|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,223
|
|
Ahogy az idõnek grádicsán
Egyre magasabbra lépkedsz,
Valamit mindig elveszítesz.
Valami mindig a mélybe hull,
Valami mindig emlékké fakul,
S így megy, megállíthatatlanul.
Elõbb az ifjúság múlik el,
És lassan vele megy majd minden,
Az erõd, a hited, a szerelmed.
Feledsz, és téged is felednek.
A tegnapi jelen, mára múlt lett,
S a jövõrõl nincs elképzelésed.
Végül ott állsz az idõ ormán,
Honnét már nem visz sehova út,
De visszafordulni sem lehet,
Csak vársz, míg az idõ eltemet. |
|
|
- május 29 2008 06:45:38
[b]Zsu kedves !
...nagyon melankólikus, elérzékenyült pillanat lenyomata ez a versed,az érzés, amit hûen tükröz abszolút átélhetõ, és érthetõ...legalábbis számomra...aki sokszor érzett hasonlót...
tetszett , ahogy átadtad...lemondó, fájó hangulat...de mégis békésnek és szelídnek érzem...
Szeretettel  [/b]
szí. |
- május 29 2008 08:02:25
Kedves Zsuzsu!
Gyönyörûen leírtad a lassú elmúlást, lépésrõl-lépésre. Ami sajnos elég lehangoló, ám szembe kell vele nézni! "valamit mindíg elveszítesz"
- ez így igaz! Megállíthatatlan örök igazság az idõ múlása!
" De visszafordulni sem lehet..."
Nagyon tetszett! Gizi. |
- május 29 2008 09:01:54
Nagyon-nagyon szép, amit és ahogyan írtál, kedves Zsuzsu!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- május 29 2008 09:22:30
zsuzsu!
Ez a versed is tetszik. Szép, nagyon!
A rímek remekek, a téma jó és látod, még is állandó.
Grt. Sancho |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. június 17. szerda,
Laura, Alida napja van.
Holnap Levente napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
