|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_M
András érezte, hogy baj van. A játszótér egyszer csak határtalanná lett.
"Talán gonosz szellemek növesztették meg hirtelen – gondolta riadtan –, de az is lehet, hogy a világ törvényei változtak meg."
Senki sem tartózkodott a közelben rajta kívül. A szemtelen szél beférkőzött a ruhája alá, aztán továbbhaladt, játékosan feltúrva előtte a megsárgult avart. A kisfiú tanácstalan tekintettel kereste a kivezető utat, de nyomát sem találta.
Szabadtéri játékokat látott mindenütt: piros színű csúszdákat, ide-oda lengő, kopott zománcú hintákat, elhagyatott homokozókat. Mindenből többet számolt, mint amennyinek lennie kellett volna, és ez megijesztette.
András nem akart sírni.
Inkább leült az egyik grafittikkel kidekorált padra, aztán gyanúsan csillogó szemmel a gondolataiba mélyedt. Alig pár napja múlt nyolc éves, mégis jól tudta, hogy lennie kell valamilyen magyarázatnak.
Megpróbálta felidézni az eseményeket, a megérkezés első pillanatától kezdve. Abban bízott, ha lassanként perget vissza minden mozzanatot, elkaphatja az átmenetet, amikor a valóság egyszer és mindenkorra átváltozott valami mássá, de nem járt sikerrel.
A játszótér ugyanolyan volt, mint mindig: harsogóan színes és zajos, tele kisebb-nagyobb gyerekekkel, akik idejártak kikapcsolódni iskola után, mielőtt belevetették volna magukat otthon a tanulásba. Látszólag minden a megszokott mederben folyt, mígnem András egyszer csak engedelmeskedve ösztönének felnézett, és ráébredt, hogy nemcsak az anyja, de mindenki más is eltűnt mellőle. Először azt hitte, valami különös ugratás áldozata, mintha a sok odajáró gyerek és a kíséretüket alkotó felnőttek összebeszélhettek volna, hogy becsapják.
Persze hamar rájött, hogy ez lehetetlen, az anyja semmiképp sem egyezett volna bele ilyen rossz tréfába.
A játszótér kietlenné válása csak a probléma egyik felét jelentette. A jelenség másik oldala a látogatók köddé válásánál is rejtélyesebbnek tűnt. Akkor kellett szembesülnie vele, amikor vaktában hazafelé indulva nem lelt kiutat a parkból. Olyan távolivá váltak az előtte húzódó terület határai, mintha mindent betöltöttek volna.
A fiú verítékezett, és kitartóan lépkedett, mintha makacsságával megtörhette volna a tájra nehezedő átkot. A bokrokkal szegélyezett, kaviccsal felszórt sétányok mégsem akartak megfogyatkozni.
Végül hisztérikus harag tört ki rajta. Eszelősen rohanni kezdett, mintha ésszerűtlen viselkedése legyőzhetné a természetellenes körülményeket. Nagyon sokáig szaladt, de végül fel kellett adnia, különben összerogyott volna.
Zihálva nekidőlt az egyik fának, és megpróbált lecsillapodni.
Szíve légkalapácsként dobolt, lábizmai elkínzottan zsibongtak. Belátta, a testével sosem győzi le a játszóteret, csak a szellemével.
Ki kell eszelnie valamit, értette meg, különben előbb-utóbb szomjan hal.
Miután még jobban lehiggadt a fától nem messzire álló, festékszóróval összefirkált padon, eszébe jutott, hogy a hátizsákjában ott lapul egy csokoládé és egy doboz kóla, amely nagy valószínűséggel poshadt löttyé változott reggel óta. Nem volt kedve elfogyasztani őket a suliban.
Remegő ujjakkal talált a nyalánkságokra. Alig tudott uralkodni magán, hogy ne falja be egyetlen pillanat alatt az egészet, mint valami kiéhezett fenevad.
Lassan, élvezettel falta be a csokoládét, amelytől nyugalom áradt szét a lelkében. Olyan intenzíven élte meg a szájában szétáradó, édes mogyorós-karamella ízt, hogy beleborzongott.
A leírhatatlan gyönyörre a buborékoktól pezsgő üdítőital tette fel a koronát. A szénsav marta a torkát, de soha nem ivott még finomabbat a piros doboz tartalmánál. A kisfiú nem nyújtotta hosszúra az újabb élvezetet, de nem is akarta. Egyetlen húzásra hajtotta fel a mennyei nedűt, aztán elégedetten böfögést eresztett el.
Eljött az ideje, hogy szembenézzen a félelmeivel.
Sokadszorra is átgondolta az eddigi jelenségeket.
Először is: a parkból mindenki eltűnt. Nemcsak a felnőttek és a gyerekek, de az anyja is. Az állatok szintén. Sehol nem látott fűszálak közt araszoló bogarat, vagy akárcsak egy árva legyet, ami a levegőben zümmögött volna. Mintha mindenkit elsöpört volna valamilyen gonosz erő.
Másodszor: a játszótér elvesztette régi határait. A parkban uralkodó arányok végtelenné váltak. András tudta, meg kell találni a válaszokat. Egyszerűen az élete múlhatott rajta.
A kisfiú sok mindenben különbözött a többi gyerektől.
Másként látott mindent, mint ők. Mivel érezte, hogy nem átlagos, állandóan leplezte, amennyire tőle telt. Anyján kívül mindenkit megtévesztett. Az osztálytársai, a tanárok és a szomszédok mit sem sejtettek. Az asszony, akinek a világra jöttét köszönhette, nem törődött a különlegességével. Sosem bántotta, inkább úgy tett, mintha ő sem tudna róla. Mértéktartó viselkedése óvatosságra intette fiát.
András kortársaival ellentétben már három évesen folyékonyan és gyorsan olvasott. Intelligenciája szokatlanul magasnak számított. Lelke mélyén úgy hitte, hogy egyszer még a világ urává lehet, csupán ki kell várnia. Megpróbáltatásnak érzett minden percet, amelyet gyerektestben töltött, de nem talált módot növekedése gyorsítására, bár mindent megadott volna érte.
Elhessegette a zavaró gondolatokat. Visszatért a lényeges problémához.
Hogyan győzheti le a játszótéren uralkodó erőket?
Végül kitalálta, hogy lennie kell a közelében valakinek, aki ezt teszi vele.
Az ismeretlen legalább erősebb nála, másként nem szórakozhatna vele. A gyermek megértette, mindez csak az agyában történik.
A nem mindennapi kisfiú eddig úgy vélte, különleges teremtmény, aki uralkodásra termett. Nehéz volt azzal szembesülni, hogy hatalmasabb nála valaki. Koncentrált, aztán mélyen elsüllyedt magában.
Szelleme elvált a testétől.
Kívülről szemlélte magát, porhüvelyét fogadva el egyedüli létezőnek. Rövidesen megpillantotta a vékony aranyszálakat, melyek hamis képeket kötöttek tudatához. Acsarogva szaggatta őket, eljutva általuk a körülötte hullámzó illúziók oszlopaihoz. A bronzszínű hengerek masszívak és sérthetetlennek voltak, de nem győzték meg létezésükről.
Összeszorított ököllel ütni kezdte őket.
Torkából üvöltés tört ki. Már az első csapásai is repedéseket idéztek elő. A következő pillanatban az oszlopok egyszerűen szétrobbantak. A tudata körülvevő burok megremegett, aztán szétpukkant. Mögötte megpillantotta az igazi ellenfelet, aki tökéletes hasonmása volt. Ádáz haragra gerjedt. Vijjogva támadott, hogy véghezvigye a lehetetlent.
A játszótér eredeti méretűre zsugorodott.
András újra felfedezte a nyüzsgő gyermekek zsivaját.
Visszazuhant a valóságba, melyben zárkózott kisfiúként küzdött, hogy legyőzze önmagát.
*
– Érdekes kisfiú – mondta félénken a kellemes alakú nőnek a szemüveges férfi, akit enyhe pocakkal vert meg a sors.
Régóta próbált udvarolni az asszonynak, aki nem viselkedett sem elutasítóan, sem bátorítóan.
– Igen – mondta a csinos hölgy nyugodtan. – Sajnos autista. Ha kitalálna az állapotából, felemelkedhetne.
– Szomorú – állapította meg gyámoltalan hangon a botcsinálta udvarló.
– Az orvosok szerint olyan harcot vív, amelyet sosem nyerhet meg – közölte a nő tárgyilagosan, keserűség nélkül.
A férfi hallgatott néhány pillanatig.
– Lehet, győzni fog egy napon – mondta kínjában, miközben ostobának érezte magát kimondott szavai miatt.
– Talán – mondta a nő, aztán elfordult.
Barna szemében megcsillant a lemenő nap, ahogy a fiára nézett. Aznap tudomást sem vett többé hódolójáról. Szelíd mosollyal András felé nyújtotta kezét, és lassan, szeretetteli csendben hazafelé indult egyetlen fiával.
|
|
|
- október 18 2009 11:34:42
Kedves Maggoth!
Nagyon jó ez írás. Tetszett.
Autizmus. Mennyire vagy otthon a témában? Erről a pillanatnyilag betegségként nyilvántartott állapotról egyre többet tudunk meg. Jól fogtad meg a lényegét, a határtalan térrel kapcsolatban, bár a szokatlan helyzet okozta pánikot nem éreztem eléggé kiemeve a történetben. Pedig ez lényeges. Inkább az illúzióra helyezted a hangsúlyt. Az első részbe annyi mindent besűrítettél, ami nem feltétlen az autizmus eddig megismert jellemzője. (különleges teremtmény, uralomra termett) Van egy eléggé jelentős ellentmondás is a történetben. a gyerek rendkívül okos, ugyanakkor titok az állapota. Eléggé feltűnő a környezetének egy ilyen gyerek, és ma már elég közismert ez a betegség - az Esőembernek köszönhetően - ahhoz, hogy tisztában legyenek a gyermek állapotával.
Mint fikció arról, miket gondolhat egy autista gyermek, jónak tartom. A túl nagyratörő gondolatokat kivenném, a misztikum felé sodorja az írást.
Azt hiszem, inkább az anyai áldozatvállalás és szeretet előtt akart ez az írás tisztelegni.
Szeretettel: Ági |
- október 18 2009 17:59:05
Kedves Maggoth!
Nagyon tetszett az írásod.
Szeretettel Tay |
- október 19 2009 00:01:25
Köszönöm Taygeta, és neked is kedves Harmat. Sok mindenben igazad van, sajnos van egy misztikus énem is, ami mindig elvonatkoztatja egy kissé a dolgokat a rideg valóságtól. Azért örülök, hogy neked is tetszett  |
- október 20 2009 09:51:32
Kedves Maggoth!
Nagyon szépen, érzékletesen, érthetően mutattad be az autista gyermek állapotát, ahogyan észreveszi a többi gyermektől eltérő másságát, és mivel egyébként egy rendkívül okos fiú, az elméjében lejátszhódó változásokra dühösen reagál.
Érthető az anya nyugalma és tárgyilagossága. A legtöbben ilyen beteg gyermek mellett megtanulják, hogy azzal segítik őket a legjobban, ha a betegségüket nem említik és ugyanúgy bánnak vele, mint bármelyik más, egészséges gyermekkel.
A felnőttek megfelelő kommunikációja segíti őket beilleszkedni a társadalomba.
Jó, hogy ilyenről is olvashatunk!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- október 22 2009 07:44:04
Kedves Zsuzsanna, örülök, hogy tetszett, és azt is, hogy ilyen jól átment, amit mondani szerettem volna. Köszönöm, hogy elolvastad.
Tisztelettel
Maggoth |
- október 22 2009 23:51:03
Szia Zsolt!
...abban a bizonyos közel 70 kattintásban én is benne vagyok..ha nincs is mindíg időm hozzászólni az írásokhoz....tetszik a stílus ahogy írsz, érthető-érzékeny módon, és nekem kifejezetten tetszik,hogy nem csak ténymegállapítás az írásod, hanem téged is mélyen megtalállak benne
Köszönöm, hogy olvashatlak!
Szeretettel
szí. |
- október 23 2009 07:44:26
Szia Szoszircsi!
Örömmel hallom, hogy tetszik valakinek a stílusom, ez nagyon jól esik. Az is, hogy én is bennük vagyok. Köszönöm, hogy olvasol.
Szeretettel
Mag |
- október 25 2009 00:22:45
Az alapgondolat nagyon jó, az autista erőszakosságát, amely részben a felelmeiből - az egyetlen célra fókuszáló, de másban tényleg tehetetlen személyiségéből adódik - rátaláltál. Hiszen mindig azt hajtogatja, ami neki fontos és ebben nem enged...
Misztikus lenne? Vagy netán majdnem ezotérikus? Nem!
Valamilyen képzettel a "normális" embernek meg kell közelítenie azt, ami ebben a kórképben és ebben a helyzetben felfoghatatlan.
Hogy a térre, a térnek a tágulására, vagy az átjárhatatlanságára asszociálsz? Lehet! Hogy magányos? Biztosan!
Csak azt ne feled, hogy az autista bizonyos apró dolgokat, csak azokat, amik nekik fontosak számontart. Ha például a féltékenységre gondolsz? Hogy valakivel szóbaállt az édesanyja és nem szentelte a teljes figyelmét neki? Ez járható út, kivéve, ha nem is erre volna szüksége.
Egy példa: az autista jobban számontartja a TV-műsort, mint bárki, persze akkor, ha kedvére való és úgy szocializálódott.
Így tehát, ha nem mehet haza egy műsort megnézni, AMIT MEG SZOKOTT NÉZNI, akkor tényleg bezártság érzése lehet, amit a tér megnyúlásával érzékeltetsz.
Ami a kifejezésmódot, a szókincset illeti, sokat tanulhatunk a száz-százötven éve alkotóktól, akiknek MÉG VOLT IDEJÜK a témát kidolgozni, változatosan, tizenöt-húszezer szavas szókinccsel voltak képesek kifejezni a gondolataikat. Ettől függetlenül az írásnak lehetnek olyan tulajdonságai, amelyek a mai felgyorsult életre utalnak. Jellemzésül lehet mai szófordulatokat használni. Sajnos, azt, ami választékosnak tűnt, hozzá nem értők, tömegtermelők olykor elkoptatták!
Nem ismerem más írásaidat, de ebben határozottan van valami, ami megfogott. |
- október 25 2009 00:42:39
Harmat! Sokban igazat adok neked.
Nem lehet tudni, hiszen minden betegnek vannak egyedi vonásai, hogy mitől tart valaki? Mit akar elérni? Sokszor irracionális célokat is követhet, egy kórképhez társulhatnak más jelenségek, kórképek. SOHA SINCSENEK STERIL KÖRÜLMÉNYEK, a Rainman nyilván egy tipikus figura, amely a betegek egy típusát testesíti meg.
Statisztika klrdése, hogy milyen tünetek, milyen arányban jelennek meg. Ehhez egy korókrét személyt legalább ismerni kellene.
Nekem volt tapasztalatom egy halmozottan sérült és helytelenül nevelt, ráadásul a szülei által szégyelt autistával kapcsolatban. Komoly képesítésű emberek voltak, ráadásul egyetlen utódjuk mellé örökbefogadtak egy gyereket!
Titkos elképzelésük egyrészt az volt, hogy így gondoskodni tundak az őket feltehetően túlélő beteg gyerekről? Tévedtek-e? A vagyonukról gondoskodtak?
Az asszony vagy megsértődik, ha gyermekét furcsának találják, vagy éppen a visszahúzódó természetében lehet megtalálni valamit a genetikai okokból.
Egyébként normális reakcióként nem az önfeláldozást választják, kivéve, ha van bennük egy kis mazochizmus esetleg aszkétikus vonás.
ha pedig szégyeli a gyerekét, egyszerűen enm áll szóba senkivel, sőt közösségbe sem megy.
Itt az elszakadás a szülőtől, ebben a történetben a gyerek szempontjából, a magábavonulással indokolható.
Jellemzően nem lehetne rábízni (feltehetően egyáltalán nem), hogy önállóan cselekdjen, hiszen éppen a valósághoz való viszonya a hibás.
Hogy a tér megnyúlik vagy fal épül-e a gyerek köré a képzeletében? (Eldönthetetlen, ha a konkrét személyt nem ismerjük, nincs tapasztalatunk. Talán egy orvos vagy pszichológus pontosan fogalmazhat, kérdés, tud-e? Mert, ha tudományosan írja le, akkor az irodalmi kritériumnak nem biztos, hogy megfelel.) |
- október 25 2009 11:30:01
Hűű, Rapista, ez aztán hozzászólás a javából, örülök, hogy az írás megfogott, és hogy viszonylag jól sikerültnek találod! Köszönöm, hogy ilyen mélyrehatóan foglalkoztál vele.
Tisztelettel
Maggoth |
- október 25 2009 15:19:31
Már sok mindent elmondtak előttem. Én mindehhez csak a saját véleményemet tehetem hozzá: nekem tetszett az írásod. |
- október 25 2009 21:11:11
Kösz Arthemis, te az egyik rendszeres olvasóm vagy, amire nagyon büszke vagyok El tudom képzelni, milyen fura fazonnak tarthatsz  , de örülök, hogy tetszenek a dolgaim |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
