Veled alszom édes hazám,
Együtt pihen szemünk és lelkünk,
Fenn a magas Hold;messze még az új nap
Mikor láncaink fölött végre pálcát törünk.
De akkor sebesebben szárnyalunk majd,
Mint a tornádók szele,
Kinyújtózva felállunk s Így kiáltunk:
Reggel van!Itt az új kezdet!
Elt?nödünk sok-sok méla dolgon
S talán könny is szökik szemünkbe:
Nem lehet,hogy igaz volt a lidércálom
S e dics? nép örökre elveszett!
"Nem" mondjuk majd mosolyogva s vigasztaltan,
Hisz elménk teljében bujkál még a tegnap,
Ó, édes hazám, emlékezz csak bátran
Nagy tetteire honh?s fiaidnak!
S akkor-bár alig múlt el még az éj-
Szelíd kacagásunk a szíveket betölti,
Mindenkihez elér a reggel els? fénye
És a tegnap cselekedeteit regékbe szedik.
Szép dalok zengenek az ajkakról,
Megénekik Szent Istvánt és Mátyást;
A bú porát elfújja a remény
Emlékeznek rád magzatjaid Árpád!
"A magyar név megint szép lesz"
Lemossuk a csúf éj hideg verítékét,
Felhangzik Lehel kürtjének tompa hangja
S hazájára esküszik ki egy nemzet-egy vér!
Büszkén emeljük fel újra fejünk
Mert miénk lehet az egész világ;
Csak ne feledd a múlt emlékeit
S a jöv? reményeit kedves Magyarország!
De ez még a holnap ígérete,
Hát ne szunnyadj tovább dics? honom.
Ébredj! S veled kelek én is,
A nép már várja,hogy újra ragyogj!
