Napkorong

A homlokzata alapján kétszintesnek néznéd. Lentről mint öreg, bagós emberek ráncai felfutottak, elágaztak és csomókba rendeződtek a repedések. Az ablakok szeme körül a szarkalábak mintha, sokasodtak volna, az alsó bejárat ásító szájként függött a ráncokon.
A csáléra ferdült tetőn asszimmetrikus elrendezésben, csonkán nyújtotta jelentkezésre a karját, mintha felelni akarna.
A kémény néma mozdulatát nem szabad félreérteni. Még nem mindenki volt abban a helyzetben, hogy a szélben imbolygó világos sálként vagy fehéren integető zsebkendőként füstöt eregessen a sárguló fák ritkuló lombkoronája fölé. A korona egyébként is túlzás a liberálisan egyenjogú szegénység büszke vagy akár megtört, talán éppen, az emeletet tekintve megtűrt köztársaságában.

A vak ablakszemek reggel szoktak élénkülni, amikor a napkelte a fényét kölcsönzi és furcsa elfolyós szembogarakként visszakacsintott az életre, amely ilyenkor már későn dobja le magáról a dombok takaróját. Tudták, hogy egyedül, de azt nem férfi-e, nő-e? Akkor sem, amikor félhosszú szürkesége a vállát kereste, akkor sem, ha rövid és fekete, és hátulról a fülén meglapuló szemüvegszár görbületek, a félrefésülő szél okán, sötét-aranyba mártva előbukkantak. egyébként a nyak is sápadtságban szenvedett. A nadrágszár felsöpörte az utat és az heverő faleveleket, amikor átgázolt rajtuk, viszonylag széles folyosót hagyott maga után, akár völgynek vagy irtásnak is nevezhetném.

Hogy a leveleket az ősz vérezte-e meg, abban sem volt biztos, aki a nap szélső óráiban arrajárt. Az alkony leesett, mint a tetőfedő az gerendáról, egyébként árnyékba vonta a homlokzatot a vak délután és élettelen szemként, sehovába néztek az ablaknyílások. Olyankor kérdezték is magukban, be van-e üvegezve, de csak az esti hazajárók. a hajnali munkába igyekvők hunyorogtak, mert a felső szint úgy viszonyult a naphoz, ahogyan ők napszemüvegért kiáltottak volna, ha a bolt nyitva lett volna. De arrafelé nem volt, a főutca messze, kis üzem a pékség, amelynek kemencéje még szerepet kaphat.

A jobb megfigyelők kékes szinekbe hajló lüktetésről számoltak be. Ez eddig rendben is lett volna, a hajszálak rendetlenül hullottak alá, csomókban mint a vadszőlő a szemközti házon, a verandán kívül összes falára. Hogy fekete volt-e és fénylett vagy fakószőke, esetleg ősz, ebben is eltértek a vélemények. Kancsal szemekben a kék szembogár akár vándorolni is képes volt. Az üveg mögött, ha egyáltalán volt, olykor macska jelent meg. De nehogy azt képzeld a szeme világított, mire sor került volna erre, nyilván, macskaszokás szerint elvackolt. Ez volt az egyetlen stabil és normális tevékenység, amelyben a péküzlet és a vásárlói egyetértettek. mert a zsemlyék felett kegyetlenül komoly társalgás folyt. Olykor kitért arra, hogy a bűnügyek megérintették-e a települést, amelynek jellege a falu és a város közt billegett, aszerint, ki és mikor? A költözés döntötte el a szóhasználatot. Itt kevés változott a szaporodó ráncok és repedések kivételével.

Összesúgtak és várták, hogy benne legyen, de nem volt. Nem volt a rádió, a helyi újság, de még a képújság lomhán lapozott híreiben sem. a stúdió-riportok mindenféle sületlenségről, vagy ülésekről vagy magasröptű, lepkehálóval be nem fogható, gondolatokból építkező unalomról szóltak. Arról sem volt hír, van-e rendőrőrs? Vagy a közeti megbízott fogott-e valamit, a halakon kívül? A vizek messze elkerülték a lakott helyeket, de a horgász-ötperc hetenként rájött a helyi televizióra. Ha az előbbieket feledném, állóvízről beszélnék. Még a kiapadt patak partján is.

A félszemű kékségben sem voltak biztosak, mert a másik ablakban a barátok kacsintását vélték látni -beszélték egymás közt. Avagy, ki ne mondjam a barátok és között szavakat olyan sorrendben, hogy az a reklám etikába ütközzön. Ebben a pék és a pultos megegyeztek a középkorúakkal és az ifjabbakkal is. Csak a fejkendősök pletyás hada szólta el magát olykor, valami állapotos asszony italozásáról megemlékezve, a függöny pedig a későn szült asszonyok hasára emlékeztette őket. A narancsbőrről nem is beszélve, egész évben féltek kampánycsendet sérteni. Ugyanezen okból a virágosnál szegfű sem volt kapható.

A rossz nyelvek, mi és jobb alapon, arról pletykáltak olcsó virág, nem érdemes!

Pezsdítő gondolatok híján egyesek beleszagoltak a kávégőzbe, némelyek le is hajtották, a feketéhez volt, aki még rá is gyújtott, mert errefelé a fejlődésnek ezen a szintjén maradtak rossz szokások. Nemcsak a pletyka!

Olykor lidércfényt, a kékségen túl sárga és vörös lángokat is véltek felfedezni, de azok vándorlásra képtelenek lévén, az ablak szeme sarkában gyulladtak. A macskára semmiképpen sem fogták volna rá. Túl nagy volt ahhoz és ha tartósnak nem is bizonyult, valami vibrálást éreztek benne, de semmi közelebbi kapcsolatba nem hozták neoncsövekkel.

Valami meghatározatlan ritmust, csak és kizárólag a szemközti házból tudtak volna detektálni, de az annyira lakatlan volt, hogy az öregasszony, a helyiek borzongása közepette, kiment a saját lábán a temetőbe.
Aztán a férje sírján a kezébe fagyott csokorral mégis megtalálták, de ez a vadszőlőt édeskeveset érdekelte, más meg az ablakon sem hajolt be - se ki. A veranda pókhálói pedig sűrű csipke függönyt eresztettek az ablakokból épült fal mögött táguló, de csak sejtett terekre, mert ott évek óta nem járt senki.

Na, a rendőrök és a sajtó szégyellheti magát, a konytos öreg-Mári nem akart napirendre térni, de nem táplálta se rádió, se televizió, sem újság - a rendőr meg hallgatott a históriáról, mint aki idő előtt beleharapott a cipóba, amelyet meg sem vett, illetve ki sem fizetett. A pék nem is bánta volna, ha egyáltalán nem fizet, de a mundér becsülete és valami bizonytalan korrepetálás nem engedte. Persze lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb szó ide, valami kor... az volt benne, de ezt ne a huszadik vagy huszonegyedik századnak képzeld, hanem a szó elejének.

Amikor már egy hete nem esett szó az emeletesnek látszó, vakablakos házról, akkor a pletyka kezdett igazán beindulni, annyira, hogy a helyi tévé esti unalmába is beszivárgott, önkormányzati képviselő formájában, olyannyira, hogy a polgármestert a "Reggeli kávéba", mint legyet a tejbe. Szóval szereplenie kellett, mert ez a képletes kávé, képes reggeli műsor volt, amelyet az olyankor rendesen a csipásszemű riporter végig ásitozott, megadva a zenei kiséretet. Az alany olykor elmondta saját gondolatait is, de leginkább lekeverték egy kis konzervzenével, nehogy a vélemény kitudódjon. Ezzel kifutott a kötelező közszolgálatiság, és a fiatal-Mári, letörölgetett egy profi videókazettát, néha csak hitte, hogy a portól, hogy be lehessen helyezni, de a sűrű adáshibák árulkodtak! Van, aki szerint szakadások, mint a polgármester emlékezetében, a választási kampány viharos elmúltával. Lényeg, hogy semmi ne változzon.

Na ezért volt fontos, hogy a szemközti ház, a vadszőlő alatt éppoly lakatlan maradjon, mint az, hogy emebben a kék és szines fények megőrizzék ezt a szokásukat!

A középkorú seszínű hajú, se íze se bűze egyén, ahogy a káembés mondaná, megőrizze.

De nem, már egy hete nem, és a semmiről valamit lehett beszélni, mert természetellenes kezdett lenni. Politikusok a semmiről valamit mondásba nem keverték, azok úgysem értettek hozzá, csak az öreg-Mári, a fiatlal-Mári, a pék és a kenyérsütő kemence, amelyről sejthető, hogy központi szerepet fog játszani! Mert a hodfényben a műhely felett, fekete füst csavargott. A pék hiába állította három napig, hogy felhő tolakodott a telihold elé. Senki sem hitt neki!

Aki elment az emeletesnek ható, de csálé tetejű ház mellett, beleszimatolt a levegőbe, mint a házőrző, amely az orrát égnek mereszti, amikor megénekeli a teliholdat. Határozottan telihold volt és tovább tartott a szokásosnál, az esthajnal csillagot lepofozta az égről, mások szerint eltávolodott tőle, megint mások válást emlegettek. Volt, aki a Vénuszról azt hitte, celeb, - volt, aki még rosszabbat. A valóság pedig show, vagy inkább só formájában beköltözött a veknibe, úgyhogy egyre többen innen szerezték be, a többi üzlet kárára. Be nem vallották, de a sor azért lett egyre hosszabb, hogy valamit megtudjanak. Találgatták, hogy az egyetlen műsorban tart-e még a nyári szünet. Barátok vesztek össze és pedofilok gyülekeztek az iskola felé vezető járdán.

Szegény öreg, mint a kutya ott lógatta a farkát bent a sötétbe feledkező házban. Egyre idegesebben járt a macska is és a gazdája is fel s alá, míg végre elhatározásra jutott. A macska megbüntetésével semmire sem ment volna. a méretes doboz, amit a házba vitt egy aktatáskás, szemüveges alak, akit a pékség ablakából egyenesen látni lehetett, és, ha nyitvatartási idő odáig nyúlt volna, lett volna, aki megfigyelje.

A lakatlan ház körül ólálkodó gyerekek, akiket nehéz volt lebeszélni arról, hogy egy-egy kővel vagy kaviccsal szerencséltessék az emeletesnek látszó házat is, amely vadszőlő híján, a fehér falsíkba mélyedő szemeivel ideálisabbnak látszó célpontnak mutatkozott.

Egy este aztán valóban történt valami! Futótűzként terjedt, mint az égen szétterülő hajnal égőpiros lángjai. Mindenki tudni vélte, kéken kacsintott, és a jól ismert dallamot is hallani vélték a vájtfülűek, vagy az élénk fantáziával megáldott állampolgárok, akik a mindennapi kenyeret szó szerint a péknél keresték, ahol, a záróra már nemcsak villanyfénynél következett be, hanem belenyúlni látszott a hűvös éjszakába.

Jöttek, ha éhesek voltak, ha nem.
Valamelyik Mári, aki a kenyeret, folyékony formában, egy-egy stampedlivel olykor elkísérte és a stúdió-berendezésben talált pornóba annyira belfelejtkezett ilyenkor, hogy a halomba rakott folytatásos sorrendjét egy ügyetlen leborítással felborította, ekkor a vége megelőzte adásban az elejét vagy közepét kétszer sugározták, ők persze észre sem vették, a Mári meg nem szólt.
A faluban vagy városban, ki-ki asszerint mikor költözött vagy odaszületett-e? Elnézték volna, ha a Mári megmarad a törölgetésnél, de a kazettacsere olykor kárt okozott a kivénhedt szalagokban vagy a roskadó berendezésben.

Történt valami, már a rendőrért szalajtottak volna egyesek, mert határozottan látták, a ház kacsintani kezdett! A kékebbik szeme, olykor nyugodt volt, olykor pislogott egyet. A másik szemében az átállított műhold kárt nem tehetett volna, hiszen nem esett bele a tányérba. De lehet éppen ez a baj, hogy kifogyott belőle, mint újholdkor a megbízhatatlan égitest, amelynek meztelenségét, középen orral ellátott kifliként, valamelyik tévésztár fedetlen mellének nézték azok, akik a kenyérnek hátatfordítva, két utcával arrébb, a kocsmaajtón kióvakodtak és esküdtek volna arra, hogy a híres táncosnőt látják topleszben vagy ...

Odabenn, közben az elaggott egér, amelynek ez az állapota szerfelett temészetellenes volt, megrövidített farkával, a korábban hozott dobozban végezte és egy új szaladgált fáradhatatlanul az egérpadon.

A macska, a körmét meresztve ezt is megpróbálta lekapni, mire kizárták, erre keserves macskajaj verte fel a helység csendjét, annyira, hogy az öregebbje szorosabbra kötötte a fejkendőt és a cicák a kerités tetejére telepedve várták a fejleményeket. A seszínű hajú, hogy ez még a régi volt-e? Mert a házat sosem hagyta el. Valaki pedig, a vaksi nagy-Erzsi híradása szerint, bement. Nem győzte a hidegben kivárni, a felhő pedig amúgyis elnyelte megint a holdat, gőz szállt fel a pékség kéményéből, vagy fehér füst, mint a pápaválasztáskor. A nagy-Erzsi legalább egy fejjel alacsonyabb volt, mint a kis-Erzsi, aki a lánya volt. Az apjáról hírek keringtek és nem is hitték el, hogy a börtönből olyan aktívan tudott volna közrehatni. Ezért a ks-Erzsi a szomszéd nagyvárosban ütötte fel a tanyáját, ott ritkábban kellett ezért hallgatni, de mint mondtam a hírek mindig megelőzik a televíziókat.

Aki bent volt, az internetről is értesülhetett róla, ki sem kellett lépni, igaz csak bemenni látták, ezért nem tudták, hogy a lakó volt-e és tényleg tulajdonos. Óvatlanul, a kívácsiak, egészen a pince ablakig merészkedtek. na, egyet megtudtunk! Ezért látszott kétszintesnek a ferdére sikeredett tető alatt. Igen, a pincének a lakatlan vadszőlő futtatta ház felé határozottan ablakai voltak. Hiába hunyorogtak, odabent sötét volt, mint a pincében. Pontosan úgy! Gyertya nem kellett, itt bort ugyan nem tároltak. Beleszagoltak a levegőbe feltartott orral és érezni vélték, hogy a picéből erősebb szagok áradnak, mint a pékség kemencéje felől.

Még mindig van, aki bizonytalan és szidja a sajtót, hogy mindezt szó nélkül hagyja! Mert senki nem akarja elhinni, hogy aki bement és nem jött ki, az már bent volt, vagyis ugyanaz lenne, mert senki még a haját sem látta, de ha látta volna, sem tudná megmondani. Azt biztos nem, hogy milyen színű, ezért szent meggyőződésük volt, hogy bűntény történt!

Mi akik tudjuk a macska esetét az egérrel, tudjuk biztosan! De hogy egy bűntény vagy kettő?
Azt még az adócsoport és postás sem tudta, aki a nyugdíjakat kihordja.

Levél egy szál se, a bankot nem merték felhívni! Az a fránya banktitok, pedig a bankkártya forgalmáról sem volt fogalmuk. A helyi fiók a híréhséget kihasználva, a telebankolásról interjút adott.

Ez viszont senkit nem érdekelt.

Hozzászólások

Maggoth - november 14 2009 20:10:12
Hűű, ez elég hosszú lélegzetű volt, de a hangulatát remeknek találtam. Kis szintű irodalmár vagyok én hozzá, hogy megítéljem, de mindenképp nagyon jónak találtam