|
 Vendég: 11
Tag: Ekrics
Regisztráltak: 2,213
|
|
_M
egy kutyus emlékei
Milyen szép....a fehér bundája szinte világít a lemenő nap sugarában,ahogy a füvön fekszik és pofájával egy épp nemrég a vízparton talált műanyag üveget harapdál. Elég volt a játék, oldalra dőlve elfekszik és már hunyja le a szemeit. Árad belőle a nyugalom.
Na nem volt ez mindig így. Még csak egy éves múlt, de már voltak kalandjai, amik néha álmaiban vagy rémálmaiban vissza-visszatérnek.
Emlékei a szülői háztól egyre messzebb vitték. Arra még emlékszik, hogy amikor az éhség által űzve megpróbált közelebb kerülni az anyai csecshez, ami jó tejecskével táplálta, három éhes száj tulajdonosával kellett megküzdenie. Az egyik különösen erőszakos volt és jó nagyra nőtt, nála legalábbis nagyobb. Sima szőr és halványbarna foltok vannak a hátán, hasonlít apára.
Apa, ő a falkavezér, nincs mese, ha megjelenik, mindenkit rendre utasít, de igazságos Ő a példaképem. A többiek anya sűrű, meleg, bojtos bundáját örökölték. Az ember és felesége( a gazdák) azt mondják, milyen édesek, aranyosak.
Én azt hiszem ilyen is, olyan is vagyok, és nem is értem miért én jutok utoljára élelemhez?...
Mégis, idővel rájöttem, hogy ez nem is olyan rossz. Az történt ugyanis, hogy lassan fogyni kezdtünk. Először a nagy, erős tesót vitték el, majd egy hónap alatt a többieket is, csak én maradtam anyával,apával. Jó volt. Végre egyedül voltam, akkor kaptam enni, amikor akartam. Volt egy kedves gazdasszony, aki finom falatokat is hozott és szüleim után nekem is bőségesen jutott. Lehet, hogy nem vagyok szép nagy és erős, a fejem kicsit nagy a testem vézna, a füleim csálék, mégis nekem a legjobb. Így teltek-múltak a napok, de egyszer a kapun becsöngettek és ott állt két ember, idegenek.
A gazdasszony grabancon ragadva odaadott.
Nagyon bánatos voltam, de minden hiába, megfogtak és betettek egy piros autóba, ami morogva elindult és egy dobozban elvittek messzire. Félelmetes volt.
Amikor megérkeztünk, kiraktak egy takaróra egy kis házikóban. Én bebújtam,de nagyon féltem.
Nem bántott senki, de nem volt ott a mamám !!!
Én bizony meg nem szólalok és nem kell az étel sem ezektől. Nem kell új gazdi, semmi...
Telnek a napok, már kétszer láttam a holdat. Párszor kinéztem a védett helyemből és sajnos nagyon megéheztem. Az emberek pedig beszélnek hozzám és mindig próbálnak etetni, és jó illatokkal kínálnak. Ez csábító.
Megpróbálom, talán nem bántanak. Ettem, jó volt, és nem bántottak, sőt simogatnak. Nem is olyan rossz, talán elleszek itt egy darabig.
Teltek-múltak a hónapok. Tél lett és nagyon hideg. Kaptam egy új házat, de nem szeretem, mert messze van a gazdiktól. A gazdi 1. és gazdi 2.(a felesége) elég kedvesek, de néha veszekednek is velem, nem értem, miért? Már tavaszodik és itt az udvaron, meg kint, ha sétálunk annyi az új és izgalmas szag, meg minden. Újabban még meg is kötnek, nem tudok a házamtól messzebb menni. Miért??... mert valamit megrágtam, olyan jó szaga volt, (papucs, cipő) na jó néha átmentem a szomszédba is és ott is találtam néhány érdekes dolgot, itthon meg a lábtörlők...Na meg a dolgomat is el kell végezni valahol, vagy nem mindegy, hogy hol,?.
Új gazdáim, mert be kell látni, hogy már ők azok, elég jók hozzám, bár néha összezördülünk.
Nem értik, hogy én szabad vagyok. Amikor a gazdi 1 kivisz a mezőre és igazán szabad lehetek, nagyon jó, olyankor haza sem mennék, de mégis, a jó étel, a kedves szavak , a simogatásuk egész jó. És mostanában ismerős szavakat is hallok, amit régen csak a testvéreimre mondtak, hogy szép vagy, kedves, jó kutya. Ezt jó hallani.
Már meleg volt és sétáltunk, valami furcsa érzés kerített hatalmába, mikor egy fekete kutyával találkoztam. Kb. akkora volt, mint én , de mégis más. Az a szag, sőt illat. Őrjítő. Micsoda szuka...
Először éreztem ilyet és sajna nem voltam egyedül. Egy időseb eb is szemet vetett rá.
Azt híresztelte, hogy ő bezzeg szabad. Persze. Kóbor. Otthagyta a gazdáját és még erre büszke! Nem hagyom magam....
Volt egy kis harc, de én győztem és Ő velem tartott. A mezőn hancúroztunk,de erről nem beszélnék.
Reggelre magam maradtam. Mit tegyek, ismét egyedül vagyok és sajog minden tagom a bunyótól és a többi. Fáradtan heverek a tarlón. Révületemből egy ismerős hang ébreszt. Messze az útról a nevem és az ismerős füttyszót hallom. Feltápászkodom és meglátom a piros autót, ami elvitt a szülői házból és most vár rám. Nem szeretek beszállni, de most hagyom, hogy gazdáim betegyenek az autóba és haza vigyenek, de jó.
Enni kapok, már nagyon éhes voltam és álmos. Alszom a jó puha helyemen.
|
|
|
- október 27 2009 08:48:37
Kedves Mária!
Ha kutyusokról van szó egy szép prózában, (s főleg, a mostanában divatossá vált kutyusok szemszögéből megírt) történetben, azt én nagyon szívesen olvasom. Én, aki szintén kutya (no meg többszörös macska) tulajdonos vagyok, és szerető gazdi, úgy látom, hogy teljesen élethűek a kutya visszaemlékezései. A "mindig az erősebb kutya győz" elve itt is érvényesült, még ha utána teljesen ki is fáradt szegény, és a kutyus belátta, hogy az új gazdinál nincs is olyan rossz helye. Nem hagyták őt magára, keresték, megtalálták és hazavitték.
Ha lesz a történetnek folytatása, nagyon szívesen elolvasom azt is!
Köszönöm az élményt!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 21. hétfő,
Konrád napja van.
Holnap Csilla, Noémi napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
