Ki vagy te, mondd, ki elhagysz százszor,
s visszatérsz mindig, s itt zokogsz?
Szaggat a szívem, úgy hiányzol,
amikor messze kujtorogsz.
Ki vagy te, mondd, hogy mégis kellesz?
Melletted békém biztos nem lesz;
eldobott foltos keszkenő
vagyok, és gyáva, gyenge nő,
aki egy csókért földre térdel,
koldusként él és kuncsorog,
szenved, de inkább nem zokog,
boldog, ha olykor rája nézel,
s megbocsát mindent. Úgy szeret,
akár a fényt az Istenek.
