Napkorong

Gottfried Keller
1819 - 1890

STILLE DER NACHT

Willkommen, klare Sommernacht,
Die auf betauten Fluren liegt!
Gegrüßt mir, goldne Sternenpracht,
Die spielend sich im Weltraum wiegt!

Das Urgebirge um mich her
Ist schweigend, wie mein Nachtgebet;
Weit hinter ihm hör' ich das Meer
Im Geist und wie die Brandung geht.

Ich höre einen Flötenton,
Den mir die Luft von Westen bringt,
Indeß herauf im Osten schon
Des Tages leise Ahnung dringt.

Ich sinne, wo in weiter Welt
Jetzt sterben mag ein Menschenkind -
Und ob vielleicht den Einzug hält
Das viel ersehnte Heldenkind.

Doch wie im dunklen Erdenthal
Ein unergründlich Schweigen ruht,
Ich fühle mich so leicht zumal
Und wie die Welt so still und gut.

Der letzte leise Schmerz und Spott
Verschwindet aus des Herzens Grund;
Es ist, als thät' der alte Gott
Mir endlich seinen Namen kund.
_________________________________

AZ ÉJSZAKA CSÖNDJE

Üdv néked, nyári, tiszta éj,
A rétek harmatára dőlsz!
Csillagvarázs, aranyszegély,
Az űrben játszva tündökölsz!

Köröttem hegy magaslik, vén,
Akár imám, oly néma ő;
Túl rajt’ a tengert hallom én,
Lelkemben hullámot verő.

Egy flóta szól nyugat felől,
Hangját röpíti fürge szél,
Már új nap támad keletről,
Mit halvány sejtelem kísér.

Emitt most hal meg épp talán
Egy embergyermek, nagybeteg,
És bevonul majd hűlt nyomán
Egy másik, várva-várt gyerek.

De ahogy sötét völgy ölén
Csend lakik mégis, földi csend,
Magam könnyűnek érzem én,
S ez a világnak jót jelent.

Amint a gúny s a lanyha kín
Belőled eltűnik, szívem,
Az Úr nevét feltárja, ím,
Előttem végül, úgy hiszem.

* * * * *

Hozzászólások

KiberFeri - november 14 2021 14:41:13
Hmm... nagyon érdekes a gondolatsora a versnek, de jónak értékelem. Még el is gondolkoztató...
A legmélyebb tisztelettel:
KíberFeri