Elszökött a látomás
csalva érzést, ment tovább.
Adtad magad, többet is talán
megbántott tested, öltött álruhát.
Poros emlék maradt csupán,
hálóját a pók szövi szaporán.
Kelepcébe csalva sértett önmagad
lassan ébred, lerázva láncokat.
Elárvult lelked vívódik parttalan
az utolsó esély hozta a kínokat.
Homály fedi az éjszakát:
rMeg sem történt!r1; r11; kiáltanád.
A Hold látta a szunnyadó lángokat
csillagokkal üzent, az éj leple alatt.
Nézted, s nem láttad a jeleket
rég elveszett reményt kergetted.
Hiába szóltál: rÁlljon meg a perc!r1;
- az idõt sürgették láthatatlan kezek.
Értetlenül, becsapva új nap virradt reád
s a kegyelemdöféstõl, meghalt a vágy.
Magányos csendbe burkoltad magad,
a szavak összetörve földre hullottak.
Tiltott a perc, a gondolat,
szakadó esõ mossa álmodat.
reitinger jolan - június 15 2008 11:04:18
Néha jó lenne a megtörtént dolgokat pókhálóval beszõni.
Szép lett a versed.
Üdv. Joli
szoszircsi - június 15 2008 11:14:40 Drága Gondola!
...nagyon különleges....fájó-lágy dallama van a versednek...többször elolvasva...szinte énekelhetõ....vagy inkább halkan suttogható...
...egy pillanat...mi lehetõségként az ember elé toppan...aztán a remény szertefoszlik....és újra a csalódottság...a magány...a sértettség...és a kiábrándultság alamizsna-tallérjai hullnak a markunkba...bár Te kívül helyezed magad a történeten...de nagyonis...nagyonis benne vagy...átéled....megéled...és érzõn át is adod nekünk...
Szeretettel ölellek!!!
szí.
cookie001 - június 15 2008 11:42:13
Húha! ... értem...átérzem...megéltem...Szoszi után szabadon...újra...
Szép!
