Sziszegett, szörcsögött, prüszkölt az őszi szél,
jajgatott, óbégatott, de mégis itt szöszmötölt.
Közben durrant, dörrent, röfögött a felleg,
dohogva, pörölve, zokogva köztünk szörfözött.
Zúgott, dörgött, nyílzáport öklendezett ki,
süvített, megveszett kanként cibálta a fákat.
Aztán csak úgy ment is, amilyen gyorsan jött,
morgott, közben durrant, döngött az a piszok lába.
Később visszajött piszmogva, duruzsolva,
tán csak nem bocsánatot szeretne tőlem kérni?
Lágyan cirógatott, fülembe pusmogott,
talán óhajtott még valamit, vagy jött ígérni?
Tutyimutyi volt, hebehurgya, bumfordi,
pocakos könnye csobbant, loccsant, csak úgy potyogott,
didergő hervadástól mélabús szíve
míg ölemben ült éreztem, csendesen dobogott.
Majd ahogy két karomban gunnyasztva kuksolt,
párszor pislogott, pislantott teszetoszán, bambán.
Aztán elbóbiskolt, álomba szenderült,
békén szundított pipogya, alamuszi hangján.
|
|
