Emlékszel még Kedves arra a kis kocsmára
hol elõször megláttál? Tudod,a pláza sarkába
rejtették,alig ismerik páran,
én mégis minden délután odajártam.
Te észrevettél,s másnap a véletlen segített,
elejtettem a Piactéren egy darab szemetet.
Rám szóltál,s én nevetve visszavágtam,
Ha akarsz láthatsz délután a kocsmában.
És akartál. Eljöttél,majd attól kezdve minden este
ott ültél velem meló után fáradtan nevetve.
Emlékszel a játékgépre? Min mi ketten játszottunk
egy százassal. S a többieken csak ámultunk.
Ezreket vesztettek. Mi szegények voltunk,
üdítõnket sokszor hitelbe ittuk
és senki nem szólt. Az lett a mi helyünk.
az a félhomályos kocsma,hol egymásba szerettünk.
Majd egyre ritkábban látott minket a kopott kis asztal,
majd egy borús napon megsúgta,mást vittél magaddal.
Azóta a kocsma már a Te helyed egy lánnyal,
s az enyém egyedül. Engem sosem lát mással
asztalunk.Beszélnünk kell. Még utoljára egymás mellé leülünk,
S mikor elmész velem sír a kocsma,hol egymásba szerettünk.
