|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Ili néni és az iwiw
Ili néni, ha a koráról kérdezték, csak mosolyogva legyintett „drágám, kicsivel túl a hatvanon”. Az a „kicsivel” idestova már öt éve volt, de nyugdíjazása óta számára megszűnt az időszámítás. Tanító nő volt negyvenkét éven keresztül, s az ember nem tudja egyik napról a másikra lerúgni a hívatását, mint egy hosszú nap után a cipőt. Szenvedett a semmittevéstől, még családjában is nehezen találta a helyét, az unokák már felnőttek, férje pedig, ki élete nagy szerelme volt, lassan tíz éve,hogy megboldogult. Megboldogult, ezt a szót el tudta fogadni, a tudattal együtt. Így magányosan éldegélt kis házikójában tíz perc járásnyira a lányáéktól, kik minden nap meglátogatták.
Voltak magántanítványai is, csupa „drága, aranyos, okos gyermek”, kik Ili néni beléjük vetett hitétől megtáltosodtak, s még az iskolát is megkedvelték. Persze nem olyan nagyon, de egy kicsit mégis…
Ili néni számára az otthon eltöltött esték csikorgatóan szomorú magányban teltek egyre siratva a megélt éveket. Kicsit ugyan olvasgatott, ha megtalálta a szemüvegét, amit rendszeresen a feje tetején felejtett, hisz a csuda tudta számon tartani ezeket az okulárékat. Az egyikre azért volt szüksége, mert összefolytak szeme előtt a könyv sorai, a másikra pedig azért, mert homályos volt a kép a tévében.
Egyik napsütötte szombat délelőtt Dani unokája állított be hóna alatt egy fekete táskával. Megérkezett nyurgasága betöltötte a kisszobát és Ili néni szívét is.
-Laptop- dörmögte Dani az orra alatt, s hogy ne kelljen kétszer is elmagyaráznia, fürgén kinyitotta a táskát és kivette belőle a gépet- Neked hoztam, hogy ne unatkozz.
Ili néninek ellágyult a szíve, mikor a barna göndör fürtökhöz felnyújtózott egy simogatásért. Csak egyért, mert tudta jól, hogy kamasz fiúknál szigorú határa van a szeretgetésnek.
Érdeklődve hallgatta unokája oktatását- lám fordult a kocka- s az első tíz perc után érezte, hogy zsibong a feje a sok információtól. Nem foghatta fel ép ésszel, hogyan fog ő egeret padon mozgatni és szörfözni a nettengeren…
Dani türelmes oktató volt- a vér nem válik vízzé- s az alapok lassan lerakódtak, amire majd még sok minden épülhetett a gyakorlatban.
Ili néni ettől kezdve minden este lehuppant a gép elé, mint rigó a cseresznyefa alá, s szemezgetett a kínálatból, ami néhanap roppant érdekes és igen kalandos vizekre sodorta…
Így került fel az iwiw-re is. Dani készített róla képet, amihez gondosan felöltözött, megigazgatta ezüsthold színű félhosszú haját, egy picinyke ajakírt is felkent, s féloldalt fordulva beállt. Tablóképek tapasztalatából tudta, hogy az oldalbeállás számára előnyös.
Lázasan keresgélt ismerős arcokat, neveket a múltból, kis barna bőrkötéses mindent tudó noteszát maga mellé készítve. Ezt a noteszt még egy gép sem múlhatta felül…
Szép keddi este volt, a nyitott ablakon becsordogált a virágok mézszínű illata és tücsökciripelés adta a nótát, mikor Ili néni megnézte az iwiw-re jött üzenetét. Páll József jelölte őt, egy rövidke üdvözlő sor kíséretében.
A név akár lehetett volna ismerős is, de biztonságként rákattintott a képre.
A kis Józsika okos szemei nevettek vissza rá, akit majd 30 éve tanított egy évig még Óbudán. Azért csak egy évig, mert a szülők vidéken találtak munkát. Rég volt, de a kis rosszcsont ott pihent a szívében. Egy kis emlékkép suhant be az ablakon, melyben látta magát, fiatal, magas, csinos tanító nénit, fehér köpenyben- akkoriban még a tanároknak is köpenyt kellett viselni, nem csak a diákoknak- ahogy kibújik szép új magas sarkú cipőjéből és felveszi az iskolai kényelmes papucsot. Ritkán hordott magas sarkút, de ez a topán nagyon megtetszett neki, s férje meglepte vele a születésnapjára. Mikor a szünetről bement az órára a kis Józsika az ő csodaszép új cipőjében szórakoztatta a gyerekeket. Kis koszos tornacipős lábával klaffogott körbe a teremben. Mikor belépett, azt sem tudta, sírjon-e, vagy nevessen….az utóbbit választotta…de régen is volt…
Az emlék mosolyszegélyt hagyott most is a száján, s a géphez fordulva írt pár sort Józsinak.
„Drága Józsika, köszönöm, hogy ennyi év távlatából is gondolsz rám, nagy öröm ez az én öreg szívemnek. Mindig szeretettel gondolok rád: Ili néni”
Másnap, mikor Ili néni megnézte a választ, zöld szemeit elöntötték a könnyek:
„Akiket igazán szerettünk, soha nem feledjük…”
|
|
|
- szeptember 18 2009 07:22:52
Kedves mse!
Nagyon jó írás és megható a vége!...Gratulálok!...Lyza  |
- szeptember 19 2009 19:39:55
köszönöm |
- szeptember 21 2009 14:48:05
Kedves Emese!
Igyekeztem időt szakítani arra, hogy ezt a kis történetet is elolvaashassam. S megvallom, örülök, hogy ide értem, mert amit leírtál, az gyönyörű dolog. Amikor a fiatal nem felejti az időset, és az idős ember is szívesen visszaemlékszik a fiatal gyerekre.
Egy biztos, a volt növendékl válasza teljesen igaz: "Akiket igazán szerettünk, soha nem feledjük!". Én is úgy hiszem.
Üdv.:Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 22 2009 14:58:23
köszönöm |
- szeptember 29 2009 23:33:06
Szüleim sírkövére saját írásomat vésettem, 1985-ben.
" Amíg élünk, emlékezünk"
Fellelhető a soproni temetőben. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
