Te vagy csillagom fénytelen égen.
Nyújtom kezemet, talán elérem.
Fekszem a földön, körbevesz a sötét,
álomba ringat, akár a gyermekét.
Duruzsol fülembe, csak rólad mesél,
fekete kezével simogat az éj.
Árnyak élednek, lelkem árnyai,
szívem rejtekének ajtaját tárja ki,
szabadon rohannak feléd vágyaim,
földre dobtam a múlt szárnyait.
Zuhanok a mélybe, tested melegébe,
szemed tüzesen izzó tengerébe,
elfojtott sóhajok sejtelmes násza,
szerelmem hozzád könyörgõ fohásza.
A hajnal lágy léptekkel közelebb oson,
függöny rései közt benéz az ablakon.
Az emlék elillan a besurranó fénnyel,
csak a Nap tûz rám, égetõ hevével.
És olyan jó olvasni,csak ugy visznek tovább a szavak..Gratu!
