|
 Vendég: 39
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,227
|
|
|
Üdvözöllek oldalunkon!
Ez a portál egyaránt összefogja a kezdõ és már érett alkotók közösségét és bátorító, szeretettel kritizáló magatartásával segíti minden alkotó mûvészi kibontakozását.
A beküldött versek és prózák szerkesztése általában reggel öt és este hét között történik. Ha valaki este küldi be az alkotását, elõfordulhat, hogy csak másnap kerül kiszerkesztésre. Ebben az esetben vagy ismét csak este, vagy másnap küldjetek be új mûveket. Megértéseteket köszönjük.
Politikai tartalmú írásokat nem fogadunk és nem közlünk!
Minden látogatót szeretettel várunk! Szerkesztõség
|
|
KEDVES ALKOTÓTÁRSAINK ÉS OLVASÓINK!
Ezek az alkotói oldalak egy csoportba tartoznak (Poema.hu, Versek.eu és a Szerelmesversek.hu + a Napkorong.hu) és mind a négy rendben működik, így várják az író társainkat és az olvasóinkat!
Naponta egy verses művet és egy prózai művet lehet föltenni én személy szerin igyekszem, hogy a beküldött művek még aznap az oldalon közzétételre kerüljenek.
Kedves Szerzőtársak!
Súlyos problémák voltak előzőleg a rendszerrel, viszont sikerült megoldást találni.
Kérem a régebben a Napkorong. hu oldalon publikált poéta társakat, hogy jöjjenek vissza, publikálás folytatása okán. Hová lettetek poéta társak?
Most még csak cca. 2200 írótárs van a taglistán és ez elég kevés. Én pedig már 10 éve itt publikálok, így a statisztika szerint több mint 2700 versem lett már itt a NAPKORONG.hu oldalon közzétéve!
Kedves Írótársak! Kérem még, hogy a csoportunk másik három versoldalára is regisztráljatok. Ha ott is publikáltok, akkor egy löketre 4 helyen jelenik meg a versetek. Ott is én vagyok az admin.
1. Poema.hu. – 2. Versek.eu. – Szerelmesversek.hu. - meg még ugye itt a NAPKORONG.hu. Jelentem, hogy a szerelmesversek. hu oldalon én küldök be verset egyedül.
2. És tudjátok, ha mind a 4 oldalon publikáltok, akkor, mennyivel nagyon lesz az ismertségetek?
És az is szempont, hogy sok más oldalakon nem lehet 5 beküldött műnél több, mert törlik. Viszont hetente kétszer foglalkoznak csak az oldalra kitevéssel.
Már csak egyet említek föl. Tapasztalatom szerint, többen írnak prózát is, mint amennyit beküldenek… Ezt aztán vajon miért nem?
Egy szó, mint száz = várom, hogy legyünk többen és legyen mindenkinek egy verse és egy prózája beküldve!
Kedves Olvasók!
Mikor felmegyek az oldalra, baloldalon látom, hogy éppen mennyi olvasó van az oldalon. Hetente 2-3 napon még a harminc olvasót (Sőt többet…) is felfedezek, akik abban a pillanatban olvasgatnak minket.
Önöktől mély tisztelettel, de kérem, hogy ne csak olvassanak, mert az íróknak ez nem add erőt, ha a sok olvasó, olvas valamit aztán visszasüllyed a távolba…
Át van alakítva az olvasások + a hozzászólások lehetősége = leírom még ezt is!
1. Jobb alulra ki van írva, hogy „hozzászólás”. Arra kell kattintani.
2. Alul „Hozzászólás küldése” ahol ez már akkor kint van. De ha a második vagyok akkor az üres kisablakba kell beleír. És most jön a csattanó =
3. Alatta ott van bal oldalon írva, hogy „Értékelés”! Osztályzat „és külön írva” a kisablakba, hogy „válassz”.
a. Felülmúlhatatlan – b. Nagyon jó – c. Jó. – d. átlagos – e. gyenge.
b. Iskolai értékek = 5* -- 5 – 4 – 3 – 2 -s értékeket jelölnek.
Szóval,
Egy szó, mint száz = mi írók, poéták várjuk a kedves olvasókat, hogy a közös együttműködés jegyében, ha már olvastak egy művet, írjanak valami felemelőt és adjanak az írónak osztályzatot. Az író, nem magának ír, hanem Önöknek az olvasóknak. Cserében csak hozzászólást és értékelést kérünk!
Mindenkit üdvözlök: Főszerkesztő
|
Kék vérrel és méreggel írok neked levelet, szerelmem;
Ha elolvasod, törd össze a sápadt, fakult lapon rejtőző tükröt.
Amikor a szív sarkában megbújó, elhagyott virágban alszol, eljövök –
Mint dalra éhes idegen, s mint árnyék, melyet alig érintett az eső.
Levelet írok neked, szerelmem, omladozó távolomból,
S tintába törtem tollam, mikor hideg ajkkal kimondtam
A szót, mely homok és kő bilincseibe kívánkozott –
Ám ahogy magamban rád találtam, szorosan bezártalak, hogy soha el ne hagyj.
Levelet írok neked, szerelmem, egy zokogó felhő templomából,
A lázadó, hideg eső közepette, mely sóhajok hullámaiban árad;
S írok a holdról is – mely saját, kiszáradt vérüledékében hunyt ki –,
S ha majd megérted a szerelmet, amelyet elpusztítottam, visszatérek. |
|
Emlékezés a költészet napjára…
(tízszavas csokor)
Rímelő, sokat jelentő szavak!
Olvasóim tudjátok, én magam írom azokat…
Van, hogy szóvirágokkal fejezem ki magamat,
Így tisztelem meg olvasóimat!
Versszakaimat sokszor és szükség szerint váltom,
Hogy ennek örültök… vágyom!
Van, hogy alkalomadtán csendről is írok nektek,
Ezen majd… elmélkedhettek!
A szót versben én megírom nektek,
És valóságot írom nektek.
(3 soros-zárttükrös trió)
Öröm neked, ha írok és bizony nekem is,
Így lesz művészi jó szó mindkettőnknek is…
Öröm neked, ha írok és bizony nekem is.
Még elmondom néktek, hogy rímtelen sorokat ilyen szóvéggel sohasem írok,
Igyekszem néktek mindent művészi szinten írni… szép rímekkel, néktek írok…
Még elmondom néktek, hogy rímtelen sorokat ilyen szóvéggel sohasem írok.
Ez a versem nektek és azért íródott…
Igy versnapi gondolatnak íródott…
Ez a versem nektek és azért íródott.
Vecsés, 2026. április 10. – Kustra Ferenc József
|
|
Macskámnak
(öregkori líra, de lehet euró is)
A nyirkos reggeli udvaron át
láttam suhanni a macskát.
- Dezső – mert e névre hallgat –
kiáltottam rá, a rézangyalát!
Hogyhogy ilyen álmosan talál ez a reggel?
És amíg te étvággyal zabálod
a pulykamelles finom macskatápot,
mi lesz az egerekkel?
Hangomra a macskám némán rámtekintett,
mint egy régi versemben a Mester,
de nem láttam szemében a lángot,
mint fiatal korában, ha egérre vadászott.
Hej Dezső! Az idő elmúlt feletted,
és amíg te vadászösztönöd feledted,
rajtam vajon hol talált fogást?
Fiatalságunk csupán villanókép:
a riadtan futó egerek s a szőkék.
Kapunk-e mi ketten feloldozást?
|
|
Három hét fénye..
Huszonöt év van már mögöttem,
sok csenddel, kimondatlan szóval,
azt hittem, minden út bezárult,
és együtt élek majd a múlttal.
Aztán három hét elég volt hozzá,
hogy megértsd, amit senki más,
szavak nélkül is hallod bennem,
hol fáj még egy régi vallomás.
Nem kérdezed, miért voltam távol,
nem kutatsz régi sebek után,
csak itt vagy, és én végre érzem,
hogy valaki igazán lát.
Te vagy az, kivel mindent megbeszélek,
akinek a csendem sem idegen,
három hét alatt közelebb kerültél,
mint más hosszú éveken át senki sem.
Hasonló utak vezettek hozzád,
csak neked keményebb volt az élet,
mégis egymásra találtunk végre,
és hálás vagyok minden percért.
Tudom, hogy te is hordozol régi terheket,
mélyebb nyomokat az évek alatt,
de a szemedben mégis ott ragyog
valami, ami reményt mutat.
Nem kell szépíteni a múltunk,
nem kell elrejteni, ami fáj,
mert egymás mellett könnyebb lépni,
ha két megtört szív egymásra talál.
Nem ígérünk könnyű holnapokat,
csak őszinte szót és tiszta kezet,
de amíg egymás felé fordulunk,
nem veszhet el köztünk a szeretet.
Te vagy az, kivel mindent megbeszélek,
akinek a csendem sem idegen,
három hét alatt közelebb kerültél,
mint más hosszú éveken át senki sem.
Hasonló utak vezettek hozzád,
csak neked keményebb volt az élet,
mégis egymásra találtunk végre,
és hálás vagyok minden percért.
Lehet, hogy későn nyílt ki az ajtó,
de most már tudom, miért vártam rád,
minden elvesztett, hosszú esztendő
hozzád vezetett egy másik úton át.
Nem tudom, mit hoz majd a holnap,
de ma a szívem már nem fél,
mert amit benned megtaláltam,
az több egy találkozásnál, a lelkitársam lettél.
Te vagy az, kivel mindent megbeszélek,
melletted nem kell másnak lennem,
három hét alatt otthonra leltem
egy régen elfáradt szívben.
Hasonló múlt, két külön történet,
de most már egy irányba nézünk,
örülök, hogy egymásra leltünk,
örülök, hogy lelkit4ársak lehetünk.
Gubacsi Sándor |
|
Évszakok az életünkben
Én láttam a kertben
az angyalokat,
ahogy szelídítik
a hajnalokat
és fénnyel mossák
a pillejég alatt
alvó tavat.
Én láttam a csendet
megtörő, szerelmet
valló madarakat.
Én láttam, az élet
benned feléledt
és velünk maradt.
Én látom az arcod,
s belé, hogy karcolt
az idő jelet,
ősz szine rajta,
mosolyod takarja
a közelgő telet.
Látni fogom, hogy
életünk elfogy
az évek alatt,
s a fények csak mossák
a jéggel borított
alvó tavat.
|
|
Én vagyok a suttogás, amely ábrándozásra késztet;
Figyelj rá és kövesd a hívását!
Az éjszaka mélyén lelkesül, reszket;
Lágyan és édesen ölel át.
S szárnyán gyengéden hordoz téged
A múltba, egy bizonyos pillanathoz,
Hol a szerelmet és a boldogságot érezted –
Melyet aztán a keserű csalódás oltott ki.
Én vagyok a vers, mely borzongást kelt benned,
Amikor sírsz és már semmiben sem hiszel.
Amikor a világ és a környezeted távolinak tűnik,
A könyv suttogásával vigasztallak meg.
Én vagyok a vers, mit olvasol s szeretsz,
Magamban hordozom az elcsituló suttogást...
Álmaid révén érted meg e szavakat,
Melyek más édenkert felé veszik irányát.
Mindaz vagyok, mire vágysz: vers, költemény,
Vagy csupán szavad egy papírlapon...
Általad létezem suttogásként,
Hisz egyedül te vagy, ki rám vár!
|
|
Ülök a dolgozószobámba, fénysugárkéve is berepült a munkába…
Jól ebédeltem ettől most vág az eszem…
Még csak kéziratba rovom én a sorokat, közben kezdek egy szörp ivóba.
Ébrednek a soron következő gondolatok, írásba most jól belehúzok…
Vecsés, 2025. május 11. – Kustra Ferenc József – írtam: egy délutáni versírásról, leoninusban.
|
|
Hűvös szél fúj miattam...
Andi vagyok és ez egy hosszú történet,
kéz a kézben jártuk be a vidéket.
Tengerpart, városok, fények az égen,
egyiptom homokja a közös emlékben.
Azt hittem, egymásnak vagyunk teremtve,
de másnak adtad, amit nekem ígértél remegve.
Karesz, mondd, hogy tudtad ezt megtenni,
mikor én még mindig téged tudlak csak szeretni?
Tavaly láttalak utoljára,
azóta csend ül minden szobára.
Egyedül vagyok, mégis úgy érzem,
a hiányod alszik mellettem ébren.
Nem bízol bennem, mindig azt kérded,
van-e valaki nálam, akihez visszatérjek.
Pedig nincs másom, csak te jársz az eszemben,
a neved visszhangzik minden lélegzetemben.
Megcsaltál, mégis hiányzol nekem,
elvesztettél, mégis bennem élsz, kedvesem.
Ha egyszer hűvös szél fúj a szobádban,
tudd meg, akkor adtam fel végleg magamban.
Őrzöm a képeket egy régi fiókban,
a mosolyod ott maradt minden pillanatban.
A világot együtt láttuk, mégis érzem itt a vég,
egyetlen hazugság mindent szétszakított rég.
Lehet, hogy messze vagy, lehet, hogy mással,
de én még beszélek hozzád a félhomályban.
Kérdezem az éjtől, hogy vajon merre jár?
És a válasz helyett csak az üres ágy vár.
Nem tudom, mikor lettünk idegenek,
mikor fakultak ki a szép ígéretek.
Csak azt tudom, bármerre is nézek,
minden út még mindig hozzád vezet.
Nem bízol bennem, mindig azt kérded,
van-e valaki nálam, akihez visszatérjek.
Pedig nincs másom, csak te jársz az eszemben,
a neved visszhangzik minden lélegzetemben.
Megcsaltál, mégis hiányzol nekem,
elvesztettél, mégis bennem élsz, kedvesem.
Ha egyszer hűvös szél fúj a szobádban,
tudd meg, akkor adtam fel végleg magamban.
Nem haragszom már, csak fáradt vagyok,
a szívem alatt régi sebeket hordozok.
Ha egyszer keresnél, talán már nem felelek,
mert nem tudok megtanulni élni nélküled.
De ha az éjszaka csendje rád talál,
és egy hideg fuvallat az arcodhoz jár.
Ne félj tőle, ne kérdezd, honnan jött,
az én búcsúm lesz, ami hozzád visszaszökött.
Nem bízol bennem, mindig azt kérded,
van-e valaki nálam, akihez visszatérjek.
Pedig nincs más, csak te jársz az eszemben,
de lassan elengedlek könnyes csendben.
Tavaly láttalak utoljára,
most búcsút ír a szél az ablakodra.
Bejártuk együtt az egész világot,
de nélküled tanulom meg, mi a szabadságot.
Mégis szeretlek, pedig megcsaltál engem
a hét év minden percét magammal viszem.
És ha egyszer hűvös szél fúj majd miattam,
abból fogod tudni, mikor végleg feladtam.
Gubacsi Sándor
|
|
Hétköznapi pszichológia…
Az csönd maga az elhallgatásra átállás, mert minek a folyvást locsogás…
A csönd adja a lehetőséget, hogy figyeljelek, titkodba-csöndben meglesselek!
Amúgy meg a csönd is beszédes, mit közöl, lényeges… mit közöl tettleges…
Figyellek, bukkan bennem a perverz gondolat… mi lenne, ha kezdenéd mondandódat?
Jelzem, figyelmesen hallgatnálak, tenném, gondolataink szimbiozálhatnának.
Lesném az arcodat, mit látok rajtad-benne… szavaid szimbiózisra sarkallnának benne?
Ha csöndben vagyok, úgy lehet figyelni és ekkor nem fogom ezt magamban zavarni…
Csak érdeklődök a Te bensőd iránt, ugyanis ez az, amit a lelkem megkívánt!
Hah! Megy is a dolog, de Te nagyon csendben vagy! Lehet, hogy közben ellenszél vagy?
Hu-hu, de érdekes, megvilágosodtam, hogy talán Te figyelsz a csönd-magányomban?
Hogy ezt megtudjam néztem a szemedet, hogy ezzel kifürkésztem a lélektükrödet!
Látszólag el is vagy lazulva és ha kint lennénk az udvaron, néznél az azúrba?
Fölálltál, indultál konyhába, a gyerek tudjon enni, ha megjő a délutánba…
Most, valahogy összeszedem magamat, törlőm ezen sok-hülye gondolatomat!
Íróasztalnál, fogom írólapokat, kiírom magamból rossz gondolatokat...
Vecsés, 2025. március 1. -Kustra Ferenc József – írtam: 3 soros zárttükrös, leoninus csokorban.
|
|
Hétköznapi pszichológia.
Éppen most nem lelem, amikor a tollamat fogja kezem…
De kérdés, hol kéne lennie, az eszemben, vagy lélekben.
Nincs ihlető történés mostanában… tollat fogja kezem
S
Én tennék is mindent, de nem tudom mi kell, ész… vagy lélekben…
Igyekszem föleszmélni lélekben, mert tollam... fogja kezem…
Vecsés, 2024. július 25. -Kustra Ferenc József
|
|
Mikor a Mestert felkerestem...
...öreg volt már, kezein a ráncok folyómedrek,
tanúbizonyságok, kiérdemeltek.
Hogy önmagamra leljek, azért jöttem el,
érezni, ahogy a tér emel
és körülmos, mint egy eldobott követ...
... és az Úton annyi mindent láttam....
és majdnem megtaláltam a hitet.
- „Elhoztam. Nézd, a csillogása szinte már vakít.
Felelj nekem, amint találtam igazán a hit?”
Szavaimra a Mester némán rámtekintett.
Sokáig nem szóltunk, csupán gondolatban.
Az ég becsurgott a tetőn résein át,
pedig úgy tűnt oszthatatlan.
-„Nézd – szólt a mester – e darab kék eget.
Az egész sebei a részek.
Hited az egész része bár,
de sosem éri el az egészet.
Ember vagy, kevésled mindennapjaid,
de gondold el - míg éled átlagperceit -,
hogy múlt, jelen s jövő között
csupán egy pillanat a híd,
és a Részek így alkotják az Egészet.”
|
|
Mi Atyánk...
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
csend előttünk, láng a lelkünkben.
Szenteltessék meg a Te neved,
legyen tiszta minden lélegzet.
Jöjjön el már a Te országod,
nyíljon út, ha falat találok.
Legyen meg a Te akaratod,
fent az égben, lent a padlón.
Amit kérsz, azt vállra vesszük,
a viharból is továbbmegyünk.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma.
És bocsásd meg vétkeinket,
ahogy mi is adjuk a bocsánatot másnak.
Mikor ellenünk emelkedik a szó,
mikor a szívben marad a karom,
mi elengedjük, bár fáj még,
a béke ára nem mindig kevés.
Ne vígy minket kísértésbe,
ha remeg a kéz a sötétben,
ne hagyj minket magunkra,
vezess ki minden csapdából.
Szabadíts meg a gonosztól,
rázd le rólunk, ami visszahúz.
Dühből hit, félelemből erő,
nyílik az ég a mellkas fölött.
Mert Tiéd az ország,
Tiéd a dicsőség,
Tiéd a hatalom,
most és mindörökké.
Ámen.
Ámen.
Ámen.
Gubacsi Sándor |
|
Corpus Juris
Valamikor egy ember kenyeret lopott.
Nem kérdezték,hogy miért tette.
Tíz évi gályarabságot kapott.
Egy vekni kenyér és tíz év...
Ha megszólal,többet kap még!
Corpus Juris nagyon nagy hatalom.
Urakat szolgálják,nem a népet,és akinek nem
tetszik az apellálhat:süket fülekre találhat.
A törvényt az szabja akinek több van...
A szegénynek ha pénze nincsen,joga sincsen.
Így megy ez már évszázadok óta,
mióta megalakult az első pénzintézet,
amit ma banknak neveznek.
Akik ezt alapították,jól tudták,
hogy a kamat az,amiböl lesz a nagy vagyon.
Nőnek a bankok egyik a másik után,
ők szabják a kamatot ahogy akarják.
Bankok befektetik pénzeiket országok ügyeiben
és ők dirigálják a politikusokat mindenbe.
Furcsa világ ez,amiben élünk
Sok a pénz és kevés a becsület
Mindenkit meg lehet venni és nincs lelkiismeret. |
|
Az árnyak már csak térdig érnek,
arcom szétpatakzik, porlad,
s az idő csupán mi medret szab
gondolataimnak.
Töredezett vállamon
Napok koptatta foltos gúnya lóg,
sziklarepedéseimre
sugarak nem valók.
Maradok szürkén,
széthulló szemek,
a homok szilárdsága.
Mit adhatok neked?
Ha álarcod lehull
és ezer ránc útra kel
tévedéseid ára önmagad,
és nap nap után
nem múlhat el,
hogy ne lásd álarc-arcodat,
de...
új smink fest majd arcodra új mosolyt,
álarcod színes új világ,
s ha kőkemény arcvonásod fojt
azt mélyen önmagadba zárd.
|
|
Észre kell venni...
Mióta elmentél, más lett minden reggel,
a dalaimból építettem az új világot bennem.
Ami fájt, lassan már nem húz vissza engem,
a tegnap árnyékát elengedem csendben.
Mert nem fogyott el az út a lábam alatt,
a szívem még dobban és új reményt mutat.
Amit kerestem, talán közel van már,
csak fel kell néznem, hogy lássam, mi vár.
Észre kell venni, hogy csodák léteznek,
a fény ott is felkel, hol sötétek az éjjelek.
Észre kell venni, hogy szabad vagyok,
a saját utamon végre én haladok.
Még előttem az élet, ezer új lehetőség,
boldog lehetek, ha bennem él a reménység.
Nem nézek hátra, bármit is mond a múlt,
a szívem most már tudja, merre vezet az út.
Volt, hogy azt hittem, nélküled nincs holnap,
Hogy minden álom majd darabokra hullhat.
De a könnyek mögött új erő ébredt,
És minden sebem egy új kezdet lett.
Most már nem várom, hogy más adjon választ,
a lelkem magának nyit kaput és házat.
A világ tágas, az ég pedig messzire hív,
és minden új lépéssel könnyebb lesz a szív.
Észre kell venni, hogy csodák léteznek,
a fény ott is felkel, hol sötétek az éjjelek.
Észre kell venni, hogy szabad vagyok,
a saját utamon végre én haladok.
Még előttem az élet, ezer új lehetőség,
boldog lehetek, ha bennem él a reménység.
Nem nézek hátra, bármit is mond a múlt,
a szívem most már tudja, merre vezet az út.
Ha egy ajtó bezárul, majd nyílik egy másik,
a remény halk hangja messzire világít.
Nem kell mindent értenem, elég, ha megyek,
mert minden lépéssel közelebb érek.
Észre kell venni, hogy csodák léteznek,
a szürke napokból is színek születnek.
Észre kell venni, hogy szabad vagyok,
és minden álmomért bátran indulok.
Még előttem az élet, annyi szépség vár,
a szívem nyitva áll, és többé már be nem bezár.
Nem nézek hátra, bármit is mond a múlt,
boldog szabad emberként járok, vár egy új út.
Gubacsi Sándor |
|
(3 soros zárttükrös csokor)
Hmm… eszembe jut néha – kéne’ tán’ egy egész kis halálvágy,
Hosszú élet talán nem is ad csodát… ha nincs életvágy…
Hmm… eszembe jut néha – kéne’ tán’ egy egész kis halálvágy.
Tudom, fura ez az ötlet, de életben akkor már nincs díszlet,
Ha valakire sorsa, a nincs továbbot rója… minek díszlet…
Tudom, fura ez az ötlet, de életben akkor már nincs díszlet.
Mily’ sokak szenvednek többféle, végső kínlódástól,
Közben meg még jobban betegszenek sok orvosságtól…
Mily’ sokak szenvednek többféle, végső kínlódástól.
Hogyan is van ez és miként lesz... egyedül az Úr lehet a tudója,
Ha valakinek végső az egészsége… ő tudja, mi a mottója…
Hogyan is van ez és miként lesz... egyedül az Úr lehet a tudója.
Az élet magában sem egy nagyszerűség… hejehujahaj,
Hát még kit baj gyötör és nincs egy szál jó pont… hejehujahaj…
Az élet magában sem egy nagyszerűség… hejehujahaj.
Tudom, hogy vannak, akik a csendes másholt, már fogadnák,
Csak a szenvedés meg a szenvedés… másholt, már fogadnák…
Tudom, hogy vannak, akik a csendes másholt, már fogadnák,
Ez is lét
Része… nincs más út!
Szenvedés…
Vecsés, 2026. augusztus 27. – Kustra Ferenc József - Íródott egy lehetséges gondolatsorsként az elviségben…
|
|
(négy részes bokorrímes)
Ülök az jó régies íróasztalomnál,
Gondolatom elvan az Ihlet honatyánál…
Hegyezett grafit ceruza... fogom kezemben,
Írás vágya is heveskedik a lelkemben.
Ittenileg ücsörögve nézgelődők gyertyafényembe,
Kis huzat lobogtatja a fényt, közben mi sem jut eszembe…
Pedig igen vágyok, hogy valami megfoganjon… lelkemben.
Bólintott egyet-nagyot a fejem, rám tört az álmosság,
No, de mán miért… nem lehet ihletem az nagy álmosság…
Épp, hogy megúsztam fejetlenséget… teljes mély álmosság!
Persze közben a hegyezett grafit ceruza az asztalra esett,
Ami neki igen nagy baj, mert a spécies hegyével le'... esett.
Hegy tőből tört, grafit… a grafit tört… egyből asztalról fölre esett!
*
(senrjú)
Pillám lekonyult,
Álmosság határozott…
Gyertya parázslik.
*
(HIQ)
Mára már...
Alvás lesz módi…
Álomkór!
Vecsés, 2026, augusztus 27. – Kustra Ferenc József- egy este írtam alloiostrófikus versformában.
|
|
Együtt törünk át 2...
Keskeny utcák őrzik minden léptünk,
sok könnyből lett erős a reménységünk.
Ahol kevés a kenyér, mégis jut egy falat,
mert testvér testvér mellett együtt halad.
A gettó fala magas, de nem az égig ér,
a szegénység bilincse egyszer majd letörik, ha él.
Bennünk a hit, a szív, a régi összetartás,
együtt könnyebb minden út, együtt van szïvdobbanás.
Ne szégyelld, testvérem, honnan jöttél,
ne tagadd meg azt, aki mindig benned él.
Cigány vér, cigány szív, büszke legyen a név,
a szeretetből nálunk soha nem fogy el a fény.
Ha ránk nehezedik az egész világ,
Minden cigány szívéből nőhet ki szép virág. .
Lehet mély a gödör, lehet hosszú az út vége,
testvériségből épül fel az egész cigányság népe.
Volt, hogy a külvilág falakat emelt,
és sok idegen szem csak a bőrünkre felelt.
De nem a színünk mondja meg, kik vagyunk,
hanem minden seb, minden dal, minden kimondott szavunk.
Aki fél tőlünk, mert együtt dobban a szív,
tanulja meg, hogy a béke nem gyengeség, hanem híd.
Nem gyűlöletet hordunk, hanem egymás kezét,
és a sötét éjszakában őrizzük a remény fényét.
Ne szégyelld, testvérem, honnan jöttél,
ne tagadd meg azt, aki mindig benned él.
Cigány vér, cigány szív, büszke legyen a név,
a szeretetből nálunk soha nem fogy el a fény.
Ha ránk nehezedik az egész világ,
Minden cigány szívéből nőhet ki szép virág. .
Lehet mély a gödör, lehet hosszú az út vége,
testvériségből épül fel az egész cigányság népe.
Anyáink imája száll a házak felett,
Apáink vállán hordjuk a tegnapi terheket.
De gyermekeinknek már más jövőt akarunk,
ahol nem kérdik, honnan jöttünk, csak azt, hogy mit adunk.
Lépésről lépésre törjük át majd a csendet,
a tudás és a munka új utakat teremtett.
Nem könnyű kitörni, ezt mindannyian tudjuk,
de ha együtt indulunk, a falakon is átjutunk.
Ne engedd, hogy bárki elvegye a hangod,
ne hidd el, hogy kevesebb vagy, mint amennyit más mond.
A múltunk nem szégyen, hanem őrzött örökség,
a szívünkben a holnap, a kezünkben a közösség.
Ne szégyelld, testvérem, honnan jöttél,
ne tagadd meg azt, aki mindig benned él.
Cigány vér, cigány szív, büszke legyen a név,
a szeretetből nálunk soha nem fogy el a fény.
Egy vér, egy lélek, egy közös remény,
nem szégyen a nevünk, hanem lobogó fény.
Bárhonnan indultunk, együtt megyünk tovább,
együtt törünk előre, ha kell, akkor tűzön vízen át.
Gubacsi Sándor |
|
Mikor a dokkok nyüzsgésén átvágom magam
egy sikátor, mint feszült ínszalag
a testben elpattanva, a másik oldalra átszalad...
velem.
Előbb sirályok hangja követ,
majd részeg tengerészeket
mos ki a kocsmák zajából és elhal.
A sikátort szárítókötelek tartják,
mint varrás a szakadt övet.
Ha majd kifordul kezemből az idő rendje,
az okosok szerint – talán – meghalok,
a sirályok leszállnak majd
és hozzám bújnak a sikátorok.
Emlékezzetek rám szerencsés szelek:
a ti sirályotok Tengerek felett
bontott vitorlákba fog
örömöt s bánatot.
|
|
Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zárttükrös)
A fenyőfa gyökere a föld alatt megy, de vízszintesen… ő igy megy,
A fa hús meg rendelkezik vérrel, látni, érezni… ragad. ’Gyanta hegy’…
A fenyőfa gyökere a föld alatt megy, de vízszintesen… ő igy megy.
*
(Bokorrímes duó)
Embernél titok csak addig titok, míg egyedül tudja!
Ha már elmondta valakinek, akkor már nincs titokja…
Ha másnak is elmondta, pletyka már népnek az közszája.
Kinek az lelke, az agya a titkok háza, az már többé nem léphet hátra!
Azért is vigyázni kell, mert embernek ember a farkasa, van is farkasa…
Tolatva menni, az elbukás és ott már előlép az gaz farkasa
Annak meg ilyenkor a fontos, hogy rosszat tenni is kell… jó hamarja!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ó, Te titoktudó, ha kőben botlászol el, miben más, ha árokba béesel?
Az árok biz-a… jajra nyitja szádat, kő meg méretes duzzanatot ráprésel…
Ó, Te titoktudó, ha kőben botlászol el, miben más, ha árokba béesel.
Ha Te a titkod elmondod, akkor azt a szívedből kell kitépni,
Saját titok házad meg, súlyos árulásban fog összeomlani…
Ha Te a titkod elmondod, akkor azt a szívedből kell kitépni.
*
Leoninus)
Fenyőfa gyökérzete, a földfelszín alatt, ott nő, ahun eddigelé is haladt!
Nekije ’vére’ azért folyik folyvást bőségesen, mert titok őrző… oly’ hevesen.
Tudd, a hátrafelé araszolás, maga tán’ a hazaárulás… ha neked nincs más?
Ha a rejtett titkokat nem őrződ, magad vagy a végbe vezető úti mérnököd…
*
(HIQ)
Titkokat
Emberek őrzik.
Ember vagy?
Farkasok
Lesnek rád mindig!
Ember vagy?
Tiszta szív
Nem árulhat el!
Ember vagy?
Vecsés, 2025. 01. 22. -Kustra Ferenc József- írtam: „Vadai Ágnes; Titok c. verse,” (2003.10.08.) mint ötletadó ihletésével. (Katonaként és bűnügyi nyomozótisztként is többször titkos nyilvántartásba kerültem.)
|
|
Nem az elküldés fájt...
Postásként álltam az ajtód előtt és néztelek,
kezemben egy boríték, benne pénzt vittem neked.
Gyerektartás volt, semmi többet nem hoztam,
egy hétköznap volt, ami mindent megváltoztat.
Kinyílt az ajtó, elnémult a ház, a levegő is megállt egy percre nekem,
első pillantásra tudtam már, hogy te leszel a jövőm bennem.
Gabriella, a neved a bőrömön ég, huszonöt év nem múlik el csak úgy,
a nevetésed betöltötte a csendet és én azt hittem, közös úton vagyunk.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
De te elfordultál, nem bírtad már a súlyt,
magam kerestem sokáig, merre van a kiút.
Nem az elköszönés fájt, hanem a néma vád,
hanem az, hogy szükségem lett volna még rád,
Együtt írtuk a sorsunkat, az élerünket,
azt hittem a fogadalmaink kőbe vésett jelek.
Azt hittem, amit egyszer kimondtunk,
azt nem törölheti ki senki sem a közös utunk.
Azt mondtad: „Már nem szeret a szívem”,
és az ajtó mögötted bezárul előttem.
Èn ott maradtam a szobám csendjében,
ahol a közös életünk széthullott a szívemben.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
De te elfordultál, nem bírtad már a súlyt,
magam kerestem sokáig, merre van a kiút.
Nem az elköszönés fájt, hanem a néma vád,
hanem az, hogy szükségem lett volna még rád,
Jött a sötét, a mellkasomra ült,
nem tört el semmi, mégis minden szétterült,
a szobákban visszhangzott a hiány,
és nem tudtam, hol kezdődik a világ.
A napok lassan megtanították nekünk,
hogy a csend is tud hangosan beszélni,
nem mindenki marad mellettünk,
aki megígérte, hogy egy életen át fog velem élni.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
De te elfordultál, nem bírtad már a súlyt,
magam kerestem sokáig, merre van a kiút.
Nem az elköszönés fájt, hanem a néma vád,
hanem az, hogy szükségem lett volna még rád,
Ha egyszer visszanézel majd,
ne csak azt lásd, hogy vége lett,
hanem azt is, hányszor álltam melletted,
amikor más már rég elment, elfeledett.
A lecke itt maradt velem,
a szeretet nem puszta szó,
nem az számít, ki mondja, hogy marad,
hanem ki marad, mikor nehéz valóban a szó.
Nem az elküldés fájt, hanem hogy nem voltál sehol,
amikor rám borult az éj, és bennem minden összedőlt valahol.
Nem palotát kértem, csak egy kezet a kézben,
egy halk „itt vagyok”-ot az esti fényben.
Gabriella, a neved még mindig bőrömön égett,
de már nem várok rád minden bennem elégett.
A szívem megtanulta, bár lassan és nehezen,
aki nem segít felállni, nem maradhat mellettem.
Postás voltam egykor, borítékkal a kezemben,
aztán egy ajtó mögött megtaláltalak csendben.
Most új levelet írok, nem neked, hanem magamnak,
„Aki elveszett a csendben, egyszer hazatalálhat.”
Gubacsi Sándor
|
|
Vázlatosan a láthatóról…
(bokorrímes)
Folynak a könnyeim és mindet felperzseli a sáros föld…
Fogynak a könnyeim és rögtön mind elnyeli a sáros föld.
Könnytelen vagyok már, de nem könyörtelen
Könnytelen vagyok már, nem szeretettelen.
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem becsüli…
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem igényli…
(HIAQ)
Szépre-jóra vágyni?
Enélkül éltet leélni…
Szépre-jóra vágyni?
(bokorrímes)
Az emberi szeretet, már elzarándokolt
És talán nem hagyott a lelkekben hírmondót!
Hova-merre mehetett vajon? A lakatlan életsivatagba?
Vagy kóborolva ellátogatott a szomszéd borszőlő lugasba?
(HIQ)
Ó, lélek!
Talán elveszek?
Jaj, félek…
(bokorrímes
Élet is elment,
Semmi jó nem lett.
Szeretetem kinek?
Nem kell már senkinek…
(anaforás, bokorrímes duó)
Sivár pusztaságom, sírva körbejárom,
Sivár pusztaságom, nekem… igajármom.
Sivár pusztaságom, bánat generátorom,
Sivár pusztaságom, sírva akadta torkom.
„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája…
„Szép életem” mára már, halál hívó dudája…
„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája.
Vecsés, 2019. április 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
|
|
Együtt törünk át..
A betonfalak őrzik minden álmunk,
szűk utcák fölött füstöl a hajnalunk.
Kevés kenyér, de egy asztal vár ránk,
ha baj van, tudjuk, hogy lesz mé száz csatánk.
A sors ránk rakott száz nehéz követ,
de egymás vállán könnyebb lett a tömeg.
Anyánk imája kísér végig kísér az úton,
a szívünkben tűz ég minden mély nyomon.
Együtt állunk, együtt lépünk,
nem törhetik össze a reménységünk.
Ha mély a gödör, egymásnak kezet adunk,
mert mi a sötétből is fényt fakasztunk.
Nem szégyen a múlt, csak seb a bőrön,
de a jövőnk még mindig csak börtön.
Bár nehéz kitörni gettó falai közül,
de a testvéri szeretetből szárny nő belül.
Aludtunk már éjjeleket ablak nélküli házban,
csendet, mikor a könny ott folyt a szánkban.
De ha együnk sírtunk, száz szív is dobban,
mert a közös fájdalom erősebb a bajban.
A gyerekek szemében messze az új világ,
iskolapad, zene, nem vár rájuk gazdagság.
Nem kellene, hogy ugyanazt örököljék,
a terhet, mit apáink a vállukon évekig cipelték.
Együtt állunk, együtt lépünk,
nem törhetik össze a reménységünk.
Ha mély a gödör, egymásnak kezet adunk,
mert mi a sötétből is fényt fakasztunk.
Nem szégyen a múlt, csak seb a bőrön,
de a jövőnk még mindig csak börtön.
Bár nehéz kitörni gettó falai közül,
de a testvéri szeretetből szárny nő belül.
Ha bezárul előttünk minden ajtó,
kopogtatunk tovább, míg lesz egy nyitható.
Ha elbuknál egyszer én felemellek, ne félj,
mert a mi erőnk a szívünkben, egymásban él.
Nem egy ember harca ez, hanem mindannyiunké,
a remény útja pedig a gyermekeinké.
A gettó nem börtön, csak egy régi állomás,
innen indulhat el majd minden új változás.
Egy kéz kevés, de száz kéz már erő,
mert a sötét után mindig új nap jön elő.
Nem maradunk lent, mi akkor is megyünk,
mi egymásért élünk, mi együtt szeretünk.
Együtt állunk és együtt lépünk,
a viharon át is hazatalál a léptünk.
Ha kevés a világ, mi egymásnak adunk,
és a romokból új egy otthont rakunk.
Nem szégyen a múlt, büszke a lelkünk
a szeretetből erőt merítünk, míg élünk.
Bár nehéz kitörni a gettó falak közül,
testvéri szeretetből szárny nő itt legbelül.
Gubacsi Sándor
|
|
Fény a vaksötétnek a párja,
Fény, sötétet kivilágítja…
Fény az árnyéknak örök párja,
Fény az árnyékot is nullázza…
Fény maga az éltető élet,
Felhős ég alatt mivé lehet?
Vecsés, 2026. május 8. – Kustra Ferenc József - írtam a fény dicsőítésére.
|
|
Az arcodat fénykép őrzi
Írok a szerelemről csodaszép dalokat,
óhajtom az érzést, ami rég, de mindig hívogat.
Egek azúrkékjét idézi mindkét szemed,
nagyon fáj, hogy már nem simogat a kezed.
Üvegen át nézlek, mégis olyan közel,
mintha szólnál hozzám, mintha itt lennél velem.
A por leül a képre, de én letörlöm megint,
hátha majd egy mozdulat átér még a semmin.
Az arcodat fénykép őrzi, arany képkeret,
soha nem felejthet el, aki egyszer szeretett.
Elmúltak forró nyarak és fülledt éjszakák,
emlékké fakuló csókok ma már csak szálkák.
Az arcodat fénykép őrzi, de más már nem lehet,
síromig betartom én a hűség-eskümet.
Csendben ül a szobában a régi nevetés,
poharak peremén még ott rezeg az ígérés.
Szél fújta szét a tegnap összetört szavait,
kérdeznék még ezerszer, hogy vajon hallod-e az imáit.
Az arcodat fénykép őrzi, arany képkeret,
soha nem felejthet el, aki egyszer szeretett.
Elmúltak forró nyarak és fülledt éjszakák,
emlékké fakuló csókok ma már csak szálkák.
Az arcodat fénykép őrzi, de más már nem lehet,
síromig betartom én a hűség-eskümet.
Vajon eljut majd hozzád kedvesed kérése,
csillagok fölött, több százezer fényévre?
Ha lehunyom a szemem, úgy érzem, ott leszel,
ahol az idő nem múlik és újra rám nevet és felemel.
Az arcodat fénykép őrzi, néma üzenet,
amíg dobban bennem a szívem, tehozzád veret.
Nem enged el a hajnal, de mégse félek már,
mert minden szívdobbanás egy új üzenetet vár.
Az arcodat fénykép őrzi, arany képkeret,
soha nem felejthet el, aki igazán szeretett.
Elmúltak forró nyarak, de bennem még fáj,
emlékké lett minden csók, már csak sivár táj.
Az arcodat fénykép őrzi, és más már nem lehet,
míg csillagból hull rám a fény, szívem addiszeret.
Gubacsi Sándor
|
|
|
|
Ma 2026. szeptember 02. szerda,
Rebeka napja van.
Holnap Hilda napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdvözöllek oldalunkon! 
