|
 Vendég: 15
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Novella
Navigáció reggelire
Száz éve, amikor még konflisok tülekedtek a ritkásan beépített Duna-parton és lovon feszítő, nyalka daliák mutogatták új mentéjüket a nagyérdeműnek, a legszebb szemű jósnő sem gondolta volna, hogy egy hevesen burjánzó aszfaltdzsungel önti el a folyó partjait, ahol benzinfaló gépek csordái egymást akadályozzák az előre haladásban, miközben a késő unokák a kék vizet és az eget már csak szürkének láthatják. Én mondom, egy évszázad se telik bele és valami galériát vagy egy újabb szintet kell a város fölé húzni, hogy mindenki itt lehessen, akinek nincs jobb dolga. A régi mondást akár ki is facsarhatnánk keserűen, más felhangot adva neki; nevezetesen extra Hungariam helyett azt állítva, hogy Budapesten kívül nincs élet, ha van, nem ilyen élet.
Hát kedves barátaim, ebbe a rendkívül sűrű trutymóba, amelyet nagyvárosi forgalomnak becézünk, alaposan belecsapott egy öregecskén roncsoskodó híd felújítás okából történő lezárása. Az autóval összenőtt négykerekű kentaurok ennek következtében olyan bánatos arccal öltötték magukra a tömegközlekedés szegényesebb gúnyáját, hogy érdemes lett volna mindegyikről külön pillanatfelvételt készíteni az utókornak. Persze őket is megérthetjük, hiszen ha egy-egy nyakkendős-öltönyös pacák megjelenik a száguldó, sárga hernyó folyosóján vagy a metró büdös beleiben, akkor alapos gyanú támad irányába arra nézve, hogy súlyos hanyagsága következtében elvesztette a slusszkulcsát.
Béla, akárcsak hozzá hasonló számos benzinpusztító, fogcsikorgatva szállt buszra borzasztó élményszerzés céljából. Korán kelt, de nem aranyat akart lelni, csak egy kis nyugodalmat az utazás során. Abban reménykedett, hogy ilyenkor az álomszuszék városlakók még épp a másik oldalukra fordulnak. Jól számított. A budai dombok népei e hajnali órán különösen nehezen emelték föl álomittas fejüket az egyre szigorodó valóság áttekinthetetlen ködében.
A buszon végül csak ketten ültek: a sofőr meg hősünk.
Amikor Béla felszállt, a jármű állni látszott, bár az idő szaladt. Végül a sofőr némi tétovázás után kiszólt a fülkéjéből:
- Bocsánat, uram! Idejönne, kérem!
Béla szétnézett, hogy kit is szólítottak úrnak az ő jelenlétében, merthogy igen szokatlan ez a titulus a tömegközlekedés térdig érően gazos mezején. Mivel más úrnak kinéző személy vagy tárgy a környéken nem állt rendelkezésre, odaballagott az első ajtóhoz, hogy a nyilvánvalóan kétségbeesett szemű sofőrrel kénytelen-kelletlen szóba elegyedjen.
- Tessék. Miben segíthetek? Miért nem megyünk már tovább?
- Megmondaná, hogy a következő kereszteződésnél jobbra vagy balra forduljak-e?
Béla csak pillogott:
- Sajnos nem szoktam busszal járni. Gondolom, hogy balra van a Duna meg a híd is, tehát arra kellene menni.
- Az nem olyan egyszerű. Reggel azt mondták, hogy minden kolléga beteg lett és ugorjak be helyettük. Azt is mondták, hogy az útvonal zegzugos, de ottfelejtettem az útvonal-leírást. Nem szeretnék kihagyni egy megállót sem, mert feljelentenek.
- Akkor talán várjunk egy kicsit, hátha jön valaki, aki tudja az utat.
A sofőr elkeseredve ingatta fejét:
- Nem jó ötlet. Ha késni fogok, biztosan feljelentenek.
Béla vakarózott.
- Tudja mit? Becsöngetek a sarki házba. Ott bizonyára megmondja valaki, hogy merre megy a busz, hiszen szinte a szobán halad át a forgalom.
- Kérem, csak azt ne. Még az újság is megírná, hogy egy buszsofőr zaklatja a békés alvókat.
Béla kezdett kifogyni az ötletekből, amikor egy öltönyös férfi futva ugrott föl a járműre.
- Hál’ istennek, hogy elértem – szuszogott, majd leült és várakozva nézett a nyitott fülkénél álló Bélára és a sofőrre.
- Ne haragudjanak, de megyünk már, vagy a meccset vitatják meg?
Béla kitárta a karját.
- Megyünk, ha megmondja, hogy a következő sarkon jobbra vagy balra kell-e fordulni.
- Mi ez a hülyeség, kérem? Nem azért fizetek, hogy még gondolkodjak is rajta. A sofőr dolga, hogy ismerje az útvonalat. Na, elég volt a viccből, nyomás!
- Azt hiszem, nem érti. Merre?
- Hát ez elképesztő! Ez egy ilyen ország! Legközelebb már nemcsak megműtöm magam, de buszvezetői jogsit is szerzek, hogy legyen, aki vezeti ezt a roncsot?
- Nem erről van szó. De a sofőr új és még nem ismeri az utat. Maga járt már erre?
- Persze hogy jártam. Csak nem busszal. Autóztam, amíg volt hozzá híd. Mondjuk, menjünk jobbra. Hátha jön közben valaki, aki útbaigazít.
A buszvezető ingatta a fejét.
- Kérem ez nem taxi. Az egy másik és jóval drágább szolgáltatás. Az útvonaltól nem térhetek el, mert feljelentenek. Nem kockáztatok.
- Akkor várjuk meg a következő járatot, és a nyomában majd eldöcöghet.
- Az csak fél óra múlva érkezik meg.
- Na jól van. Figyeljen ide. Egyezzünk ki. Mi nem balhézunk, ha eltéved. Köztünk marad. Még egy sört is fizetek, ha kell. Maga megy, aztán meglátjuk, hogy éljük túl a következő megállót.
A busz a sarkon végül balra fordult, mivel másfelé nem engedték a táblák. A híd előtt viszont megint megállt.
- Mi a baj? – kérdezte ingerülten Béla.
- Itt nincs szabad sáv, csak a villamossínek – sopánkodott a sofőr.
- Maga vidéki? – kérdezte némi éllel a sofőrt.
- Hát…
- Ha sínek vannak, akkor a síneken menjen. Ha járda van csak, akkor a járdán. Ahol elfér. Amúgy pestiesen.
- Ha viszont szemben jön egy villamos, akkor beszorulok.
- Szorul a nyavalya magába. Hajtsa be a tükröt. Győzzön a jobb! Csak jussunk át a Dunán – kiabálta a másik utas.
A következő megállóban leszállni készülődtek.
- Már mennek is? Itt hagynak egyedül? – kérdezte rémülten a sofőr.
- Ne izguljon, ember – biztatta Béla. - Innen a gyerek is kiismeri magát. Menjen egyenesen. A következő kereszteződésnél jobbra. Aztán biztosan lesz valaki, aki eligazítja.
- Itt Pesten? Dehogy! – sóhajtott lemondóan a sofőr.
Béla leszállt és hosszan, drukkolva nézett a jármű után. Megfordult, hogy átszálljon egy másik buszra, amely talán jobban kiismeri magát a háborús állapotokat idéző, feltúrt városban.
Néhány pillanat múlva a reggeli forgalom moraját fékcsikorgás, csörömpölés és veszett dudálás verte föl.
Béla felsóhajtott.
- Mit önfejűsködik az ilyen! Megmondtam, hogy jobbra, ember.
|
|
|
- október 01 2009 11:44:23
Kedves Tota!
Ilyen az, ha nem raknak ki megfelelő táblákat útlezáráskor, hídépítéskor, ráadásul lebetegszenek a buszsofőrök, no meg a munkába járók is. "A baj csősztől jön" - ahogy általában.
Még ha a történet csak a "képzelet szüleménye", akkor is igen csak valósághűen hangzik!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 01 2009 15:05:35
Kedves Zsuzsanna!
Igen a körítés valóban a képzelet szüleménye, de az alapötletet egyik munkatársam mesélte, akinek el kellett igazítania egy újdonsült buszvezetőt, aki még nem járt az adott vonalon. Sajnos ez az idegesítő magyar valóság. Úgyhogy ettől nem is jött elő eléggé a vidámabb énem.
Üdv
Tamás |
- október 02 2009 15:18:02
"...Budapesten kívül nincs élet, ha van, nem ilyen élet." Ez sajnos teljesen igaz, vidéken szinte semmire nincs lehetőség. Ha bárki akar valamit, menjen Pestre. Gondolom máshol ez nem így van, csak nálunk... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
