Éjszakánként már hiába várom,
görbebotod koppanását.
Hiába megyek szobádba mikor
az álom nem talál rám.
Többé már nem tudom megsimítani
reszketõ kezed.
Reggelenként elkészíteni étkedet.
Nem kell már gyógyszered kiszednem,
kezedbe adnom.
Nem kérdezed meg, hogy most
ép hová tartok.
Nem kérsz arra, hogy "gyermekem pihenj"
s ne hajtsd magad.
Haláloddal igazán most tettél felnõtté.
Nem tudom folytatni, most e soraim.
Hisz a fájdalom nem hagy gondolkozni.
De talán eljön még az az idõ,
mikor ezüst hajú édes jó anyámról
igaz, szép sorokat tudok majd írni!
reitinger jolan - május 11 2008 19:46:06
Minderre miért csak akkor döbbenünk rá mikor már elment, hisz ottléte olykor nehéznek tûnt életében, de eltávozásakor mégis egy ûrt hagy maga után. Szívszorító gondolatok, nehéz mindezt megfogalmazni.
Üdv. Joli
Maryam - május 13 2008 09:13:54
Szívbemarkolóan szép.
Maryam
Torma Zsuzsanna - május 13 2008 09:25:03
Úgy legyen, kedves Júlia!
Az idõ begyógyítja a sebeket. És a szép emlékek édesanyádról életed végéig végígkísérnek. Késõbb biztosan tudsz írni, most pihenj és nyugodj meg. Higgy abban, amiben sokan mások is hisznek, hogy egyszer majd újból találkoztok!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
lublu - június 10 2008 05:59:42
Kedves Jolán!
Köszönöm, hogy olvastad írásom.
Üdvötlettel Júlia
