|
 Vendég: 82
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Emlékek
Köd fekszik el a tájon, s az ősz nyirkos, nedves arcát törli a földön kergetőző sárgult levelekbe. Sír a természet, talán a világból kilépő holt lelkeket siratja, kik végső búcsút vesznek az itt maradóktól. A kelták hiedelemvilágában a túlvilágra csak ezen az egy napon lehet átkelni minden évben. Addig a holt lelkek a földön együtt vannak az élőkkel.
Nagymamámra gondolok, aki már nincs velünk, mégis minden nap keresem az arcát az arcokban, hallom a hangját a szélben, s érzem illatát megsárgult rózsák hervadásában.
Emléke megmelenget hiánya fázós űrt hagy bennem. Bár visszatekerhetném az idő ólomsúlyú kerekét…
Húsz éves múltam, önző, kacér ifjú lány, ki hitte a világ csak az övé, és átléphető minden határ. Ketten éltünk a húgommal egy kis panellakásban, s a mindennapok mámorító önállóságban.
Ebbe a tökéletes gondtalan világba költözött be drága nagymamám, nagypapám halála után.
Nem viselte jól a magányt, fürge, kis szorgos alakja megtöpörödött, megtört. Lelkében csak pislákolt az addig tündöklő csillag, s fényét az sem adta vissza, hogy velünk (drága unokákkal) élt egy lakásban.
Zsörtölődve járt- kelt a szobákban, s férje hiányának fájdalma gyógyíthatatlan sebet mart a szívébe.
A türelmet és a gondoskodást egy idő után felváltotta a türelmetlenség. Mindennapossá váltak a veszekedések, s kiéleződtek a generációs különbségek. Nem tudtam megbirkózni a feladat súlyával és saját tehetetlenségem miatt is nagymamámra voltam dühös.
Egyre kevesebbszer kopogtam be a szobájába, s egyre ritkábban beszélgettem vele.
A halála váratlan volt, ami hatalmas pofonnal zárta le az ifjúság sebezhetetlenségét bennem.
De a legrosszabb a szégyenérzet és a bűntudat volt…az, hogy már sohasem mondhattam el neki, kis karosszéke mellé kuporodva, mennyire sajnálom…úgy sajnálom…
Halála után néhány hónappal egy verőfényes szombat reggel az ágyamban, az ébrenlét és az álom áttetsző határán különös élményben volt részem. Nagymamám járt nálam, nem szólt semmit, csak röpke puszit nyomott az arcomra és én éreztem ráncos, időgyűrte bőrét a bőrömön. Tudtam, megbocsájtott…talán egyszer én is megbocsájtok magamnak.
Köd fekszik el a tájon, s az ősz nyirkos, nedves arcát törli a földön kergetőző sárgult levelekbe. Sír a természet, talán a világból kilépő holt lelkeket siratja, kik végső búcsút vesznek az itt maradóktól. A kelták hiedelemvilágában a túlvilágra csak ezen az egy napon lehet átkelni minden évben. Addig a holt lelkek a földön együtt vannak az élőkkel.
|
|
|
- október 28 2009 16:48:09
Hát, ez nagyon tetszett, az érzés ismerős, csak nekem a nagyapámmal kapcsolatban, úgyhogy csak gratulálni tudok ehhez az íráshoz. |
- október 29 2009 08:13:58
Kedves Emese!
Gondolataidat a nagymamáddal való együttélésetek emlékeit visszaidézve lehelehtfinoman, lágyan, sikerült leírnod, és érzéseid vele kapcsolatban sikerült átadnod az olvasó számára.
Nekem is ismerős érzéseim támadtak, olvasva soraidat. A generációs problémák miatt sok esetben nincs megértés, egyetértés idősek és fiatalok között. Azon gondolkodtam el, vajon a nagymamád miért hozzátok, unokákhoz költözött? Csak ez a megoldás létezett-e? Ami - szerintem mindannyian tudjuk -, nem a legjobb megoldás. A türelmes, sorsukba belenyugvó nagymamák, másokkal is sokkal türelmesebbek, és megértőbbek, így másokból is megértést váltanak ki.
Én nagyon megértem ezt az érzést, mert saját édesanyámon tapasztalom -, akinek szintén nem úgy sikerült az élete, ahogy megálmodta -, hogy öregségére milyenné vált. Ha egy jó házasságban egy szerető férj mellett élhetné öreg napjait, biztosan másképp viszonyulna ő is hozzám és családomhoz is!
Köszönöm az élményt, amit írásoddal adtál!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 29 2009 16:00:09
köszönöm a kedves hozzászólásaitokat |
- október 29 2009 18:10:42
Minden sora valóság....köszönöm, hogy megosztottad velem. |
- október 29 2009 18:22:13
|
- november 01 2009 21:39:42
Szép, nincs mit magyarűzni rajta - mert benne van, minden, ahogy megéled!
Csak arra gondolj, ha megtehetted volna és nem tetted, még jóvátheted - jön még arra valaki...
Egyébként - főleg ezen a két napon - többen vannak, akik hisznek!
Az önvádból soha ne legyen önkínzás - nem kell elitélned magadat - a tanulságot le kell vonni.
Kedves Zsuzsanna! Ne keresd az okokat, magyarázatokat,[b] MSE tudja, hogy mi és miért volt, annyit közölt, amennyi kellett.[/b]
Amennyi ahhoz kellett, hogy a lelkiállapotát érzékeljük!
Ha van tanulság, azt mindenki MAGA VONJA LE - időben!
Üdvözlettel
rapista |
- november 01 2009 21:41:07
Freud közbeszólt! [b]űzd el[/b] a kínzó gondolatokat, ha tudsz imádkozz! |
- november 02 2009 16:43:33
köszönöm a hozzászólást |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
