Nyár után nem maradt más csak lábnyom,
őszi szél sodorta el az álmom,
őszi szél sodorta el nem bánom,
mert bőség terült el vetett ágyon.
Vén lombok közt gondtalan bujkálok,
hulló arany levelet csodálom,
őszi szél sodorta el az álmom,
őszi szél sodorta el nem bánom.
Kis rigó vígan füttyög az ágon,
egy halk sikkantás jő ki a számon,
őszi szél sodorta el az álmom,
őszi szél sodorta el nem bánom.
Oly szép a táj, a színek, s az illat,
a lomb napvörös gúnyában izzad,
megsúgom azt, hogy mi az ősz titka
altatót dúdol, álomba ringat.
Őszi szél sodorta el az álmom,
őszi szél sodorta el nem bánom,
édes kincsekkel teli az álmom,
lelkemben dallal szunnyad el az ágyon.
|
|
