|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Az ajtóban összeölelkezve hosszan csókolták meg egymást. A lány még nem volt biztos az érzéseiben, a fiú teljesen odavolt a dologtól. Nemrég kezdték a kapcsolatukat, és még bennük volt a múlt emléke: a lányban egy fájdalmas szakítás, egy rajongással teli, mély szerelem, a fiúban pedig a kétség, és a próbálkozás, tehetetlenség.
Most, hogy egymásra találtak, ellentétes dolgokat éreztek. Erről soha nem beszéltek még, és egyikőjük sem tudta teljesen, hogy mit érez a másik, mert ez a próbálkozás időszaka volt.
Az üdvözlés után sétára indultak, közben már-már közhelyesnek tűnő beszélgetést folytattak egymás napjáról, hogylétéről. A srác úgy érezte, hogy túl unalmasnak találja álmai nője, és gondolataiban csak az járt, hogyan tetszhetne jobban neki.
A csaj próbált felszabadultan viselkedni, próbálta vezetni a beszélgetés fonalát az érdekesebb dolgok felé, de ekkor feltűnt!
Ugyanabból az Opelből szállt ki, amelyben annyit utazgattak, beszélgettek, szeretkeztek, és nevettek. Az érzések teljesen megrohanták, szörnyen keserű nosztalgiával gondolt vissza a két és fél évre első, komoly, és talán egyetlen szerelmével.
A fiú is észrevette az idegent, majd kihasználva a lány döbbenetét, arcát fürkészte a másik tudta nélkül.
A csodálat, és rajongás látványa elszomorította, szinte megütötte. Tehetetlen düh, és irigység ragadta magával, és érezte, hogy veszített, pedig még el sem kezdődött.
Sorsába beletörődve, megadóan hajtotta le a fejét, szemeit csukva tartotta, és némán lélegzett.
A lány észre sem véve a jelenlegi barátja érzelmi tortúráját, azon tűnődött, hogy vajon erre jön e. Sőt, legbelül azt akarta, hogy erre jöjjön, beszélni akart vele, hiányzott neki a férfi arcszeszének illata, hangja mély baritonja, halk bókjai.
Ekkor felragyogott a szeme, mert elindult arra, amerre ő állt, és látta rajta, hogy őhozzá jön, mert észrevette, és mert beszélni akart vele biztosan, érezte. Szíve vadul kalapálni kezdett, hirtelen melege lett, és gyomra enyhén remegni kezdett, pont mielőtt elvette a szüzességét.
Erre indul. A fiúnak akaratán kívül ökölbe szorul az üres keze, majd elernyed. Úgy tekint a jövevényre, mint egy ezüstérmes tekinthet az aranyérmes győztesre az olimpián. A levegőt gyorsabban kezdi el szedni, szinte fújtat, mint egy bika, de úgyis tudja, hogy semmi nem látszik ebből. Önuralma, és büszkesége majd megakadályozza.
Mi volt ez? Hirtelen szorítást érzett a jobb kezén, és eszébe jutott, hogy nem egyedül van. Óriási bűntudat rohanta meg, és félszegen a mellette álló férfira pillantott. A reménytelenség érzése alig észrevehetően, de kiugrott az arcára, és ettől megsajnálta. Sajnálta, amiért nem tudja őt szeretni, sajnálta, amiért ilyen sokáig várt, és próbálkozott, reménykedett, sajnálta amiért most itt kell lennie.
Ekkor odaért!
Üdvözlése újabb hullámokat hozott létre, és nem tudta, hogy mit tegyen. A bűntudat nem tűnt el, de háttérbe szorult az érzések viharában.
Ideért. A fiú látta, hogyan fordul el tőle a lány, és ekkor minden összeomlott benne. Rápillantott a férfire, akinek soha nem érhet a nyomdokaiba, - legalább is nála nem-, és elengedte.
Elengedte. A meleg tenyérből kicsusszannak az ujjai, és még nagyobb sajnálat öntötte el. De ekkor már az önvád is társult hozzá. Szinte könnyes szemmel nézett a távolodó fiú után, lelke minden porcikája utána akart rohanni, de nem mozdult. Nem akarta még jobban bántani. Inkább előrenézett, és a múlton merengett.
Notarius, (K. Zs.)
D, 2007. Augusztus
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
