Számban egy fûszállal
görgetem a fûben a testem
Érzem, ahogy árad
testemben a hatalmas erõ
és simogató lomb
karjával befogad az erdõ
Tornyosulnak a fák
vigyázó ágaikkal fölém
Bámulom az eget,
addig õk rám hajolnak gyöngén
Egy hatalmas érzés,
ahogy ölelnek óriás fák,
s a levelek hangja -
suttogják a szabadság dalát
Itt, egyedül csak itt
érezheted e sok-sok csodát
A fûszálakból is
árad a végtelen szabadság
Nem irigylem én már
a nagyvárosok forgatagát,
hisz ott nem láthatom
meg a természet ezer arcát
Torma Zsuzsanna - augusztus 14 2008 07:56:27
Kedves Csobad!
Áhitattal olvastam versedet, és én is odaképzeltem magam a cirógató fûszálak közé és az ágaikkal beborító fák alá.
Nekem is volt részem benne, és lehet - szerencsére - még ma is!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
lidia - augusztus 17 2008 12:16:00
Nagyon kedves, jól sikerült vers ez is.
Amíg meg tud szólítani bennünket egy fûszál, és rá tudunk csodálkozni egy kis virágra, addig a lelkünk levegõhöz jut, és nem fuldoklik a ránk zúdított nyomasztó terhek alatt.
Gratulálok!
Lídia
korin - november 27 2009 12:59:26
Ez nagyon jó. Hisz maga a lét.
De ezt csak a LÁTÓ ember látja, s érzi így.
Szeretettel,Korin
