|
 Vendég: 88
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ ...és bezárta az egészet a „De jó segge van!” gondolattal. És álomba sodort a nem tudom, csak beszélek, kérem határozatlansága.
Nem tudom, csak beszélek, kérem!
Jutott eszembe e gondolatfoszlány azzal kapcsolatban, hogy ki a ma sikeres írója. És hogyan dönthetem el.
Na! Ne vágjunk a lecsó közepébe! A történet ott kezdődött, amikor a debreceni klinika 1-es bel-én próbálták hasznossá tenni a testet lelkem számára. A vesém megadta magát. Hánytam, lázam volt, és elviselhetetlen fájdalom közepette mindez. Már az ötödik nap estéjén jártam az időben, amikor ágyszomszédom megjegyezte.
- Mégis megmaradsz! Én már feladtam volna.
Jobb könyökére támasztott fejjel fordult hozzám. Köpcösnek néztem, kopasznak, és valamiért félmeztelen volt. A párnáján nyitott könyv. S csak úgy átszólt a betűk rendezett sorai felől, hogy reám sem nézett. Láttam mindezt, de nem érdekelt. Szemüvege mögül nézett rám, mert nem válaszoltam. Magára erőltetett ajkain egy mosolyt, s rajtam hagyta a tekintetét. Fogai között, mint korongot ütő dühös játékos, mozgatta a kemény cukorkát.
- Szeretsz olvasni?- fordultam felé, szememmel a nyitott könyvre bökve.
- Igen, gyermekkorom óta. És mindent. Ez egy angolból fordítás. Egy kereskedőről szól. – csukta be, s a borítót mutatva még hozzátette – Antikváros. El sem hinnéd, milyen kincsek vannak ott! – a cukorkát tovább lökdöste fogai között. – Egyszer mutatott az antikos egy ládányi könyvet, amit egy írótól kapott a kötetüket néki dedikálóktól. Azoké, akiket nem tartott nagyra, de kidobni sem akarta. Leküldte néki, mert ugye a kuka mellé mégsem tehette. Képzeld el! Nevesincs költőcskék-írócskák - vagy kicsit jobbak -, így akartak kedveskedni a nagy írónak. (Látod Öreg! Itt vagyunk! Mi, a trónkövetelők! De volt, aki csak tiszteletből, s volt, aki műhelymunkát várt volna cserébe.) Képzeld el, soha ki nem nyitotta ezeket. Megnézte az írója nevét, a kötet címét, aztán, mars a ládába. Szerencsétlenek egy darabig várták, hátha… Aztán elmúlt róluk. A várakozás. Tudod te milyen érzés ez? Olyan… olyan, mint fiatal koromba rágondolni egy keménycsöcsű faros menyecskére, aztán kézbe venni a dolgot, mert nincs más. Majd belátni, hogy nem hívtam, csak a vágy. A vágy a hibás. Cselekvésre készteti az embert.
- Nékem is szoktak a szerzők kötetükből küldeni.
- Talán nem egy íróhoz, vagy költőhöz van szerencsém? – csillant fel érdeklődése. - Mert ugye, soha sem tudja az ember, kivel, hol találkozik, s nem láthatja, előre kiben mi lakozik. Hány könyved jelent már meg? Te is küldesz az általad nagynak gondoltnak? Ne haragudj, nem néztem volna ki belőled. Pedig találkoztam már néhánnyal. Szakmai ártalom. – tette még hozzá felvillanyozódva.
Kicsit elbizonytalanodtam. Mondjam-e néki a valót. Összetörök benne egy imást. A költőről, megy egy íróról. Miért vállaljam fel? És miért ne. Legfeljebb egy illúzió valósággá válik nála. Gazdagabb lesz egy ténnyel. Szegényebb egy vággyal. Egy alkotó nem így néz ki. Mint én. Tényleg?! Miért is nincs nékem könyvem? A válasz szerteágazó. Érdemes-e kibontanom. Vagy fessek egy hamis tüzet ámulatára? De, miért is kellene gondolkoznom azon, kinek mit mondjak?! És ha nem jó irányba visz az a vonal, ami alapján megyek harminc éve már?
- Nem gondolkoztam még ilyesmin.
- A könyvkiadáson?
- Azon igen.
- Mit kell azon gondolkodni. Megvan egy könyvre való írás! Mars a nyomdába! Told az olvasó szeme elé, had hasznosítsa.
- Nem ilyen egyszerű nálam.
- Miket írsz?
- Verseket, meg prózát.
- És milyeneket?
- Ami bennem van.
- Formája?
- Ami bennem van.
- Gondolatköre?
- Ami bennem van.
- És mi van benned?
- Ami bennem… a gondolatok. Formát keresek néki, láthatóvá teszem, aztán papírra vetem.
- És hol olvashatóak?
- A neten,
- És azon belől?
- Irodalmi portálokon. Blogjaimban. Meg a nyomtatott sajtóban.
- És miért nincs könyved?
- Nem tudom… Félek…
- A fogadtatástól?
- Attól, hogy nem jut el az olvasóhoz.
- Még csak itt tartasz?
- Már vannak felkéréseim.
- Akkor mit gondolkodsz? Pakolj össze egy szerinted jó halmot, aztán bízd rájuk. Kihoznak belőle egy elfogadható könyvet. Hajtja őket a profit.
- Én nem egy elfogadhatót akarok. Egy jót. Nagyon jót. A legjobbat.
- Én is ezt akartam először. Aztán megalkudtam. Könyvet akartam. És sokat. Nagyon sokat.
- Én nem akarok minden áron… Nagyon sokat sem. Csak annyit, amennyi bennem van.
- Nem akarsz megélni belőle?
- Nékem nem az a lényeg. Eljusson olvasójához az írásom, és találjon benne számára valami hasznosat.
- Ki vagy te barátom? Ezek a Megváltói gondolatok! Éhes hassal még gondolkozni sem lehet! Az illatok szaggá válnak, a színek kifakulnak, a mozgás darabossá válik. A kedved is sajnálattá soványodik. Lószart sem ér az egész!
- Hát ez van…
- Tényleg gondolkozol a lehetőségen? Hogy könyved legyen!
- Igen. Ott van egy verses kötetre való, meg egy próza összes is. Meg lenne egy tálca gyűjtemény… esszével.
- Akkor meg mit téblábolsz? Tedd eléjük. Háromból egy biztos megjelenik. Ha jó a fogadtatás, a következőt már ők dobják piacra. Ha veszik, mint a cukrot, már ők fognak ragaszkodni hozzád! Kincs lehetsz a számukra. Annyi dolgod lesz csak, hogy írj.
- Én szeretek írni.
- Azt érzem a beszélgetésünkből. Ahogy formálod élőben a mondanivalódat, szerintem tudsz is. Csak tenned kellene.
- Nem akarnak sokat fizetni érte. 100 000 ezer forint. És ötszáz példányba nyomnák…
- Az jó! Jó a mai világban! Tudod mennyi ember szeretne manapság könyvet kiadni, mert azt hiszi, van mondanivalója? Fogalmad nincs! És tudod mi mindenre képesek az ilyenek, mi mindent megtesznek azért, hogy elmondhassák, könyvem van Vaze! És lehet, könyvespolcuk sincs! Te meg gondolkodsz! Ahelyett, hogy piacra dobnád! Valakinek jobb lehetne az élete, ha olvasná! Segítene rajta! Te, meg mint egy fürdőskurva… banán, vagy uborka! Cselekvés helyett! Mi kéne néked! Térdepeljenek le, hogy ember, ha lenne szíves… az olvasók már várják…
- Mondasz valamit…
- Mert jár a szám! Mikor voltál könyvesboltban? És könyvvásáron… téli, tavaszi, nyári, őszi… Láttad a csicsás borítók mögötti ürességet? Ha belelapoztál, láthattad. Ugye, hogy nézne ki, ha egy-két szótár és szakácskönyv közé tennék az a két verses, vagy novellás kötetet, esetleg regényt. A választék igen gyér volna. Nem úgy a mondanivalója. Mert tudod te, mit várnak el egy írótól? Olyan legyen, mint a tyúk. Ömöljön a tojás, s a profit majd eldönti, rántotta, vagy kiscsirke legyen belőle. Látnod kell, mi megy a sajtóban. Belterjesség. A megjelenése valakinek a szívessége által. Ez a mai színvonal. Minimális példányszám, kevés olvasó. A net meg virágzik. Azt kínálja, amit az emberek várnak. Egy ilyen országban, ahol úgy szaporodnak az írói műhelyek, mint erdőben eső után a gomba… Szerinted az értelem szelleme le tudja ezt fedni?
- Van benne igazság - szakítom meg gondolatát ágyszomszédomnak. – Képzeld el, bekopogtattam a megyei sajtóhoz, hogy van egy elképzelésem, hogyan segíthetném hozzá a népszerűséghez, ezzel együtt profitja növeléséhez őket, hogy én is jól járjak.
- Meg sem hallgattak…
- De. Kávé, bubis víz, kolléga az üvegfalu ketrecben a tárgyaló helyett. Lássam, milyen fontos munkát végeznek. Mégis ők a befolyással bíró sajtó!
- És?!?
- Nincs és. Elmondtam, írással foglalkozom, és volna egy ajánlatom. Minden héten - a napot ők válasszák ki – egy gyenge olvasottság szerintiin fényképes írásom jelenésében feldolgozok egy mindenki által érdekelt napi jelenést, és megnézhetik irántami érdeklődést, ami a lapszám emelkedésében is mérhető. Mivel három megyében is jelen van, mérhető az általam hozott haszon. Az onlain természetesen pluszként jár. Egyhónapi munkám után visszatérünk majd rá.
- És?
- Letelt a hónap, biztos voltam benne, hogy megnyertem a tetszésüket, mert a példányszám emelkedés nagysága már a második héttől mérhető volt, találgatták az újságolvasók, ki lehet a hang mögött, és az onlain oldalról is átvettek hírportálok írásomat vágatlanul, lomment nélkül, jelezve, honnan. Tehát, éreztem szükségességemet. Kapzsi sem voltam, és bíztam, meg tudunk egyezni. Ajánlattételem a következő volt. Amennyiben hozom az elvárt hasznot, példányszámonkét egy, azaz egy forintot kérek. A netes portálon ingyen adom írásaimat heti többszöri alkalommal.
- Elfogadható ajánlat, ha emelkedik a színvonal, meg a profit. Elfogadták!
- Nem kellett az ajánlatom. Nem ismerték fel a bennerejlő lehetőséget. Vagy féltek a mi lesz akkor gondolattal. Egyéni érdekét látta veszélyeztetve a főszerkesztő, meg a helyettese.
- Mit csináltál?
- Semmit. Megittam a kávémat a bubis vízzel, felálltam – kezet sem fogtak vélem – majd távoztam.
- Ez félelmetes lehetett.
- Elzárkóztak előlem. Féltették valójukat. Pedig nem akartam támadni, se állásukra törni. Csak úgy pénzt keresni, hogy nékik is maradjon belőle.
- A tüske benned maradt…
- Megfogadtam, ha felkérnek, és nagy pénzt kínálnak, még interjút sem adok nékik. Nem érdemlik meg.
- Az olvasók érdeke más.
- Az olvasók megtalálnak a neten. Meg terjed az írásom nyomtatva is. Eljut ahhoz, aki akarja ebben a testi éhség fontosabb világban.
- Tisztára, mint József Attila világa.
- Eredj már! Mit nem merészelsz előttem! Ő egy géniusz volt. Az én géniuszom. Is.
- A z élettere hasonlósága…
- Nehogy már ne fejlődjön a társadalom az óta!
- Valahová, valamilyen irányba biztos…
- Azért ott volt a nagy műhely. A Nyugat. Nemzedéke adta hozzá az anyagot. Ebből azért lehetne ennyi idő után tanulni…
- Volt pozitív is valamid?
- Persze. Megalakítottam egy írócsoportot kompletten úgy, hogy részt sem vettem benne.
- Komolyan?!
- Az úgy volt… szerettem volna, ha e térségben is létezik egy olyan csoport, ami képviseli környezetét, támpontot adva az igazodás-megértés alapján a határok nélküli magyar területeket is figyelembe véve. Fontos a nyelv erősítése, kultúrájának ápolása, építése, és nem utolsó sorban példát mutat más nemzet számára is, hogyan kell hittel, alázattal, bizalommal egymásért élni. És rendszeres kiadványa is van
- Megvalósulása?
- Olvasd el egyszer a Vörös postakocsit. Online is van.
- És ki csinálta meg?
- Elmondtam egy befolyásos embernek, az tovább adta egy főiskola vezetőjének, az meg kiadta a feladatot egy fiatalembernek, aki irodalommal foglalkozik életvitelszerűen. Gondolom én, mert másnak nem mondtam előtte.
- És mi a hasznod belőle?
Megvalósult.
- Nélküled.
- Nélkülem. De megvalósult. Ez az én privát hasznom.
A férfi az éjjeliszekrényre tette a könyvét. Tenyerét egymásra téve, feje alá igazította kényelme szerint. Hangtalan folyt a beszélgetés tovább. Mindkettőnkben egyéniségünk szelleme szerint. A szőke nővérke köpenyén kipattant a gomb, láthatóvá téve formás melltartójában kebleit, miközben a vérnyomásomat mérte. Majd csak úgy megjegyezte; „160/110 Izgulunk? Izgulunk?” Ahogy ment ki a hosszú szobából, érezte, hogy nézzük, de nem fordult meg.
- De jó segge van!
- Ne élvezzkedj! Nékem is szükségem van reá!
- Messze kerültünk a kultúrától!
- Ez a test vágyának a kultúrája volt! A seggnézés… - tettem hozzá vágyakozva.
Majd tovább gondolva a „Ki vagy te barátom? Ezek a Megváltói gondolatok! Éhes hassal még gondolkozni sem lehet! Az illatok szaggá válnak, a színek kifakulnak, a mozgás darabossá válik. A kedved is sajnálattá soványodik. Lószart sem ér az egész!” képeket, még elvitt a „Mikor voltál könyvesboltban? És könyvvásáron… téli, tavaszi, nyári, őszi… Láttad a csicsás borítók mögötti ürességet?” felé, és bezárta az egészet a „De jó segge van!” gondolattal. És álomba sodort a nem tudom, csak beszélek, kérem határozatlansága.
2009-06-21
|
|
|
- június 25 2009 20:27:34
Látod Mihály! lehet ha a nővérkéről és alkatrészeiről készítenél egy fotó sorozatot és kiadatnád, akkor sokkal nyereségesebb lehetnél, mint "holmi" irodalmi tevékenységgel.
Igazat adok a szobatársnak a kiadott könyvek milyenségét illetően.
Változott a világ, fenekestűl. Nem mondom vannak azért a mai irodalomban is fogyasztható művek - Krasznahorkai, Háy, Závoda-
akiket perpillanat, úgyahogy ismerek, de lehet ez az én hiányosságom, hogy csak ennyit.
Itt, a korongon mindig közöld mondanivalódat, hogy olvashassam.
Olvasmányos írásodhoz gratulálok.
Szeretettel Joli |
- június 25 2009 21:19:25
Kedves Mihály!
Elkezdtem olvasni, aztán nem tudtam abbahagyni.
Ebből már tudhatod: Nagyon tetszett.
Gördülékeny jól olvasható, szerintem értékes tartalommal bír.
Szeretettel: Szisz |
- június 25 2009 22:34:05
Kedves Mihály!
Nagyon tetszett!Gratulálok!
Szeretettel:Rea |
- június 26 2009 08:37:45
Kedves Mihály!
Nagyon örülök, hogy olvashattam írásodat. Nem volt nehéz olvasmány, szépen, magyarul, minden különösebb "csomagolás" nélkül áll az olvasók rendelkezésére. Ilyeneket szeretek én igazán olvasni!
Azt hiszem, Neked már van annyi sok szép írásod, hogy megjelentesd őket egy kötetben.
Persze, a net "mindent visz", mondhatnánk, de én azért a szép írásokat szívesebben látnám egy csokorban, egy szép könyv alakjában, amit a könyvespolcunkról bármikor leemelhetünk, amikor időnk engedi, mert szerintem azért a könyv mindig érték marad. A holnapmagazin.hu már több kötetet megjelentetett, és ott több szerzőnek is jelent meg saját kötetet is, amiből nekem is van már néhány db.
Novelláid, prózáid közül ez az írásod nekem felettébb tetszett!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- június 26 2009 09:37:23
Kedves Mihály!
Azért sajnálom, hogy ez a "vörös postakocsis" online folyóirat sehol sem említi meg, hogy kinek az ötlete alapján valósult meg!!!!
Torma Zsuzsanna
|
- június 26 2009 18:23:15
Igen Jolánom! Igazad van.
sziszifusz! Köszönöm.
rea ! Köszönöm!
Torma Zsuzsanna Kedves! Én a próza írásával most ismerkedem. Tanulom a hogyanját. Mert nem elég a tehetség, meg én értem mit írok. Valahogy ötvöznöm kell az olvasó érdekében. Sok műhelymunka van benne, hogy idáig jutottam. Nem csak az én érdemem.
Hogy nem említik meg a folyóiratban kinek köszönhetik létezését? Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy van. Létezik, és él. Teszi mindezt az itt élők, valamint az olvasók érdekében. Tudod! Nehéz az embernek hazájában prófétának lenni!
És tényleg jó volna egy könyv. Mert három már van nyomdakészen.
De kellene egy mecénás! Egy elfogadtató; Mihály  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
