|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Egy asszony küzdelme a kórral, melyet lassan elveszít, mert ereje kezdi elhagyni
Gréta még nincs ötven éves, de már sok mindent megélt, sok „csatát” megvívott. Igazán elmondhatja, hogy szép családja van, velük nincs is semmi gond, persze, kisebb nagyok problémák azért időnként akadtak, de ezeket eddig még mindig sikerült megoldaniuk, sikerrel túllépniük rajtuk.
A gond nem is a családjával, vele van, mi tulajdonképp már tíz évvel ezelőtt kezdődött, mikor egy csúnya kór, melynek keletkezését a tudománynak még a mai napig sem sikerült megfejtenie, megtámadta szervezetét. Tehát, mivel nem tudják , mitől és miért alakul, alakult ki, így
kezelni sem igen sikerül, csak lassítani valamiképp a folyamatot,hogy a teljes leépülés minél később következzen be. Talán azt mondhatja, hogy a tavalyi esztendeig ez valamennyire sikerült is. Egyrészt a betegséggel való együttélés megtanulásával, másrészt egyfajta szer által, melyet igen kevesen kaptak-kapnak- meg, de kellemesnek nem épp mondható az alkalmazása, melyet szintén meg kellett tanulnia, - harmadrészt pedig a családja szeretetének, segítőkészségének köszönhetően.
Ám tavaly nyáron már úgy érezte, a szer nem használ semmit, de próbált még hinni benne, mondván
máskor is volt már ilyen, aztán csak helyrejött valamennyire. Év elején azonban már szükség volt egy nagyobb erősítésre,melyet az egyik –e célra rendeltetett helyen egy hét alatt meg is kapott. Ilyen már volt neki pár éve, akkor utána talpra állt, elég jól helyrejött. Először most is úgy nézett ki, egy csatát megint sikerült megnyernie, ha erős rásegítéssel is. Sajnos azonban rövid idő alatt kiderült, a győzelem csak egy kisebb ütközet erejéig tartott, a csatát sajnos elvesztette. Már hiába állította fel egymás után a védelmi rendszerében az ellenállás a kitartás, büszke „harcosait””, azok nem tudták kellőképpen felvenni a harcot a zsarnok elnyomó ellen. Képes volt az a saját katonáit maga ellen fordítani, így persze azok nem tudják ellátni funkciójukat, a védelmet. Mára már csak a reménység „egységei” maradtak, kik még próbálják valamennyire Grétában tartani mind a lelki, mind a fizikai erőt. Ám az asszony lassan kezdi feladni,úgy érzi, már a remény is elszáll, nem tud tovább küzdeni a „sötét erővel”, mi belülről egyre jobban marja, pusztítja. Nincs több energiája , nem tud többé honnan erőt meríteni , egy kis pluszt szerezni még egy- egy nagyobb küzdelemre.
Most már egyre nehezebb lesz a jókedvét is megtartania,-pedig erre mindig ügyelt. De mára az optimizmusa majd végleg elszállt, helyét lassan teljesen átveszi az elkeseredés, a minden -mindegy érzés. Persze, tudja, , ennek nem szabadna utat engednie, ám, az ember ereje véges, minthogy a türelemé, a bizakodásé, a küzdésé is.
Már hiába próbálkozik újabb trükkökkel, kisebb átverésekkel a kór ellen, sajnos, nem jár eredménnyel. A kerék nem fog jobbra dőlni, sőt már megállni sem ott ahol volt,van, tova gördül egyre nagyobb sebességgel.
Megadja hát magát a kórnak, ,nem igazán tud már szembeszállni vele, jöjjön, aminek jönnie kell! Végül is még ezután is élhet jó pár évet, csak majd ehhez a megváltozott életvitelhez megint hozzá kell szoknia, el kell fogadnia jó pár dolgot, még több türelemre lesz majd szüksége, hisz kicsivel mindig kevesebb dolgot fog majd tudni megcsinálni segítség nélkül-
S ez lesz a legnehezebb számára, elfogadnia mind önmagát így, mind az egyre több segítséget, amelyre mielőbb rászorul-
|
|
|
- augusztus 04 2009 20:52:19
Sajnos még nem találták meg az ellenszerét, de nagyon értékelem azokat, akik küzdenek rendületlenül ellene. Jó az írásod, Kedves Gabi.
sólyomlány |
- augusztus 05 2009 09:40:20
Kedves Gabi!
Nagyon szép szavakkal, kifejezésekkel élve írtad le azt a szomorú történetet (ami, mindannyian tudjuk, nem egyedi, és inkább a fiatalabb korosztály az, amelyik nem tud megbirkózni a halálos kórral), amiért csak gratulálni tudok Neked.
S valóban, egy olyan ember számára, aki tudja, hogy előbb vagy utóbb, de végleg el kell mennie, talán az a legrosszabb, amit írtál is a végén, hogy "..ez lesz a legnehezebb számára, elfogadni mind önmagát így, mind az egyre több segítséget, amelyre mielőbb rászorul". Mindig is mondom és vallom magam is, hogy addig örülhetünk, amíg nem szorulunk mások segítségére, és örüljünk annak, ha másokon segíteni tudunk.
Örülök, hogy olvashattam, bár az ilyen esetek csak szomorúsággal töltenek el engem is!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- augusztus 14 2009 02:47:25
Kedves Sólyomlány!
Köszönöm neked, hogy olvastad írásom.Igen, én is értékelem nagyon az ilyen embereket, s jó lenne , ha egyszer rátalálnának az ellenszerre. Talán majd sikerül.
Üdvözlettel:nagygabi |
- augusztus 14 2009 02:56:44
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen hogy ismételten időt szántál rám, és olvastad írásom. , és köszönöm a gratulációt is. Sajnos, nem volt nehéz megírnom , illetve bizonyos szempontból nagyon is nehéz volt megírnom -e kis történetet. 
Szeretettel üdvözöllek:nagygabi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
