Napkorong

Hajlott hátú öregember csoszog keresztül, a széles latyakos járdán. Sorstársaival mindenna-pos látvány, szinte hozzátartozik a k?bánya-kispesti csomópont összképéhez. Az ócska szürke kabát ólomsúlyként nehezedik er?tlen vállaira. Ráncos barna kezeivel félig megszáradt kenyeret majszol. Sebesen zúgó folyóként özönlik körötte, a hatalmas arctalan embertömeg. Siet?s lép-tekkel haladnak, messze néz? tekintetük a semmit keresi.
László, mert így hívták, amikor még neve is volt, lassan rátámaszkodik a rozsdás korlátra, hogy könnyítsen fekélyes lábainak terhén. Sajgó tagjaiban id?nként csontig hatol a fájdalom.

- Irén, kedvesem, már nem vagy itt, hogy bekötözd a lábaimat. A kukából sem kell en-ned többé, hiszen téged már meghívott Jézus az asztalához.
Az arcán legördül? könnycseppek, kócos barázdákat rajzolnak a b?réhez tapadt porba. Görnyedt testtartását repedt bordái okozzák. Alig egy hete, néhány fiatal összerugdosta, ami-kor alvás közben rátaláltak a parkban. Könny? préda volt, hiszen betegsége miatt, már jó ideje képtelen a védekezésre.
- Tudod kedvesem, amíg ütöttek végig rád gondoltam. Több mint negyven évig fogtad a kezem. Reménykedtem, hogy nem hagyják abba, és akkor végre újra láthatlak. Ó mennyire várom azt a napot. Emlékszel még? Milyen gyönyör? paradicsom termett a kertünkben, és te hogy szeretted. Tudod, úgy frissiben leszedve. Mindig azt mondtad, - rfenséges illata vanr1;. - Igen így mondtad - rfenségesr1;. - Egész lényedb?l szinte áradt a szeretet. Nekem pedig minden perc ajándék volt, amit veled tölthettem. Álmomban egyik éjjel Jézus azt mondta, még nem jött el az id?m. Hordoznom kell a világ szégyenét, és nap, mint nap az emberek elé kell tartanom, hogy mindenki lássa. Mert eljön majd a számonkérés.
- Bocsáss meg, hogy nem tudtalak megvédeni. Ahányszor csak eszembe jut az a bor-zalmas nap, mindig úgy érzem, meghasad a szívem. A testemet csak elvonszolom valahogy, de a lelkemben tátongó sebek kimondhatatlanul égnek, és jobban fájnak minden fekélynél vagy verésnél. Amikor az a négy férfi berontott a házunkba, egy pillanat alatt történt minden. A hatalmas ütést?l a földre estem, az egyik kigyúrt óriás pedig a hátamra térdelt. Mozdulni sem bírtam. Kés?bb valami hurokfélét raktak a nyakamra, és az asztalhoz vonszoltak. Csak ekkor láttam mit tettek veled. Egy keskeny vércsík csorgott végig az ajkadon, ahogy ájultan feküdtél a földön. A nyakadhoz egy hosszú kést szegeztek, de hiába akartam, nem tudtam megmozdulni. Ezek túlságosan er?sek voltak, és a hurok is szorosan tartott. Ekkor lépett be az a jól öltözött férfi az ajtón. A drága b?rtáskát az asztalra tette, és lassú, nyugodt mozdulatok-kal papírokat vett el?, majd udvarias kimért hangon felém fordult, és ezt mondta.
- rElnézést a kés?i alkalmatlankodásért Hammer úr, de tudja, nagyon zsúfolt napom volt, és csak most tudtam id?t szakítani önre. Ennek a negyednek a helyén nagyon szép lakó-park épül majd, ám ehhez sajnos szükségünk van az ön telkére is. A házat természetesen le fogjuk bontani, hiszen ezzel az elavult küls?vel nem illene bele egy modern környezetbe. Ugye megérti? Szeretnénk, ha aláírná az adásvételi szerz?dést. Nem szükséges átolvasnia. Higgye el, mi mindenre gondoltunk. A feleségének viszont nem ártana egy pohár víz. Úgy t?nik, kicsit nehezen lélegzik. Nyilván valamibe megbotlott szegény, és megüthette magát, amikor elesett.r1;
- Gyermekkoromban többször megpróbáltam elképzelni az ördögöt, és mindig valami sz?rös szörnyetegnek gondoltam. De most itt ült el?ttem. Drága öltönyben, selyem nyakken-d?vel, arcán nyugodt mosollyal, és egy papírt tartott elém. Szemeid még csukva voltak, de hallottam, amint halk, fájdalmas hangon engem szólítasz.
- Apa, apa, mi történt? Nagyon fáj a fejem. Kérlek, segíts!
- De nem tehettem semmit. Úgy éreztem, belehalok. Azonnal meghasad a szívem. De a hurok, és az izmos karok a székhez szegeztek.

- rMint említettem Hammer úr, nagyon elfoglalt vagyok. Szeretném, ha megért?bb len-ne. Akkor hamarabb túl leszünk a formaságokon.r1;
- Aláírtam, persze hogy aláírtam. Hogyan is tudtam volna elnézni, ahogy szenvedsz.
A rend?rség hamar lezárta a nyomozást. Megállapították, hogy az ügyvéd úr éppen jókor érkezett. Ha ?, és titkára nem lettek volna itt, ebb?l a szerencsétlen relesésb?l,r1; nagyobb baj is lehetett volna. A többi férfir?l nem esett szó. Az orvos szerint, talán az ijedtség okozta sokk miatt képzel?dtem, és nem tudtam felmérni hányan is vagyunk. Néhány hónap múlva hivata-los emberek érkeztek, kezükben egy rjoger?sr1; végzéssel. Azt mondták, azonnal el kell hagy-nunk a lakást. Hiába próbáltunk tiltakozni, - rTalán figyelmesebben kellene elolvasnia, mie-l?tt aláír egy szerz?dést.r1; - Válaszolták.
Eddig csak a tévében láttuk, mit is m?vel a lakásmaffia, de mindez olyan távolinak t?nt. Nehezen tudtuk elhinni, hogy a törvény képvisel?i elnéznek ilyen nyilvánvaló gaztetteket. Ám éppen ?k, akik a rendet hivatottak vigyázni, akikt?l arra számítottunk, hogy megvédenek, itt álltak az ajtónk el?tt, és azt mondták, menjünk el az otthonunkból. Mit?l torzult el ennyire ez a világ? Miért hagyják, hogy a kapzsiság, acsarkodva megmarjon minden emberi értéket. Nem számít testvér, vagy barát, a szeretet szétmarcangolt tetemét pénzhegyekkel takarják el. Az emberek lassan észrevétlenül vakká válnak. Nem látják, hogy saját temetésükön ülnek tort, hogy sokak lelke, már szinte rothadó szagot áraszt.
- rFehérre meszelt sírok vagytok,r1;- harsognak fejemben Jézus szavai,- rDe belülr?l tele vagytok mindenféle undoksággal.r1;
- Vajon meddig t?ri még a Teremt?, hogy a szépséget, és tisztaságot mocskos kezek il-lessék? Talán már nem is olyan sokáig.
Emlékszel az öcsémre? - rMennyire sajnállak titeket,r1; - mondta - rde nekünk is csak három szobánk van. Nem tudok az asszony mellett aludni, mert akkor másnap mindig nagyon fáradt vagyok, és a gyereknek is kell egy külön szoba, hiszen már 16 éves, pedig higgyétek el, nagyon szívesen segítenékr1;.
- rA garázst talán oda tudnánk adni,r1; - hangzottak Évinek, az unokahúgodnak a sza-vai, - rde csak néhány napra, hiszen pár hete vettünk új autót. Az udvaron hamar kikezdené a rozsda az alvázat.r1;
- Csak az iratainkat, és a régi képeket vettük magunkhoz. Az egyiken Zsuzsika kezét fo-god a rózsalugas alatt. Milyen szépek is voltatok így együtt. Anya és lánya. Nagyon hasonlí-tott rád. Különösen a szeme. Ugyan olyan kedves, meleg barna szeme volt, mint neked. Ami-kor elgázolta az a részeg sof?r, mindketten azt hittük, nem tudunk tovább élni. Úgy éreztük, már nincs miért. A legdrágább fénysugár, a legszebb virág, mely beragyogta életünket, nincs többé. Tudom, hogy lelkünk egy, egy darabja, vele együtt meghalt azon a napon. Milyen sok éve már ennek, de látod, még ma is belesajdul a szívem, amikor eszembe jut. Kedvesem, hi-szen te már ott vagy vele. Biztosan most is olyan szeretettel fogod a kezét, mint ezen a képen. Már egy éve is van talán, hogy téged hazahívott az Úr, azóta újra együtt vagytok. A vezet? mindössze hat hónapot kapott, mert az apja befolyásos ember volt. Ennyit ért ez a bájos kicsi lány a nagyuraknak. Csak ennyit ért.
Az öreg szótlanul fogta a rozsdás korlátot. Meggyötört arcán újabb könnycseppek gördül-tek végig, amint görnyedten imbolygó testét megpróbálta megtartani.
- Takarodj innen! - Taszított rajta nagyot, a szemközti árus.
- Részeges dög. Miattad nem tudok eladni semmit. Olyan büdös vagy, hogy egyetlen tisztességes ember sem akar itt megállni miattad.
Nagyot esett a lökést?l. A fájdalom minden porcikájába belehasított. Úgy érezte képtelen felállni. Lassan, négykézláb kezdte vonszolni magát.
- T?nj már el nem érted?
Érezte, hogy a rúgástól meleg vér csordul végig a lábán, mely az egyik gennyes fe-kélyb?l serkent ki, de már nem tör?dött vele. Gondolatai ismét messze jártak.
- Langyos nyárvégi illatok töltötték meg a szeptemberi leveg?t, amikor kidobtak ben-nünket az utcára. Úgy emlékszem, péntek volt, és tizedike. Igen. Két nap múlva vasárnap lett volna, a 47. házassági évfordulónk. Az ismer?s utcák teljesen idegennek t?ntek, mintha még sohasem jártunk volna itt. Pedig, szinte egy egész emberölt? volt mögöttünk ezen a helyen. A régi szomszédok szótlanul besiettek. Talán csak a házunk el?tt álló rend?rautó, vagy a drága öltönyös nagyurak látványa riasztotta meg ?ket. Mindenesetre nem akartak belekeveredni. Csak mentünk kéz a kézben szótlanul. Éreztem, hogy nincs a földön még egy ember, akit így tudnék szeretni, és tudtam, hogy te is erre gondolsz. Ezt sohasem vehetik el t?lünk. Össze-gy?jthetik a világ minden aranyát, de a tiszta szeretetb?l, egyetlen halvány fénysugárra sem telik bel?le. Lehet, hogy ezért dühöng annyira az ördög. Hatalmat kapott, hogy megkísértse, gyötörje az embereket. A pénzsóvár, becsvágyó lelkek pedig buzgón csatlakoznak hozzá, de egyik sem érez iránta szeretetet. Csupán a kapzsiság hajtja ?ket.

- Lépteink lassan belefolytak a távoli semmibe. Nem éreztünk éhséget, sem szomjúsá-got. Még a lábaink is súlytalanok voltak. Mintha csak a föld felett lebegtünk volna, egy kö-nyörtelen ismeretlen világban, mely bens? magányunktól annyira távolinak t?nt. Köröttünk siet?s léptekkel emberek rohantak, ám ?k mindannyian mentek valahova. Bennünket pedig, egy idegen világ feneketlen gyomra készült elnyelni. Kimerülten, szorosan összebújva alud-tunk el egy padon. Az éjszaka kicsit h?vös volt, és nem volt nálunk kabát. Még szerencse, hogy a pulóvert felvettük magunkra.
- A pénzünket már az els? héten elrabolták t?lünk, a jegy?r?kkel együtt, amelyeket 48 évvel ezel?tt vettem az eljegyzésünkre. Most is látom, ahogy csillogó könnyes szemekkel rám nézel. Nem számon kér?n, csak szelíden, fájdalmasan. Éreztem, amint a szívem lassan ketté-hasad, és tudtam, többé már nem fog összeforrni soha. A közértb?l akartam lopni neked egy kiflit, mert láttam mennyire éhes vagy, de az ?r észrevette, és ordítozva kihajított. A kenyeret viszont nem árultam el, hogy a szemetesb?l szedtem a fél kolbásszal, mert azt akartam, hogy jóíz?en edd meg.
- Az október végi szelek nagyon hidegek voltak, és gyakran esett az es? is. Egyszer, amikor az egyik szálláson aludtunk, reggelre ellopták a szatyrunkat egy egész kenyérrel, és a pulóvered is benne volt. Többet nem mertünk odamenni. A novemberi éjszakákon, néha a tócsákat már vékony jégréteg fedte. Az egyik ilyen éjszaka, különösen hideg volt. Egy közért szell?z?jénél aludtunk a járdán, mert itt kisz?r?dött némi meleg odabentr?l. Reggelre, szinte tüzeltél a láztól. Pedig amíg aludtál, egy fiatalember pokrócot terített ránk, és néhány szendvi-cset is adott.
- A ment?be engem nem engedtek beszállni. Az igazolványok, amik bizonyítják, hogy házasok vagyunk, már régen nem voltak meg. Az egyik hajléktalan szálláson valamennyit ellopták t?lünk. Hallottam, amint halkan azt suttogod.
- Szeretlek Laci, mindig is szeretni foglak.
- rA kislányt majd megtalálja a kórházban, ha csak holnapra nem fog egy újat magá-nak.r1;
- Nevetett az ápoló
- rDe el?bb mosakodjon meg, ha emberek közé akar jönni.r1;
- Ekkor láttalak utoljára. Az orvos szerint többszörös fert?zésed volt, és az alultáplált szervezeted feladta a küzdelmet.

Az öregember lassan feltápászkodott a földr?l, és ólom léptekkel arrébb vonszolta magát. Meg sem hallotta az árustól feléje záporozó szitkokat. Kimért mozdulatokkal elindult a lép-cs?n lefelé. A szabadban átvágott a parkon, egyenesen a kiserd? irányába. A decemberi szél süvítve kergette az apró, szúrós hókristályokat. Kukából szedett kabátján, csak egyetlen gomb volt, az is az alján. A kavargó hó, így könnyen utat talált magának az ingje alá, egészen a b?-réig. Fáradtan leroskadt egy kid?lt fa nyirkos törzsére, és mit sem tör?dve a fergeteggel, mély álomba merült. Egész bens?jén enyhe remegés hullámzott végig, mint nyári fuvallat a lombo-kon, majd ernyedt teste arccal el?re a friss puha hóba d?lt. De ezt már nem érezte. Valami hihetetlen, ragyogó fény vette körül, melyb?l nyugalom, béke, és szeretet áradt felé.

- Irén, kedvesem, te hogy kerülsz ide? Milyen gyönyör? a ruhád, és te is csodaszép vagy. A gy?r? is a kezeden van, de hová t?nt a hó? Az imént még annyira fáztam, most pedig minden olyan szép. Körös-körül rengeteg illatos tarka virág, a leveg? pedig bársonyosan kel-lemes. Az a kis szöszke melletted, igen ? a mi kicsi lányunk, megismerem.

A ment?t egy kutyasétáltató hívta ki. A vizslája vette észre, hogy valami van a hó, és avar alatt. De már nem tudtak segíteni. ?k értesítették a hullaszállítókat, akik szitkozódva gázoltak át a s?r? havas bokrokon, a terebélyes fém tepsivel.
- Te is pont itt tudtál megdögleni. - Morogta halkan az egyik.
- Vigyázz, inkább húzzál keszty?t. - Szólt oda a társának.
- A ruhája büdös, mint a dög, lehet hogy még tetves is.

Vajon hány Laci, és Irén didereg még az utcákon? Megalázva, számkivetetten. Mintha a világ néha elfelejtené, hogy ?k is emberek.

Sándor Gyula

Hozzászólások

gosivali - október 04 2007 09:57:01
Sajnos, nagyon valóságh? írás, Kedves Gyula. Magam is ismerek embereket, akik hasonló tragédiaként éltek meg efféléket. Tanulságul szolgáljon az írás. Üdv. szeretettel.

amazonasz - október 04 2007 20:38:57
[b]Drága Valika[/b]
Nagyon örülök, hogy látlak, és köszönöm, hogy olvastad az írásomat.
Szeretettel
[b]Gyula[/b]

szepi02 - november 07 2007 10:17:40
Kedves Amazonasz!
Sikerült megríkatnod. Az élet kegyetlen és mindig lesznek olyanok akik a kisembereket kisemmizik...nagyon is valós történet!:-(

A régi baráti szeretettel: Szepi

amazonasz - május 10 2008 20:14:37
Engem a legjobban az utolsó mondatod hatott meg igazán. "Régi baráti szeretettel" Bár, még sohasem találkoztunk, de az írásaidon keresztül nagyon megkedveltem a lelkedet. Örülök, hogy benéztél hozzám.
Szeretettel
Gyula

Arthemis - szeptember 28 2009 12:58:26
Sajnos ez a valóság...odáig süllyedtek sokan, hogy a pénzért bármit...ma már nem drága az élet, hisz a pénz mindennél többet ér.