Lehajtja megfáradt fejét a nap,
elpihen, mint megannyi nehéz gondolat,
rámterítí fekete köpenyét az éj,
sötét bársonyán áttörõ csillagfény
akár a szemed úgy ragyog.
Csend ölel körül, mint két karod
elszivárog lassan a tudat
helyére kúszik a szürke kábulat,
felfalnak édes mohó csókjaid
simogató hangod ellazít.
Bódító álmot szór szemembe
belesimulsz lágyan a létembe.
Paplanként húzom magamra testedet
talán csak álom, talán a képzelet.
kormi37 - július 18 2008 11:38:42
Nagyon szép lett a versed. Grat. Tetszik.
szoszircsi - július 18 2008 13:51:08
[b]Cry!
Ismerem színeidet...otthon érzem benne magam...így nem tévedek el soha, sem gondolataidban sem érzelmeidben....
Szeretettel[/b]
szí.
szuzus - július 18 2008 18:43:45
Igazán szép, olyan selytelmes, símogató, akár igaz is lehet, nem csak képzelet, vagy álom.
Szép lett nagyon
Szeretettel:szuzus
sziszifusz - július 18 2008 19:39:00
Drága Crys! Ez annyira romantikus, hogy -bár elsõre értettem, mégis sokszor el kellett olvasnom.
Ráadásul pontos és értékes rímeket találtál az érzéseid lefestésére.
reitinger jolan - július 19 2008 08:19:14
Öleljen sokáig e lágy csend, lágyan csendben.
Szeretettel Joli
Teardrop - július 19 2008 20:09:33
Gyönyörû... és ismerõs érzést keltett bennem... Köszi!!
