Félelmetes sötétség borult a kék égre,
S gomolygó felhõk érkeztek egy kettõre.
A természet hatalmas erejével lecsapott,
S az emberek szívén félelem uralkodott!
A felhõk közül cikázó villámok csaptak le,
S a falvakon végig söpört a sebes szél ereje.
Mindenki menekült védelemért otthonába,
De volt ki épp ott került igazán nagy bajba.
A forgószél sebesen szaggatott mindent szét,
Megsebezve ezzel az emberek riadt lelkét.
Pusztítást és rombolást hagyva maga után,
Lesújtott a falvakra egy nyugalmas délután.
Kicsavart óriás fák és megtépázott házak,
Megbontott épületek és szertefoszló vágyak.
Van kinek élete egy pillanat alatt romba dõlt.
S miért évekig dolgoztak azonnal derékba tört.
A pusztító szél hirtelen jött és úgy is távozott,
Maga mögött hagyva ezer és ezer bánatot!
Ereje mi félelmetesen hatalmas és rémisztõ,
Elsöpör mindent mi a földre csak építhetõ.
A természet, mi oly kiszámíthatatlan,
Mindenre elszánt és megállíthatatlan.
Megmutatva erejét, s haragját a földnek,
Figyelmeztetését adva a pusztító jövõnek!
iytop - május 15 2008 20:43:31
Versed egy jó megfigyelésen alapozik és figyelmeztetésed
elgondoltató.
Torma Zsuzsanna - május 16 2008 12:10:49
Sajnos, igazad van, kedves Csilluci!
És nem csak a pusztító jövõnek ad figyelmeztetést a természet, hanem a jelennek, a mának! Mert lehet, hogy jövõnk (vagy az utánunk jövõ nemzedéknek) már nem lesz jövõje!
Szépen leírtad, azt ami nem szép, és nem jó!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
