Megsárgult falevél hullott a földre,
nyárfa tövét borítva zizeg a lélek.
Ám jött egy szélvihar sebesen susogva,
megsajnálta, s magával ragadta.
Pörgette-forgatta, messzire sodorta
s egy tölgyes közepébe került, szorongva.
Bíborlevél hullott reá, betakarta
életet lehelve felé, násztáncra hívta.
Õszi napsugár melengette õket,
hûvös szellõ nem kímélve
cserzette színpompás testüket.
Száraz falevél, táncuk már az enyészeté
szürkén kopog léptük az éjben,
hangjuk jajong, az õz is menekülõben.
Nyárfalevél mondd, mivé lettél?
Oly messze, miért kerültél?
iytop - május 25 2008 22:31:46
Gondola versed nagyon sikeres.
szoszircsi - május 26 2008 07:24:25
[b]Gondola drágám....lehellet-finoman fogsz kézen és vezetsz el érzelmeid birodalmába....és én hagyom tehetetlenül, hogy átjárjon minden keserûség...ami a versedbõl árad...
Húúúúú...Te most nagyon messzire vittél...úgy érzem...
Nagyon kifejezõ a szimbolika amire építettél...
Szeretettel[/b]
szí.
Torma Zsuzsanna - május 26 2008 09:57:33
Bizony, a színes falevelek is egyszer megszürkülnek, mielõbb az enyészeté lennének. Szép képeket festettél versedben,kedves Gondola!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
gondola - május 26 2008 18:10:27
Köszönöm, hogy nálam voltatok!
Szeretettel
[/b]
