Egyedül, létemben eszemben jutnak...órák
Mikor veszekedésünkkel összetörtünk mindent.
Hogy felépítsük újra, ezer év túl kevés
Én, aranyágad vétkes, te kék levelem kedves.
S így megismerjük a szomorúság arcát
Évek hosszú sora minket verdes
Hiába is járunk, ugyanannak lenni
Felhõkön majd szállva atomokként, ellentétünk szenved.
Égi csendben fogunk szállni, találkozés nem lesz
Kozmikus szerelem sirálya haldokló
S az utolsó kis cseppben szétoszlik majd minden
Robbanásként egy utolsó szárnycsapás, és minden száguldó.
marica - július 21 2008 06:46:42
Kedves iytop!
Különös képekkel festett érzéseid megremegtetik az olvasó lelkét.
Negbánás tükre, erõtelyes lemondó képekben. A választott kép is jól adja a hangulatát, nélküle is érezhetõ a szürke színben egy kedves szinvirálág. A rideg szóképek mõgött egy színes vágy!
Nagyon tetszett a versed.
Szeretettel: marica
tenger - július 21 2008 11:15:12
csodálatos ez a vers s nagyon tetszik, kívánom, hogy hasonlókkal örvendeztess meg mindannyiunkat! gratulálok: Szilárd a.
reitinger jolan - július 21 2008 15:02:56
Az univerziumba repítettél, cseppekre bontva.
Szeretettel Joli
