Napkorong

Egy kellemes pénteki estén, kicsit becsípve készül?dtünk a Sörfesztiválra. Valamilyen oknál fogva Ferike és Én lemaradtunk...
Ferike az egyik legjobb barátom volt. Mindig nagyon jól éreztük magunkat egymással; soha semmilyen probléma nem fordult el? köztünk. Nálam pár centivel alacsonyabb, vékony, barna hajú, olyan kis édes fiú... de barátságon kívül másra nem gondoltam!
Nem emlékszem pontosan a dolgokra, de azt tudom, hogy kézen fogva mentünk mindenhova. Pár órával kés?bb már az egyik helyi szórakozóhelyen mulattunk tovább. Nem tudjuk, hogy ki kezdte, de megtörtént az els? csókunk (több, mint 4 év után) amit persze még több is követett! Emlékszem, hogy mindig ezt mondta: "Holnapra úgysem fogsz emlékezni semmire!" Másnap persze találkoztunk, olyan sejtelmesen nézett rám... Tudtam, hogy kíváncsi vajon emlékszem e az el?z? estére. Mindenre emlékszem - fordultam egyszer felé. Jól van- felelte mosolyogva - szerintem ett?l függetlenül maradjunk barátok! - folytatta tovább. Barátként tekintettem rá, így beleegyeztem. Persze ez a barátság megszakadt. Már nem úgy viselkedett velem, mint a történtek el?tt. Viszont egy id? után Én sem tudtam rá barátként tekinteni...
Nem tudtam, hogy örüljek e neki vagy sem, de megtörtént az, amire nem is számítottam: szerelmes lettem belé!! Magam sem tudom miért... Talán vonzott az ?szintesége, a kedvessége! Nem tudom! Szerintem ez csak úgy jön és kész. Megakadályozhatatlan! Szívem mélyén mindig is ilyen srácra vágytam. Ferikében megtaláltam azt, amit mindig is kerestem.
Mindig is nehezen találtam a helyem a világban, és épp ilyen nehezen leltem olyan fiúra, akit igazán szeretni tudtam és aki viszontszeret. Az els? igazi nagy csalódás után a szívem még nem tudott megbírkózni a fájdalommal. Szerelem viszont volt már a szívemben, de mégsem voltam boldog, mert viszont nem szerettek. A rövid kapcsolataimban tudom, hogy Én voltam a hibás, mert mindenkiben Ferikét kerestem, mindenkit hozzá hasonlítgattam, mindig ?t akartam...
Nagy meglepetésemre a szilvesztert egy helyen töltöttük. Egy ideig kerültem, de azért kerestem a tekintetét; mégis megrémített az, amit kiváltott bel?lem. Ha egyedül maradtunk csendben voltunk. Pár szónál többet nem beszéltünk, nem volt rá szükség. ? rámmosolygott, Én visszamosolyogtam, ezzel mindent elmondtunk egymásnak. Volt pár pillanat, amikor nagyon közel került hozzám, amikor ott állt szorosan el?ttem. Percekig nem történt semmi, csak álltunk és élveztük egymás közelségét, az ereinkben szétáradó zenét. Egyszercsak olyan természetesen símultunk össze, mintha évtizedek óta egy pár lennénk. A hosszú varázsos pillanat véget ért, de mi csak álltunk és élveztük, hogy halljuk a másik felgyorsult lélegzetvételét. El?ször kissé zavarba hozott, amikor hozzám ért, de mégis izgató volt az érintése. A második csók után éreztem, hogy most valahogy más, mint azel?tt. Talán megvan benne az a gyengédséggel f?szerezett érzéki szenvedély, amit mindig is kerestem... Mondanom sem kell, hogy a világ legboldogabb emberévé tett és akkor, ott maradéktalanul boldog voltam és észrevettem, hogy nem volt egyoldalú ez a furcsa érzés...
Az épületen belül és kívül is mindenhol megfordultunk... Isteni volt... Másnap döbbentem rá: 5 hónappal az els? csókunk után, hogy mennyire szeretem. Azt hittem valamennyire sikerült elfelejtenem, de észrevettem, hogy megint nagyon sokat gondolok rá. Csak álltam és néztem a távolba, hirtelen mozdultam - talán nem is tudtam, hogy mit csinálok - de el?vettem a fényképét és a levelét, amit nekem írt. Éreztem hogy szemem el?tt összefolynak a bet?k, a színek. Kicsordult egy könnycsepp a szememb?l... Talán azért nem is szeretett soha, mert túl komoly voltam és nagyon szerettem. Annyira, hogy folyton a nyomában jártam... Igen, ha jobban belegondolok Én sem viseltem volna el ezt mástól! Most mégis az jut az eszembe, ahogyan a szemembe nézett és a szeme azt mondta: "Úristen! Mikor kopsz már le?" És Én még így is abban reménykedtem, hogy valamit biztosan érez irántam, csak magának sem meri bevallani. Már csak nevetni tudok ezen, hiszen mindvégig nyilvánvaló volt, hogy rosszul van, ha rám kell néznie. De most átölel és azt mondja: "Miattad maradok itt, Te vagy fontos nekem!" megsímogatja az arcomat. a szemembe néz és megcsókol... És mintha meg sem történt volna... Kinyitom a szemem és érzem, hogy csupa könny az arcom; körbe nézek, de nincs itt senki. Csak álmodtam ezt a szép történetet, bár nagyon sok valóság van benne.
De arra a szilveszteri estére biztosan emlékezni fogok továbbra is... Testemet átjárta a melegség; hideg volt, de mégsem fáztam. Mondjon bárki bármit, a külvilág bántalmaival szemben csak egyetlen módon lehet védekezni: szerelemmel! Mióta az eszemet tudom, mindig ezt kerestem. Nem az effélét, nem a hasonlót... Pont ezt... Csak Ferikét, aki nem egy a sok közül, hanem az egyetlen, akit ha megérintek átjárja ereimet a t?z és ellenállhatatlanul vonz magához. Akkor találtam rá újra, amikor már csak az ösztönöm hajtott tovább. S milyen jó, hogy megtaláltam...
Ferike 5 hónap alatt felforgatta az életemet; hogyha nem lesz ebb?l semmi, akkor azt nem élném túl. Sokszor mondtam már, hogy mindent megadnék neki, amit csak tudnék; csak szeressen és legyen velem. Nem tudom, hogy miért vonzódom hozzá olyan nagyon, mikor már kétszer nemet mondott;de Én harcolok a tiszta szerelemért, amit íránta érzek. Tudtam, ha felbukkanna itt hagynék csapot-papot és mennék vele akár a világ végére is. Mindig átölelt és feledhetetlen csókban részesített...
Talán ? is gondol arra az estére? Talán ? is emlékszik? Talán uyganazt érzi, amit Én? Talán!? Nem tudom! Ha nem akkor értelmét veszti az egész... Az egész, amit szerelemnek nevez az ember.
Még mindig ülök aszobámban és csupán csak arra keresem a választ, hogy vajon csak játszott velem? Vajon akar t?lem valamit? Napok telnek el így és egyre jobban hiányzik az érintése, a símogatása... Bízom benne, hogy egyszer rájön, hogy mennyire mély érzelmek vannak a szívemben és remélem elismeri, hogy:
"Egyetlen lány szeretett igazán, de erre csak nagyon kés?n jüöttem rá; már majdnem elveszítettem..."

Hozzászólások

gefjon - december 07 2007 13:07:07
Tetszett a történeted!Sajnos sokunkkal el?furdul, hogy legjobb barátunkba szeretünk bele(köztük velem is). Ennek már egy éve...sajnos az én történetemnek a vége nem happy end, nem lette bel?le se szerelem se barátság

De neked nagyon szurkolok!!!Gratulálok!