|
 Vendég: 112
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Egy pályázati írásom
Bugac Feri, a mester, befalta pacalpörköltjét, a maradék zaftot kitunkolta egy serclidarabbal, kézfejével megtörölte zsírtól csöpögő bajuszát, majd az ablakhoz lépett.
Odakinn már égtek a budai kandeláberek, megvilágítva az éj sötét kalapját.
- Mennem kell! - mondta élete párjának, Emmának. Bugacné, született Mufurcz Emma (cz-vel) bólintott. Emma nem volt szép asszony, de az Úr végtelen nagy türelemmel áldotta meg. Erre szüksége is volt, Feri mester elviselhetőségét illetően. Megértette, hogy, a nyugalmazott vasutas párja önként lemond a vele töltendő buja éjszakákról, feláldozva ezeket a művészet oltárán.
Míg Feri a fürdőszobába ment a fogkeféjéért, addig Emma asszony tiszta fehérneműt csomagolt a mesternek. Az utolsó- fogdában létrejött- művésztalálkozó óta ez volt a módszer.
A dolgot a helyi újság is megírta, azóta Ferinek tekintélye lett a szakmában. Mesternek szólítják, és ez legyezi hiúságát.
Bugacné, született Mufurcz Emma, mint művészfeleség tetszeleg a környéken. Egyetlen bánata, hogy élete Bugacának nincsen cz-je. Ferit meg az zavarja, hogy MZ-je sincs, mióta motorját ellopták, kocsiról álmodik évek óta, de erre nem futja a vasutas nyugdíjból.
A mester eltette a fehérneműt és fogkeféjét, az előszobai szekrényből kivette művészi kellékeit, elbúcsúzott élete párjától, majd kilépett az utcára.
Odakinn sűrű sötétség, és az emberes hónapok klímája fogadta. Fázósan összehúzta kabátját, majd az alkotás intézménye felé vette útját. A pályaudvar közelsége megnyugtatta.
Út közben gondolatai elkalandoztak.
Könnyen van a Baráti firkászpásztor és nyája, -gondolta. Ezek találkozó ürügyén behúzódnak az eső elől valami panzióba, ahol jófajta vörösbor kortyolgatása közben ámítják egymást szellemi reszelékeik zsenge szüleményeivel.
Erről akkor szerzett tudomást, amikor elromlott a mosógépük. Emma unszolására, átment a szomszédhoz, Net Elekhez, hogy segítsen keresni egy mosógépszerelőt. Elek bepötyögte számítógépébe, hogy mi a nyűg, és máris jött a megoldás. A Rácz Művekben több mosógépszerelőt is találtak. Az oldalt tovább bogarászva sok mindent megtudott, ami még talán hasznos is lehet számára. No, innét a baráti ismeretség.
No de mit ér a művészet adrenalin nélkül, gondolta, majd szaporázta lépteit.
A mester eddig jutott el gondolatai kusza fonalának bogozásában, mikor az Alkotás utcában található, azonos nevű maligánozó műintézmény elé ért.
Belépett.
Mester, itt vagyok, kiáltás hallatán a vágható cigaretta füst is tömjénként hatott Ferire. A szeszelde résztvevői megemelték poharaikat, jelezvén, hogy köszönik, hogy a mester megtisztelte második otthonukat.
Feri üdvözölte tanítványát és festékhordozóját, majd átadta neki az alkotás kellékeit.
Béla, a tanítvány, mint ereklyéket vette át a felszerelést.
Feri a pacaltól még mindig zsíros bajusza és kecskeszakálla közé öntött némi kisüstit, fizetett, jobb kezét megemelve, mintegy áldást osztott a jelenlévőkre, majd távoztak.
Az utcán sokáig lépdeltek egymás mellett, mester és tanítványa, mire Béla, bátorságát összegyűjtve megkérdezte:
- Mester, ma hol alkotunk?
Bár a kérdés többes száma kissé zavarta Feri szerény hiúságát, ezt leküzdve, atyai mivoltát mutatván, válaszra méltatta tudatlan tanítványát.
- A pályaudvarra ma reggel érkezett pár vadi új vasúti kocsi, mondta, sokat sejttető hangon.
Ezt a volt kollégáim árulták el nekem - mondta.
- Alkotótársaim felkínálták nékem, mesterüknek az első éjszaka jogát, ezért most magamévá teszem e élvezetet.
- Gondold el fiam! Vadi új, drága, szűz felület!
Béla bólintott.
- Míg én alkotok, te csak figyelj, a mai éjjelre nem terveztem foxi találkozót. Aztán, ha tiszta a levegő, gyere közelebb, hogy tanulj mesteredtől.
Szeretném, ha majd te is művész lennél, mint én.
- Remélem, hogy ma is művészit alkottam, adta át ecseteit Feri mester Bélának.
- Hogy művészi-e, azt ki dönti el, és mikor derül ki? - kérdezte Béla.
- Hogy művészi-e, az a holnap reggeli rácsodálkozástól függ. A rácsodálkozás ebben a szakmában az elismerést jelenti, az elismerés pedig azonos a művésszé avatással.
A rácsodálkozásról Bélának egy diákkori élménye jutott eszébe.
Suli utáni napközibe iratták szülei. Ő már akkor tudta, hogy ez felesleges időtöltés, úgysem akar doktorálni matekból.
Napközi után jóllakottan, rendszeresen, titkon útba ejtette a pályaudvart, a vasúti kocsik fakultatív tanulmányozása céljából.
Egyszer aztán az egyik vasúti kocsit zárva találta. A nyitószerkezetén egy tábla fityegett, a következő felirattal:
„Grafitti irtás miatt a kocsi zárva”
- Kár, gondolta Béla csodálkozva, hiszen a jármű színes ábrákkal volt telepingálva, és a fene gondolná, hogy belül ezek az izék ólálkodnak, esetleg nyüzsögnek.
Eddig csak csótányirtásról hallott. A suliban néha volt ilyen, és akkor szünet volt, Bár be kellett írni az ellenőrző könyvbe a szünet tényét, nehogy már a gyerek csavargásra használja fel az ajándékba kapott szünetet. A beírtakat akkor Feri bá’-val, a mesterrel dedikáltatta, így idejét a pályaudvari ólálkodással tölthette. Csak évekkel később tudta meg, hogy mi is az a grafitti, de ez egy másik történet.
Egy közeli rokonuk halálát követően Bugacék egy nagyobb összeget örököltek.
Kezdetben volt némi bűntudatuk, mivel Mari nénit, a rokont eléggé elhanyagolták az utóbbi időben. Meg aztán:
„Kidőlt fa árán,
ha fény szűrődik feléd,
keserű vigasz.”
Ezt az izét is firkászéknál olvasta Feri, a fene tudja, hogy ki követte el, de most kezdte megérteni.
Bugacné, született Mufurcz Emma (cz-vel), nem kesergett.
Gyermekük nem lévén, a pénz teljes összegben való felhasználását tervezték.
No de mire költsék az örökséget?
Feri rögtön mondta, hogy kellene pár ecset, és a festék is fogytán van. No meg egy létra sem ártana.
Az ecsetek azért kellettek, mert a mester nem fújta, hanem kente remekeit, a klasszikusokhoz való kötődés miatt.
Mióta rozzant Zsiguliját a bontóba volt kénytelen küldeni, titkon új járgányról álmodott. A vasutas nyugdíj mellett ez szinte reménytelen volt. Emma tudta, hogy miről álmodik Feri.
- Menj már át Elek szomszédhoz! – Ő biztosan tud segíteni a választásban!- mondta.
Net Elek, a szomszéd, mint szinte mindig, számítógépe előtt tengette életét. Elek, hallván a problémát, a tőle megszokott epigramma stílusban fogalmazott.
-V-50! –mondta.
A mester először azt hitte, hogy ez valami permetszer. Elek, látván Feri további információkért esdeklő ábrázatát, a szószátyárkodás vétkét is magára vállalva, bővítette mondatát.
- Volvo 50-es! - Árulta el a titkot.
- Volvo, Svédország, Hungarikusz firkász! Már megint a Barátoknál vagyunk, gondolta Feri.
Pista biztosan segítene még a színválasztásban is!
A Mester kezdetben grafittiszürkére gondolt, mivel az éjszakai alkotásoknál ez nem tűnne fel.
Emma szerint, ha szürke nem baj, de inkább csincsillaszürke lenne, elvégre ennyit megérdemelne, az örökhagyó nyula.
No és a firkászpásztor mit érdemel? Feri könnyezve csomagolta vasutas létének ereklyéjét, a sípját. Attilának küldte, hogy a ropolyi erdőkben a nyáj kezelhető legyen. (Kár, hogy a műszer Sopronban nem volt ott.)
A mű elkészült, a mester és tanítványa elköszönt egymástól, elindultak hazafelé. A mester miután átvette a szerszámokat, szomorúan észlelte, hogy egy ecsettel kevesebb lett. Azt úgy ott felejtették a tett helyén, mint Gizi, a fotoaparátját a ropolyi állatsimogatás idején.
Elérkezett a nagy nap. A mester értesítést kapott, hogy grafit színű kocsija, a V-50-es megérkezett és átvehető. Miután Feri haza hozta a csodás járgányt, leállította a ház előtt, majd beszólt Emmának, hogy jöjjön ki a szerkezet megcsodálása céljából. Az asszony kijött, körbe járta a csodajárgányt, majd elmosolyodott. Mivel Feri a Mururczék Emmáját még soha sem látta ilyen állapotban, ezért gyanakvóan megkérdezte:
- Hát te meg mit mosolyogsz, Emma?
- Csak azt Feri, hogy itt a kocsid orrán, egy kicsi légy nagy dolgára készül! – mondta az asszony a motorháztető közepére bökve.
És valóban! A mester is szemtanúja lett a légy vakmerőségének, ki addigra már a dolgát is elvégezte, ott hagyván alkotását Bugacék járgányán.
-Valamit ki kell találnom! –gondolta Feri - Holnap majd szerzek egy garázst, de addig is kell valaki, aki vigyáz a kocsira!
Ekkor ugrott be neki, hogy Béla, tanítványa és festékhordozója, mesélte, hogy elvégzett valami tanfolyást, minek segedelmével bakterolási jogot szerzett.
A telefon ment, Béla, a kiflicsősz jött.
Béci vén Zsigájával leállt a mester járgánya mögé, majd áhítattal hallgatta a parancskihirdetést.
- Aztán, ahogy tanítottalak! – úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére!- mondta a mester Bélának, majd elköszönt tőle.
Teltek múltak az órák.
Aki még nem bakterolt az éj leple alatt, annak gőze sincs, hogy ilyenkor milyen lassan múlik az idő. Béla memorizálta a mester igéit.
„Aztán ahogy tanítottalak!” Vajon miért mondta ezt a mester? – morfondírozott. A csőszködést nem tőle tanulta. Erről papírja van, meg kamarai tagság, ahogy illik.
Aztán a rácsodálkozás, mint a művésszéválás – mesteri tanok szerinti - feltétele motoszkált agyában. Béla nem volt egy észlény. IQ-ja alig haladta meg cipőméretét, de a szíve, az a helyén volt.
Eszébe jutott, hogy a mester megkérte pár dolog beszerzésére, és az összeírt cuccok, festék, ecset ott van a csomagtartójában, csak a létrát vette le a tetőcsomagtartóról.
Béla egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kipakolta Zsigájából a festékeket, ecseteket, majd alkotni kezdett. Már pirkadt, mire művét befejezte. A vadi új V-50, a felismerhetetlenségig tartó értéknövekedésre tett szert Béla ecsetvonásainak köszönhetően. A tanítvány büszkén járta körbe mestere járgányát.
- Ha ezt a mester meglátja nagyot fog csodálkozni!-gondolta.
Feri mester felkelt.
Magába tuszkolt némi kisüstit, csak úgy illendőségből, az új nap dicsőítésének céljából.
Élete párja, született Mufurcz Emma, (cz-vel), áhítattal nézte férje reggelipusztító tevékenységét.
Kikászálódott a házból, hogy megnézze, mi a harci csócsa, vagyis mi van a járgánnyal.
Az utcára kilépve rögtön meglátta tanítványát és festékhordozóját, akiről sugárzott a jól végzett munka büszkesége.
- Szereztem garázst, de hol van a kocsi?- kérdezte Bélától.
Béla, teátrális mozdulattal a V-50 földi maradványaira mutatott.
- Itt van, mester!- mondta.
A mester, mint aki lidércet lát, rácsodálkozott, mint jóllakott napközis a vasúti kocsi ajtajának nyitószerkezetére. Mozgott a szája, de hang nem jött ki a torkán.
Béla, kihasználva a csendet, kihúzta magát, majd büszkén megkérdezte:
- Ugye mester, most már én is művész vagyok?!
|
|
|
- július 22 2009 16:12:16
Kop-kop!
Tetszett, jót mosolyogtam rajta. A dolgok körbejárnak.  Jampa |
- július 22 2009 18:06:11
Gratulálok írásodhoz, tetszett.
Szeretettel Joli |
- július 22 2009 20:22:39
Nagyon tetszett, olyan mikszáthos ízű, a beszélőnév miatt is, meg a falusi hangulat is közrejátszott benne. Először azt hittem, hogy a múlt században játszódik, de a számítógép rádöbbentett a jelenre. Humoros, fordulatos, gördülékeny, külön tetszett, hogy bele foglaltad a graffitit is, ebből írtam a szakdogámat A csattanó is jó a végén, gratulálok!
Maryam |
- július 26 2009 10:11:08
Kedves Laci, nálam nyerő az írásod!
Szeretettel: Hajdu Mária |
- július 29 2009 08:10:03
Fantasztikus maga a történet, de az egyéni kifejezések, szókapcsolatok csak fokozzák csodálatomat, na és én még azt is tudom miről és kikről szól a történet.
Gratulálok! |
- augusztus 03 2009 20:49:10
Köszi Jampa! |
- augusztus 03 2009 20:50:36
Köszönöm drága Joli!
Szeretettel: Laci |
- augusztus 03 2009 20:52:35
Köszönöm Maryam! |
- augusztus 03 2009 20:54:04
Köszi Marcsy!
Szeretettel: Laci |
- augusztus 03 2009 20:55:59
Köszönöm kedves Kati! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
