Tengermély gonoszságomnál, csak a türelmed nagyobb,
De ha szent lennék, s te sem magad, akkor sem lenne jobb,
A világ rendje makacs, pengeélen táncoló tűz,
Mely amikor, ahova, ahogyan kell, mindig úgy űz,
Tudod, az árban én még nem vagyok egészen biztos,
Hiszen még csak félkész épp, és verítékemtől piszkos,
Ha mutatnám, talán akkor sem értenéd mire jó,
Mint a hóemberhez kevés utolsó, tavaszi hó,
Hol betemet, mint megannyi teher súlya lelkemet,
Hol kiás, mint rozsdás csákány kínjában a kincseket,
Hol várat, mint szabadság anyaméhben a gyermeket,
Hol várna rám ott, ahová megérkezni nem lehet,
De én vagyok én, te vagy te, és mi vagyunk te meg én,
A gonosz szíve hajózik a türelem tengerén,
Mint megzabolázott vadság, ringatózik szelíden,
Túl a tankönyvekbe illő, mesebeli végzeten,
Örökzöld türelmednél csak gonoszságom burjánzóbb,
De ha változnék, s te sem maradnál így, nem lenne jobb,
A világ rendje makacs, pengeélen táncoló tűz,
Mely amikor, ahova, ahogyan kell, mindig úgy űz.
|
|
