sugárzó zafírok
fénye hívogat
vágyakozva kínál
szelíd kínokat
bûvöl megragad
magába zár
e kopár sivatag
meddõ levegõ fojtogat
vasmarokkal
szorítja torkomat
gyötrõ fájdalom
marja gyomromat
kegyetlen kétely
égeti lelkem
keservesen kínoz
és csak engem
emésztõ csendben
válaszra várva
szíved lakatra zárva
teljes végtelen
én vétkem
ha elengedem
én vétkem
ha nem engedem
miért nekem
kell döntenem
drágakövem eleresztem
nehéz szívem
felemelem
futok futok
messzire jutok
hol senki se lát
belepusztulok
megjegyzés: a lakatot itt nem konkrétan harmadik személynek kell értelmezni, hanem mint sziklát, jeget vagy hasonló dolgot, csak a lakat valahogy dinamikailag jobban illett a ritmusba.
