.
Ahol kevés a kenyér, mégis jut egy falat,
mert testvér testvér mellett együtt halad.
A gettó fala magas, de nem az égig ér,
a szegénység bilincse egyszer majd letörik, ha él.
Bennünk a hit, a szív, a régi összetartás,
együtt könnyebb minden út, együtt van szïvdobbanás.
Ne szégyelld, testvérem, honnan jöttél,
ne tagadd meg azt, aki mindig benned él.
Cigány vér, cigány szív, büszke legyen a név,
a szeretetből nálunk soha nem fogy el a fény.
Ha ránk nehezedik az egész világ,
Minden cigány szívéből nőhet ki szép virág. .
Lehet mély a gödör, lehet hosszú az út vége,
testvériségből épül fel az egész cigányság népe.
Volt, hogy a külvilág falakat emelt,
és sok idegen szem csak a bőrünkre felelt.
De nem a színünk mondja meg, kik vagyunk,
hanem minden seb, minden dal, minden kimondott szavunk.
Aki fél tőlünk, mert együtt dobban a szív,
tanulja meg, hogy a béke nem gyengeség, hanem híd.
Nem gyűlöletet hordunk, hanem egymás kezét,
és a sötét éjszakában őrizzük a remény fényét.
Ne szégyelld, testvérem, honnan jöttél,
ne tagadd meg azt, aki mindig benned él.
Cigány vér, cigány szív, büszke legyen a név,
a szeretetből nálunk soha nem fogy el a fény.
Ha ránk nehezedik az egész világ,
Minden cigány szívéből nőhet ki szép virág. .
Lehet mély a gödör, lehet hosszú az út vége,
testvériségből épül fel az egész cigányság népe.
Anyáink imája száll a házak felett,
Apáink vállán hordjuk a tegnapi terheket.
De gyermekeinknek már más jövőt akarunk,
ahol nem kérdik, honnan jöttünk, csak azt, hogy mit adunk.
Lépésről lépésre törjük át majd a csendet,
a tudás és a munka új utakat teremtett.
Nem könnyű kitörni, ezt mindannyian tudjuk,
de ha együtt indulunk, a falakon is átjutunk.
Ne engedd, hogy bárki elvegye a hangod,
ne hidd el, hogy kevesebb vagy, mint amennyit más mond.
A múltunk nem szégyen, hanem őrzött örökség,
a szívünkben a holnap, a kezünkben a közösség.
Ne szégyelld, testvérem, honnan jöttél,
ne tagadd meg azt, aki mindig benned él.
Cigány vér, cigány szív, büszke legyen a név,
a szeretetből nálunk soha nem fogy el a fény.
Egy vér, egy lélek, egy közös remény,
nem szégyen a nevünk, hanem lobogó fény.
Bárhonnan indultunk, együtt megyünk tovább,
együtt törünk előre, ha kell, akkor tűzön vízen át.
Gubacsi Sándor |
|
Mikor a dokkok nyüzsgésén átvágom magam
egy sikátor, mint feszült ínszalag
a testben elpattanva, a másik oldalra átszalad...
velem.
Előbb sirályok hangja követ,
majd részeg tengerészeket
mos ki a kocsmák zajából és elhal.
A sikátort szárítókötelek tartják,
mint varrás a szakadt övet.
Ha majd kifordul kezemből az idő rendje,
az okosok szerint – talán – meghalok,
a sirályok leszállnak majd
és hozzám bújnak a sikátorok.
Emlékezzetek rám szerencsés szelek:
a ti sirályotok Tengerek felett
bontott vitorlákba fog
örömöt s bánatot.
|
|
Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zárttükrös)
A fenyőfa gyökere a föld alatt megy, de vízszintesen… ő igy megy,
A fa hús meg rendelkezik vérrel, látni, érezni… ragad. ’Gyanta hegy’…
A fenyőfa gyökere a föld alatt megy, de vízszintesen… ő igy megy.
*
(Bokorrímes duó)
Embernél titok csak addig titok, míg egyedül tudja!
Ha már elmondta valakinek, akkor már nincs titokja…
Ha másnak is elmondta, pletyka már népnek az közszája.
Kinek az lelke, az agya a titkok háza, az már többé nem léphet hátra!
Azért is vigyázni kell, mert embernek ember a farkasa, van is farkasa…
Tolatva menni, az elbukás és ott már előlép az gaz farkasa
Annak meg ilyenkor a fontos, hogy rosszat tenni is kell… jó hamarja!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ó, Te titoktudó, ha kőben botlászol el, miben más, ha árokba béesel?
Az árok biz-a… jajra nyitja szádat, kő meg méretes duzzanatot ráprésel…
Ó, Te titoktudó, ha kőben botlászol el, miben más, ha árokba béesel.
Ha Te a titkod elmondod, akkor azt a szívedből kell kitépni,
Saját titok házad meg, súlyos árulásban fog összeomlani…
Ha Te a titkod elmondod, akkor azt a szívedből kell kitépni.
*
Leoninus)
Fenyőfa gyökérzete, a földfelszín alatt, ott nő, ahun eddigelé is haladt!
Nekije ’vére’ azért folyik folyvást bőségesen, mert titok őrző… oly’ hevesen.
Tudd, a hátrafelé araszolás, maga tán’ a hazaárulás… ha neked nincs más?
Ha a rejtett titkokat nem őrződ, magad vagy a végbe vezető úti mérnököd…
*
(HIQ)
Titkokat
Emberek őrzik.
Ember vagy?
Farkasok
Lesnek rád mindig!
Ember vagy?
Tiszta szív
Nem árulhat el!
Ember vagy?
Vecsés, 2025. 01. 22. -Kustra Ferenc József- írtam: „Vadai Ágnes; Titok c. verse,” (2003.10.08.) mint ötletadó ihletésével. (Katonaként és bűnügyi nyomozótisztként is többször titkos nyilvántartásba kerültem.)
|
|
Nem az elküldés fájt...
Postásként álltam az ajtód előtt és néztelek,
kezemben egy boríték, benne pénzt vittem neked.
Gyerektartás volt, semmi többet nem hoztam,
egy hétköznap volt, ami mindent megváltoztat.
Kinyílt az ajtó, elnémult a ház, a levegő is megállt egy percre nekem,
első pillantásra tudtam már, hogy te leszel a jövőm bennem.
Gabriella, a neved a bőrömön ég, huszonöt év nem múlik el csak úgy,
a nevetésed betöltötte a csendet és én azt hittem, közös úton vagyunk.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
De te elfordultál, nem bírtad már a súlyt,
magam kerestem sokáig, merre van a kiút.
Nem az elköszönés fájt, hanem a néma vád,
hanem az, hogy szükségem lett volna még rád,
Együtt írtuk a sorsunkat, az élerünket,
azt hittem a fogadalmaink kőbe vésett jelek.
Azt hittem, amit egyszer kimondtunk,
azt nem törölheti ki senki sem a közös utunk.
Azt mondtad: „Már nem szeret a szívem”,
és az ajtó mögötted bezárul előttem.
Èn ott maradtam a szobám csendjében,
ahol a közös életünk széthullott a szívemben.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
De te elfordultál, nem bírtad már a súlyt,
magam kerestem sokáig, merre van a kiút.
Nem az elköszönés fájt, hanem a néma vád,
hanem az, hogy szükségem lett volna még rád,
Jött a sötét, a mellkasomra ült,
nem tört el semmi, mégis minden szétterült,
a szobákban visszhangzott a hiány,
és nem tudtam, hol kezdődik a világ.
A napok lassan megtanították nekünk,
hogy a csend is tud hangosan beszélni,
nem mindenki marad mellettünk,
aki megígérte, hogy egy életen át fog velem élni.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
De te elfordultál, nem bírtad már a súlyt,
magam kerestem sokáig, merre van a kiút.
Nem az elköszönés fájt, hanem a néma vád,
hanem az, hogy szükségem lett volna még rád,
Ha egyszer visszanézel majd,
ne csak azt lásd, hogy vége lett,
hanem azt is, hányszor álltam melletted,
amikor más már rég elment, elfeledett.
A lecke itt maradt velem,
a szeretet nem puszta szó,
nem az számít, ki mondja, hogy marad,
hanem ki marad, mikor nehéz valóban a szó.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
Gabriella, a neved még mindig bőrömön égett,
de már nem várok rád minden bennem elégett.
A szívem megtanulta, bár lassan és nehezen,
aki nem segít felállni, nem maradhat mellettem.
Postás voltam egykor, borítékkal a kezemben,
aztán egy ajtó mögött megtaláltalak csendben.
Most új levelet írok, nem neked, hanem magamnak,
„Aki elveszett a csendben, egyszer hazatalálhat.”
Gubacsi Sándor
|
|
Vázlatosan a láthatóról…
(bokorrímes)
Folynak a könnyeim és mindet felperzseli a sáros föld…
Fogynak a könnyeim és rögtön mind elnyeli a sáros föld.
Könnytelen vagyok már, de nem könyörtelen
Könnytelen vagyok már, nem szeretettelen.
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem becsüli…
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem igényli…
(HIAQ)
Szépre-jóra vágyni?
Enélkül éltet leélni…
Szépre-jóra vágyni?
(bokorrímes)
Az emberi szeretet, már elzarándokolt
És talán nem hagyott a lelkekben hírmondót!
Hova-merre mehetett vajon? A lakatlan életsivatagba?
Vagy kóborolva ellátogatott a szomszéd borszőlő lugasba?
(HIQ)
Ó, lélek!
Talán elveszek?
Jaj, félek…
(bokorrímes
Élet is elment,
Semmi jó nem lett.
Szeretetem kinek?
Nem kell már senkinek…
(anaforás, bokorrímes duó)
Sivár pusztaságom, sírva körbejárom,
Sivár pusztaságom, nekem… igajármom.
Sivár pusztaságom, bánat generátorom,
Sivár pusztaságom, sírva akadta torkom.
„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája…
„Szép életem” mára már, halál hívó dudája…
„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája.
Vecsés, 2019. április 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
|
|
Együtt törünk át..
A betonfalak őrzik minden álmunk,
szűk utcák fölött füstöl a hajnalunk.
Kevés kenyér, de egy asztal vár ránk,
ha baj van, tudjuk, hogy lesz mé száz csatánk.
A sors ránk rakott száz nehéz követ,
de egymás vállán könnyebb lett a tömeg.
Anyánk imája kísér végig kísér az úton,
a szívünkben tűz ég minden mély nyomon.
Együtt állunk, együtt lépünk,
nem törhetik össze a reménységünk.
Ha mély a gödör, egymásnak kezet adunk,
mert mi a sötétből is fényt fakasztunk.
Nem szégyen a múlt, csak seb a bőrön,
de a jövőnk még mindig csak börtön.
Bár nehéz kitörni gettó falai közül,
de a testvéri szeretetből szárny nő belül.
Aludtunk már éjjeleket ablak nélküli házban,
csendet, mikor a könny ott folyt a szánkban.
De ha együnk sírtunk, száz szív is dobban,
mert a közös fájdalom erősebb a bajban.
A gyerekek szemében messze az új világ,
iskolapad, zene, nem vár rájuk gazdagság.
Nem kellene, hogy ugyanazt örököljék,
a terhet, mit apáink a vállukon évekig cipelték.
Együtt állunk, együtt lépünk,
nem törhetik össze a reménységünk.
Ha mély a gödör, egymásnak kezet adunk,
mert mi a sötétből is fényt fakasztunk.
Nem szégyen a múlt, csak seb a bőrön,
de a jövőnk még mindig csak börtön.
Bár nehéz kitörni gettó falai közül,
de a testvéri szeretetből szárny nő belül.
Ha bezárul előttünk minden ajtó,
kopogtatunk tovább, míg lesz egy nyitható.
Ha elbuknál egyszer én felemellek, ne félj,
mert a mi erőnk a szívünkben, egymásban él.
Nem egy ember harca ez, hanem mindannyiunké,
a remény útja pedig a gyermekeinké.
A gettó nem börtön, csak egy régi állomás,
innen indulhat el majd minden új változás.
Egy kéz kevés, de száz kéz már erő,
mert a sötét után mindig új nap jön elő.
Nem maradunk lent, mi akkor is megyünk,
mi egymásért élünk, mi együtt szeretünk.
Együtt állunk és együtt lépünk,
a viharon át is hazatalál a léptünk.
Ha kevés a világ, mi egymásnak adunk,
és a romokból új egy otthont rakunk.
Nem szégyen a múlt, büszke a lelkünk
a szeretetből erőt merítünk, míg élünk.
Bár nehéz kitörni a gettó falak közül,
testvéri szeretetből szárny nő itt legbelül.
Gubacsi Sándor
|
|
Fény a vaksötétnek a párja,
Fény, sötétet kivilágítja…
Fény az árnyéknak örök párja,
Fény az árnyékot is nullázza…
Fény maga az éltető élet,
Felhős ég alatt mivé lehet?
Vecsés, 2026. május 8. – Kustra Ferenc József - írtam a fény dicsőítésére.
|
|
Az arcodat fénykép őrzi
Írok a szerelemről csodaszép dalokat,
óhajtom az érzést, ami rég, de mindig hívogat.
Egek azúrkékjét idézi mindkét szemed,
nagyon fáj, hogy már nem simogat a kezed.
Üvegen át nézlek, mégis olyan közel,
mintha szólnál hozzám, mintha itt lennél velem.
A por leül a képre, de én letörlöm megint,
hátha majd egy mozdulat átér még a semmin.
Az arcodat fénykép őrzi, arany képkeret,
soha nem felejthet el, aki egyszer szeretett.
Elmúltak forró nyarak és fülledt éjszakák,
emlékké fakuló csókok ma már csak szálkák.
Az arcodat fénykép őrzi, de más már nem lehet,
síromig betartom én a hűség-eskümet.
Csendben ül a szobában a régi nevetés,
poharak peremén még ott rezeg az ígérés.
Szél fújta szét a tegnap összetört szavait,
kérdeznék még ezerszer, hogy vajon hallod-e az imáit.
Az arcodat fénykép őrzi, arany képkeret,
soha nem felejthet el, aki egyszer szeretett.
Elmúltak forró nyarak és fülledt éjszakák,
emlékké fakuló csókok ma már csak szálkák.
Az arcodat fénykép őrzi, de más már nem lehet,
síromig betartom én a hűség-eskümet.
Vajon eljut majd hozzád kedvesed kérése,
csillagok fölött, több százezer fényévre?
Ha lehunyom a szemem, úgy érzem, ott leszel,
ahol az idő nem múlik és újra rám nevet és felemel.
Az arcodat fénykép őrzi, néma üzenet,
amíg dobban bennem a szívem, tehozzád veret.
Nem enged el a hajnal, de mégse félek már,
mert minden szívdobbanás egy új üzenetet vár.
Az arcodat fénykép őrzi, arany képkeret,
soha nem felejthet el, aki igazán szeretett.
Elmúltak forró nyarak, de bennem még fáj,
emlékké lett minden csók, már csak sivár táj.
Az arcodat fénykép őrzi, és más már nem lehet,
míg csillagból hull rám a fény, szívem addiszeret.
Gubacsi Sándor
|
|
(HIQ trió)
Na! Figyú!
Természet része…
Vigyázni kell rá!
Részei
Vagyunk, vigyázzuk!
Vigyázni kell rá!
Röviden
Ennyi! Tégy Te így…
Vigyázni kell rá!
Vecsés, 2026. április 22. – Kustra Ferenc József – írtam: természetvédelemre emlékeztetőnek!
|
|
Meséld el…
Meséld el kérlek újra a történetet,
amelyben mi írjuk felül a kezdetet.
Hol a csendből nőtt ki minden kimondott szó,
és az első érintés csak egy halk jelzőfény mi jó.
Mi volt a szívünk egyetlen, igaz vágya,
mint két földi lélek titkos fogadalma?
Hol rejtőzött bennünk az a régi reszketés,
mikor minden pillanat egy újrakezdés?
Meséld el, kérlek, meséld el még,
hadd lássam benned a szerelem még ég?
Mondd el, miért nem múlt el az a perc azóta sem,
miért lüktet bennünk még tovább a végtelen?
Meséld el, kérlek, ne tartsd magadban,
miért égünk egyszerre lassan és hangosan.
Mondd el nekem újra, ki volt bennünk a vég,
és miért nem tanultunk meg elengedni rég?
Meséld el, miért volt akkor fehér a hold,
mint egy tiszta lap is mindent relold.
A fülemüle mily szép éneket daloltál,
mikor minden hangban egy vallomás daloltál.
Meséld el, a csillagok miért ragyogtak szebben,
mint foszló fellegek a szemed tükrében.
Miért lett a sötét is lágy és otthonos velem,
mikor a távol is hirtelen ismerős nekem.
Meséld el, kérlek, meséld el még,
hadd lássam benned a régi beszéd.
Mondd el, miért nem múlt el az a perc azóta sem,
miért lüktet bennünk még tovább a végtelen?
Meséld el, kérlek, ne tartsd magadban,
miért égünk egyszerre lassan és hangosan.
Mondd el nekem újra, ki volt bennünk a vég,
és miért nem tanultunk meg elengedni rég?
Meséld el, hogy egy nyári, hűs pilledtség,
miért hatott ránk akkor ezerféleképp.
Miért volt a délután olyan álmodón nehéz,
és miért vitt magával minden leheletnyi kéz.
Meséld el, ha melegünk volt, miért fáztunk,
éji hold-harmat esőben meg sem áztunk.
Miért remegett bennünk az a furcsa bizonyosság,
hogy ami elmúlik, mégis bennünk él tovább.
Meséld el, kérlek, meséld el még,
hadd lássam benned a régi beszéd.
Mondd el, miért nem múlt el az a perc azóta sem,
miért lüktet bennünk még tovább a végtelen?
Meséld el, kérlek, ne tartsd magadban,
miért égünk egyszerre lassan és hangosan.
Mondd el nekem újra, ki volt bennünk a vég,
és miért nem tanultunk meg elengedni rég?
Mondd el, mi tartotta vissza két kezünk mozdulatát,
amikor közelebb jött a kimondott igazság.
Miért éreztük akkor, hogy nincs tovább,
mégis titokban vártuk az újabb csodát?
Mondd el, miért kereslek minden emlékben,
ha elengedni neked csak egy szóba került engem.
Meséld el utoljára, hogy volt az a nyár,
amikor méghittük, hogy nem múlik el, ami vár.
Meséld el, kérlek, meséld el még,
honnan jött közénk ez a néma beszéd.
Meséld el, kérlek, hogy ért véget az út,
ha ma is bennünk kanyarog minden múlt.
Meséld el és ha elmesélted, engedd menni végleg,
hadd legyek én is csak egy szép, lezárt emléked.
És ha egyszer már nem kérdezek, csak hallgatom,
majd a szél meséli el helyettem el majd e dallamom.
Gubacsi Sándor
|
|
A Nagy Háborúban voltak Isonzónál… (Vakablak a múltba…)
Arca barázda
Ráncok nagy gyűjtőhelye.
Öreg totemfa.
*
Szembe van vakablakommal a temetőnek az része,
Ahol az hőseinket temették el több mint száz éve…
Ahogy kinézek vakablakomon, látom a múltat, benne
Az öreg harcosokat, kikről már emlékünk sem lehetne…
Fájdalmas élet mit ért valahol egy hómezőn,
Mert ott várni kellett a halást, fázva didergőn!
Azt volt még ima is sok, hogy maradhass a földön…
Nem volt szanitéc, aki vállalta, hogy beköltözzön,
Szétlőtt csontokkal, csak feküdtél, búcsúztál a földön…
Isten és sors nem adta meg, hogy tovább élj a földön.
Vecsés, 2014. január 6. - Kustra Ferenc József
|
|
A Nagy Háborúban voltak az isonzói pokolban! (Vakablak a múltba…)
Az isonzói lövészárokban süket csend honol,
Éppen, harci szünet van és a halál most sem pózol.
Fényképed az én erőm, a bal farzsebemben trónol.
Nézegetem a fényképedet, kék ruhád, mint a tenger színe,
Imádlak, de a fénykép olyan kevés, inkább jönnél Te ide…
Itt Isonzónál, már nincsen sem egy fa, sem fű,
Mivel a sok lövés, robbanás mindent elnyű…
Itt a bércek, csak egy nagy rakás tar földhalom
A nagy földhalmokra nézni, oly’ nagy fájdalom.
Estefelé Nap-lementei vörös ragyogása,
Szép ugyan, de e nap után, már nincs újabb hatása…
Már itt azt sem értékeljük, hogy még talán élünk,
A jövőben megmaradunk-e? Ettől mind félünk!
Most az írást abbahagyom, mert a síp harcba szólít
Fogom is a puskámat, rögvest lövök… Halál szólít?
Szinte zúg a sok géppuska és aknák meg szavába vágnak…
Szurony is már a fegyveren, ezzel olaszba belevágnak…
Vecsés, 2014. január 5. - Kustra Ferenc József
|
|
Kifakult fényképek....
Halvány fény kúszik át a sötét hűvös szobán,
mint utolsó simítás kezedből a hátamon talán.
Kifakult fényképeket egyszer ki fogom dobni,
nem hagyom az álmomból engem kinyomni.
Álmaim közt sétálsz, mint egy halk látomás,
minden szívdobbanás egy kimondatlan vallomás.
Kérdeznélek ezerszer, mondd, hol hibáztam én,
de válasz helyett csak por száll a kép szélén.
Kifakult fényképek néznek rám a falról,
szemükben a tegnap, ami a holnapról.
Mint a mi szerelmünk, mi régen kialudt,
színek helyett csak a hiány maradt múlt.
Kifakult fényképekkel a szobában vagyok,
nélküled nehéz minden lélegzet, mit kapok.
Ha egyszer lehull róluk az utolsó nyomott folt,
talán elhiszem végre, hogy elengedni kár volt.
Nehezen cammognak nélküled a hétköznapok,
órák láncát húzzák a fáradt pillanatok.
Az asztalon bögréd, benne megszáradt idő,
a székeden a kabátod, mint egy néma temető.
Az ablakon túl az ősz aranyba fúl,
de bennem még mindig jégbe ég a múlt.
Minden neszben téged keres a fülem,
és minden árnyékban a mozdulatod figyelem.
Kifakult fényképek néznek rám a falról,
szemükben a tegnap, ami a holnapról.
Mint a mi szerelmünk, mi régen kialudt,
színek helyett csak a hiány maradt múlt.
Kifakult fényképekkel a szobában vagyok,
nélküled nehéz minden lélegzet, mit kapok.
Ha egyszer lehull róluk az utolsó nyomott folt,
talán elhiszem végre, hogy elengedni kár volt.
Kifakult fényképekre egyszer kattan majd a zár,
nem moccan a kilincs, velem marad a magány.
Egy holdas éjszakán, mikor a csönd is fél,
megtanulok búcsúzni, ha a szívem még él.
Mindegyik kép egy kérdés, amit sosem tettünk fel,
mindegyik mosoly ígéret, amit sosem értél el.
Ha elengedem őket, elengedlek végre téged,
hadd legyen a szívemben hely egy újabb, tisztább életnek.
Kifakult fényképek nélkül járom az éjszakát,
holdfény írja fel az égre az új kezdet szavát.
Nem hagyom kifakult fényképed senkire,
a kifakult fényképeket elviszi a szél is messzire.
Kifakult fényképek nélkül marad a csend velem,
de a csendben újraéled majd a saját életem.
És ha egyszer visszanézek, nem fáj már a kép se,
csak egy régi történet leszel, nem sebhely a szívembe.
Gubacsi Sándor
|
|
Nyár volt.....
Türelmetlenül álltunk hosszú sorban,
fülledt melegben,régi múzeumban.
Előttem csodás,drága tünemény,
feszült ruhája szembetünő élmény.
Formás ,izmos lábai, pillérek
tartottak egy csodálatos szépséget.
Ruha annyira feszült rajta,
Láttam nagyon kényelmetlen alatta.
Testének minden domborulata,mintha
kivánkozott volna a szabadba.
Ruhája alatt minden kirajzolódott,
Fantáziám nekem már túláradott.
Jobban megvizsgáltam,hiszen nincsen
semmi alatta,meleg az oka
Gondolataim egyre jobban belemélyedtek,,
sóvárgó tekintete egy merész embernek.
Álltam mögötte,gondoltam mindenre,
Csodálatos hülgy enyém lehetne .
Vágyódásomnak hamar vége lett,
Férfi elvitte csodálatos hölgyet.
Ágoston Tibor |
|
A rőtes-vöröses ősz, tarkán meztelen már,
S közben lépeget, mindenfelé a táj felett.
A sötétszürke ég alatt és lent az avarban,
Közben én meg… sok emlékem táj felett!
Őszies szélben, heveny sóhajban búsul a falomb,
Sétálgatva, mint hullámvasút, száll falomb felett.
Most jött, nem búcsúzkodó… furcsa egy ösvény
Szélrohamként, sok kezével… sokfelé integet.
A szélrohamok a rét fölé is sodródnak mélázva,
Levelek, hol vérzenek, hol sárgulnak a levelek.
Estve fele vörös színű fény jól körben bámulva
Elmegy, reggel meg… reggelre sárgábbak levelek.
A szél… a kósza szél másnak is fúj, bejárja útját,
Reggelre ideért a dér, tőle nyirkos… minden hideg.
A még élő lombok búsulók, nézik is a szél útját.
A sok levél hiánya jól megmutatja, már itt a hideg!
Vecsés, 2026. augusztus 17. – Kustra Ferenc József
|
|
Mond mi lesz Így velem?
Isteni felhők, mondjátok, hová tűntetek,
miért hagytátok, hogy egyedül legyek?
Az éj rám borul, csend ül a szobámon,
álmatlanul forgolódom, nem jön az álom.
Folyton csak ő jár a gondolataimban,
egy régi hang visszhangzik a szívemben halkan.
Ha van még út, amely hozzá vezet,
mutasd meg, Istenem, hol lehet a szeretet.
Mondd, mi lesz így velem, ha nem talál rám a fény,
nélküle létezik e számomra új ösvény?
Kérlek, segíts, Istenem, ne hagyj elveszni,
taníts még egyszer hinni, taníts remélni.
Ha ő messze jár, küldj utána jelet,
hogy ne kelljen örökké várnom őt lehet.
Az ablakon túl lassan hajnalodik,
de bennem az éjszaka még mindig álmodik.
A párnám őrzi minden könnyemet,
és a csendben átsírt egész életemet.
Talán a szél viszi el hozzá szavam,
talán még őrzi ő is, ami köztünk volt halkan.
Ha a sorsunkban maradt egyetlen pillanat,
vezesd vissza hozzám az elveszett utat.
Mondd, mi lesz így velem, ha nem talál rám a fény,
nélküle létezik e számomra új ösvény?
Kérlek, segíts, Istenem, ne hagyj elveszni,
taníts még egyszer hinni, taníts remélni.
Ha ő messze jár, küldj utána jelet,
hogy ne kelljen örökké várnom őt lehet.
És ha nem jön vissza, adj erőt elengedni,
ami fáj a szívemben, lassan elfeledni.
De amíg az égbolt fölöttem ragyog,
hadd higgyem, hogy még nem vagyok egyedül, ha sírok.
Mondd, mi lesz így velem, ha rám talál a fény,
ha egy új reggel gyógyít majd a szívem mélyén?
Kérlek, segíts, Istenem, őrizd még reményem,
ne engedd, hogy örökre elvesszen a a csönd bennem.
Isteni felhők, ha újra visszatértek,
mondjátok meg neki, hogy még mindig szeretlek.
Gubacsi Sándor
|
|
Önmagamnak is az akadálya vagyok,
Még az sem sikerül, amit nem akarok.
*
Mindenütt fölségesen jó, de a legrosszabb otthon.
Nem akarnék már mást, csak befordulni egy sarkon.
*
Nem mindegy, hogy szabadidejében beszél veled,
Vagy szabadidőt csinál, hogy beszélhessen veled…
*
A halálán lévőt nem bombázhatjuk, tényszerű, neki rossz igazsággal,
De mondhatunk neki mesét, kiváltva konfliktust, kegyes hazugsággal,
Így már a haldokló boldog lesz, megy a halálba, elhitt boldogsággal.
Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
|
|
Futószalagon gyártott versek...
Futószalagon gördülnek a friss rímek,
csillogó csomagban eladásra szánt szívek.
Sablon és érzelem, gyárilag hibátlan,
műanyag hold kél a digitális éj-árban.
Legyen az ő nevéhez méltó a költészet,
ne vakítsa el se lájk, se gyors dicséret.
Mert a versek írása mára tömegcikké lett,
mint a félkész vacsora, csak víz, és már kész lett.
Futószalagon gyártott versek,
szív nélkül dobbanó üres szerkezetek.
Monitorfényben hűl ki a lélek,
hol vagytok ti, valódi, élő érzések?
Nem elég pár kattintás, pár művi gondolat,
egy igaz sorhoz végig kell élni egy napodat.
Van, aki szépirodalmat sohasem olvasott,
mégis tollat ragad, mintha plántálna csillagot.
Fakanál és kapa helyett klaviatúrát fog,
de gyökértelen magból nem nőnek nagy fák ott.
Silányka műveit futószalagon gyártja,
nem lát, nem hall, csak kattog az újabb szándéka.
Ujja odaragadt végleg a klaviatúrára,
szavakból épít falat saját magánzárkájába.
Futószalagon gyártott versek,
szív nélkül dobbanó üres szerkezetek.
Monitorfényben hűl ki a lélek,
hol vagytok ti, valódi, élő érzések?
Nem elég pár kattintás, pár művi gondolat,
egy igaz sorhoz végig kell élni egy napodat.
Hiszi ő, attól költő, mert verseket kreál,
mint sebész, ki ál-műtőt rendez a nappalinál.
Doktor lesz egyszer, ha a kínt rímekkel operál?
De rájön majd, a fájdalom több, mint ritmus és morál.
Van, aki csak a telefonjába ír pár mondatot,
és a gép már ontja is a gépi gondolatot,
digitális árnyék vet árnyat a mondatra,
a lélek kimarad, az marad majd holnapra.
Futószalagon gyártott versek,
szív nélkül dobbanó üres szerkezetek.
Monitorfényben hűl ki a lélek,
hol vagytok ti, valódi, élő érzések?
Nem elég pár kattintás, pár művi gondolat,
egy igaz sorhoz végig kell élni egy napodat.
De az igazi vers nem így születik meg,
nem kell társszerző hozzá semmilyen szerkezet,
Ahhoz emberi érzelem kell, sebzett és tiszta,
olyan szó, mely beléd mar, mégis hív vissza.
Kell hozzá csend, egy félbehagyott vallomás,
egy el nem küldött levél, egy elszakadt varrás.
A könny a papíron, nem csak egy tintafolt,
minden sorban benne az, ami valójában volt.
Futószalagon gyártott versek,
hadd menjenek tovább, kit érdekelnek.
Én keresem azt a sort, mely engem éget,
amelyben lélek ér a lélekhez és nem gépi élet.
Mert igazi vers csak a szívbe költözik,
ahol egy őszinte szív szavakba öltözik.
Gubacsi Sándor |
|
Fontos, hogy olvasható és értékelhető legyen…
(3 soros zárttükrös)
A poétaság egy jelentősen fontos munka-tevékenység,
Aki alkalmas rá, annak bő-sok és jó bőn-nagy a lehetőség…
A poétaság egy jelentősen fontos munka-tevékenység.
(HIQ duó)
Versikét
Ir olvasóknak.
Ily’ a poéta.
Sokrétű
Téma… megírás.
Poéta sorsa.
(Apeva)
Én
Magam
Egyedül
Írok több sort…
Mások olvassák!
(10 szavas csokor)
A sor furcsán játszik velem,
Beleadom eszem, testem meg lelkem.
Le is írom, ha valami megérintett…
Meg olvasói mély lelkiséget.
Ez nekem szórakozás, mert szeretek írni.
Élvezet másoknak írni!
Hiszek a gondolat leíródott képességében,
Kicsit hiszek a vágyak teljesülésében…
(senrjon)
Írás közben egyedül
Vagyok, íráskor bőn’ hevenyült…
Élvezem írást.
(Bokorrímes trió)
De a sorsnak van azért furcsás játéka… mert van nekem szerzőpárom!
Miközben nem is ülünk egy asztalnál, telefonon a hívását mindig várom.
Egymás papírján, meg gépbe írunk nincsen se kicsi, se nagy lábnyom…
Mi ketten se élünk torzan gondolkozó kapcsolatban, de élünk szeretetben.
Gondolatokat átrágjuk, megszűrjük, sorokat szót’ egyeztetjük, szeretetben.
Írjuk a verset, átrágjuk, mondatot módosítjuk, szépítgessük, szeretetben.
A poétaság egy jelentősen fontos munka-tevékenység, nagyobb figyelmet igénylő,
Minket meg nem is zavar, hogy poétatárs nem néz szembe… beszélgetést igénylő!
Közösöket is írunk, háborúról, békéről, szerelemről stb. ezek mind olvasói igénylő.
Vecsés, 2025. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – írtam: elmélkedésként a versírásról…
|
|
Szerelem térj vissza...
Megint hiányzol, édes szerelem,
egyensúlyt hozol a reggelemen.
Mond, te miben méred a szerelmet?
Miből én oly sokat adtam neked.
Egyhangú napok fakó ködben,
a régi fényed keresem ébren.
Gyere vissza, ne hagyj egyedül,
hadd szálljon újra dal a szívem körül.
Veled könnyebb minden terhem,
nem félek már a holnaptól sem.
Ha rám borul az égbolt súlya,
két karod a lelkem gyógyítja.
Szerelem, térj vissza hozzám,
gyújts fényt a kihűlt szobám falán!
Adj egy kis boldogságot nekem,
hadd legyen újra tavasz a szívemben!
Szerelem, ébredj fel bennem,
szítsd fel a tüzet a csendes lelkemben!
Mert nélküled minden út idegen,
gyere vissza, maradj még velem!
Te vagy az álom a hosszú éjben,
a halk remény a fáradt szívben.
Ha mellettem vagy, nincs akadály,
a bánat is örökre messzire száll.
Nem kell többé szomorú pillanat,
ha a hangod hozzám visszatalálhat.
Minden érintése nekem egy varázslat,
mely új életet lehel minden napom alatt.
Itt élsz bennem mélyen, rég,
őzöm a lángod minden percét.
Bár most alszol a szívem körül,
egy halk sóhaj még mindig örül.
Szerelem, térj vissza hozzám,
gyújts fényt a kihűlt szobám falán!
Adj egy kis boldogságot nekem,
hadd legyen újra tavasz a szívemben!
Szerelem, ébredj fel bennem,
szítsd fel a tüzet a csendes lelkemben!
Mert nélküled minden út idegen,
gyere vissza, maradj még velem!
Ha egyszer újra rám találsz,
ne engedd el a két kezem már!
Ami bennem soha nem múlt el,
most lángoljon fel újra egy új szívvel!
Szerelem, térj vissza hozzám,
ragyogj fel újra minden éjszakán!
Adj egy kis boldogságot nekem,
töltsd fel fénnyel az egész életem!
Szerelem, ébredj fel bennem,
legyél a dal minden lélegzetemben!
Mert nélküled nem teljes a szívem,
gyere vissza szerelmem, maradj örökre velem!
Gubacsi Sándor
|
|
|
|
Ma 2026. augusztus 29. szombat,
Beatrix, Erna napja van.
Holnap Rózsa napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
