Napkorong

William Allingham:
ALANT A PART

I.
Alant a part, napsütötte part,
Hol a föveny só-szagú;
Hol dagály szalad fényes ég alatt,
S a hullám csillám-tarajú.
Hol kölykök gázolnak sekélyeken,
Vagy tajtéktól futnak el;
Míg zafírszín öblöt apró bárkák
Tejfehér, gyors raja szel,
Teljes vitorlával, jó szélnek hátával
Hajó tűnik büszkén fel;
Hol háló, tucat szikkad a gyepen,
Alvó halásznép közöttük pihen,
S míg kék ég tartja őket melegen,
Hullámok ezre arany partra tart,
És altat szelíden.

II.
Alant a part, vihar tépett part,
Bősz tenger körülveszi;
Meredek sziklán vad, falánk hullám,
Utast így farkas eszi.
Hol habzó ár és dühös szélroham
Sirályt visz el, közben fütyül;
Hol barna hínár gyökerével kint
Nem szolgál már halétekül;
Zátony, megbúvó, ráfut a hajó,
Tört deszkája partra vetül;
Hol zsúp száll falun át, tetőpala,
S egy házat ér a szél lázas zaja,
Ahol búsul egy tengerész-ara,
Fülelve a vihart s vízmorajt,
Mígnem sírni kezd maga.
______________________________

DOWN ON THE SHORE

I.
Down on the shore, on the sunny shore!
Where the salt smell cheers the land;
Where the tide moves bright under boundless light,
And the surge on the glittering strand;
Where the children wade in the shallow pools,
Or run from the froth in play;
While the swift little boats with milk-white wings
Are crossing the sapphire bay,
And the ship in full sail, with a fortunate gale
Holds proudly on her way;
Where the nets are spread on the grass to dry,
And asleep, hard by, the fishermen lie,
Under the tent of the warm blue sky,
With the hushing wave on its golden floor
To sing their lullaby.

II.
Down on the shore, on the stormy shore!
Beset by a growling sea,
Whose mad waves leap on the rocky steep
Like wolves up a traveller’s tree:
Where the foam flies wide, and an angry blast
Blows the curlew off, with a screech;
Where the brown sea-wrack, torn up by the roots,
Is flung out of fishes’ reach;
And the tall ship rolls on the hidden shoals,
And scatters her planks on the beach;
Where slate and straw through the village spin,
And a cottage fronts the fiercest din
With a sailor’s wife sitting sad within,
Hearkening the wind and the water’s roar,
Till at last her tears begin.

* * * * *