H.Gábor Erzsébet
Hogyha lennék
Drága napom, ékességem,
nem ragyogsz már úgy, mint régen,
szemed fénye tompa, bágyadt,
ifjú orcád egyre sápad.
Kínok vájják zsenge tested,
madár-lelked félve reszket,
kerted hervad, nincsen virág,
sorsod férge mindent kirág.
Magam adnám érted, hidd el,
imádkozom igaz hittel,
kérem Istent, éjjel nappal -
ne hagyjon itt bánatommal!
Drága kincsem, húsom, vérem
lassan véres már a térdem,
úgy könyörgöm megváltásért,
úgy fáj, amit sorsod rád mért.
Hogyha lennék istenember,
átfonnálak mindenemmel,
két karom a bölcsőd lenne,
s apró gyermek lennél benne.
Úgy ragyognál újra, szépem,
mint a csillag fenn az égen,
s hogyha fájna, hogyha sírnál,
vigasztalni engem hívnál.
2020.09.05.
|
|
