Kel a Nap karcsú sugara puha ecset
S vörösre festi a magányos felleget,
Amit sodor a hajnali szél az ég peremén,
Egyre törpül, majd eltûnik, mint a remény.
Kerek Hold ezüst fénye táncol a tó tükrén,
Apró halacska ugrik fürgén sima felszínén,
De nem marad utána más csak egy pillanat
Mi a körhullámra ül, majd elvész a part alatt.
Tél jár a mezõn, karja a bús felhõket cibálja,
Eltépi ruhájuk s hópelyhek szóródnak a tájra.
Fehérré változik a sárgálló fû, a ruhátlan bokor,
Meghal a táj, mint vázába temetett virágcsokor.
De remények mindig születnek, s fényt hoznak,
A kis halak az éjszakában majd újra táncolnak,
A Tél is összeszedi zúzmaráját s hulló pelyheit,
Lesz még zöld a mezõ, ha a kikelet megérkezik!
