|
 Vendég: 93
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Az inas meg a szobalány
– Hogy is hívják, fiam?
Az inas hangja enyhe lekezelést árasztott – különben joviális, vigyori alak volt, akinek még a pofaszakáll sem adta meg a kellő komolyságot. Warner a komornyik merő nagyképűségből sózta rá az új cseléd körbevezetésének terhét, ő pedig úgy tett, mint akit módfelett bosszant, hogy egy csinos, fiatal fruskát kell kísérgetnie.
– Violettnek – közölte a leány. – Violett Brattstowe-nak.
– Szép név – mondta elismerő hangon kalauza. – Engem szólítson csak Spartnak, amúgy Spartacus Langdon a teljes nevem. Atyám, aki történelmet tanított jó ideig, olthatatlan vonzalommal viseltetett az antik Róma legendás hősei iránt.
Az ifjú szobalány csaknem felnevetett, mert teljességgel képtelenségnek tűnt, hogy valakit Spartacusnak hívjanak az újkori Angliában, de sikerült uralkodnia vihogási kényszerén. Kínos lett volna, ha már a bemutató kezdetén önfeledten kikacagja, sajátos keresztnévvel megvert vezetőjét.
– Rendben – vágta rá inkább gyorsan, kíváncsian, miféle meglepetésekkel és tanulságokkal szolgálhat számára a viktoriánus korabeli stílusjegyeket magán viselő kúria, ahol alkalmazást nyert.
A földszinti mellékhelyiségek, a cselédbejáró, a konyha és egyebek semmiben nem tértek el más házak hasonló helyiségeitől. Az igazi érdekességek az emeleten található könyvtárszobában kezdődtek.
Spart egy bőrburkolatú, súlyos tölgyfaajtóra mutatott.
– Ezen sohasem léphet be senki egyedül, kedves Violett – közölte megfellebbezhetetlenül. – A gazdánk nagyon kényes ebben a kérdésben.
– Értem – bólogatott a lány. – És mi van odabent?
– Egy gépezet – árulta el titokzatoskodó arccal az inas. – Mivel most nincsen felügyelet nélkül, akár még vethet is egy pillantást rá.
Mesterkélt mozdulattal lenyomta a nyílászáró kilincsét, mintha legalábbis a mesés Kelet kapuját tárná fel a cseléd előtt. Violett érdeklődve nézte a klasszikus fabútorokkal berendezett dolgozószoba közepén csillogó masinát. Nem hasonlított semmiféle olyan szerkezetre, amilyet idáig látott, pedig megfordult már gyárakban, melyekben szívesebben alkalmaztak nőket és gyermekeket, akiknek kevesebbet kellett fizetni, mint a férfiaknak.
– Mi ez? – kérdezte végül tanácstalanul.
– Fogalmam sincs – vallotta meg Spartacus, aki ámult csendnek vélte pártfogoltja elemző hallgatását. – Az úr időnként napokra bezárkózik ide étlen-szomjan, mégis úgy jön ki a szobából, mintha kutyabaja sem lenne. Egyedül csak azzal tudjuk bizonyítani az eltelt időt, hogy sokkal szőrösebb, amikor felbukkan. Ilyenkor gyakorta akad nála valamilyen ritka régiség, vagy pedig olyan furcsa tárgy, amelynek funkcióját és származását még csak elképzelni sem tudjuk.
– Hát, ez roppant különös – ismerte el Violett. – Biztos valami nagyon érdekes dolgot tudhat, ez a masina.
– Valóban – hagyta helyben az inas. – Meglepő élénkségre serkenti például a gazdánk agyát, aki híres és elismert író egyébiránt. Olyan dolgokat tud kitalálni, melyek soha, senkinek nem jutnának eszébe. Bevallom, azt se csodálnám, ha látnoknak bizonyulna az utókor szemében, aki képes volt egy-egy villanásra félrerántani a jövő fátylát.
– Csodálatos lehet ilyen talentummal élni – vélte Violett hűvös mosollyal –, főleg, hogy a háború Németország és Anglia között küszöbön áll.
Spartacus csodálkozva pislogott a csinos szobalányra, arckifejezéséről lerítt, nem egészen világos számára, hogy mit akart ezzel mondani. Ekkor Violett olyan közel termett mellette, amely már bizalmas távolságnak minősült a régimódi neveltetést kapott inas szemében. A lány karcsú ujjai közt fehér batisztzsebkendő villant, és elképesztő gyorsasággal közeledett a meglepett arcú férfi felé, akinek kitágult tekintetét mind jobban betöltötte az ártalmatlannak tűnő szövet holmi.
Spart tiltakozásra nyitotta a száját, de nem volt érkezése kifejteni ellenérveit. A kloroformmal átitatott zsebkendő úgy tapadt az arcára, mint szerelőére a gépolaj. Összemosódott előtte a világ, és a következő pillanatban krumplizsákként terült el a kézi szövésű perzsaszőnyegen. Violett könnyedén, szinte légiesen átlépett felette, és a gépezethez sietett.
A Spartcusal lezajlott beszélgetés lényegesen közelebb vitte a rejtély megfejtéséhez. Dialógusuk alátámasztani látszott Von Schmisszer, a német hírszerzés vezetője és más, befolyásos, német arisztokrata véleményét arról, hogy Wells-nek működőképes időgépe van. Nem tudni kinek jutott elsőként eszébe, hogy az író fantasztikus történetei nem csupán fantazmagóriák, de mindenképp be kellett juttatniuk valakit a szerző házába, hogy a végére járjon a feltételezésnek.
Violett – akit igazából persze Marlene-nek hívtak – már csak karnyújtásnyira járt a fényes szerkezettől, amikor kifinomult belső ösztöne azt súgta, hátra kell fordulnia. Kitágult szemmel meredt a Spartacus arcáról felemelkedő fehér zsebkendőre, amely önálló életre kelve röppent az arca felé. Felsikoltott, mert agyába villant a magyarázat, de akkor már lekésett róla, hogy bármit is tehessen.
*
Herbert George Wells higgadtan nézte, ahogy a titkosszolgálat faarcú ügynökei elszállítják a német kémnőt a házából. Kényelmesen elhelyezkedett a kedvenc karosszékében, és átszellemült arccal rágyújtott egy vastag szivarra.
– Remélem elégedett vagy – hallotta meg a háta mögül öreg barátja kellemes, műveltséget sugalló hangját. – Ez a héten már a harmadik spion, akit nyakon csíptem.
– Persze, Kemp – vágta rá az író. – Ügyes voltál, mint mindig. Látszott a lány szemén, hogy tudja, mi az igazság.
– Művelt kis rüfke lehet, az egyszer biztos – ismerte el segítőtársa.
– Igen, a végén rájött, hogy az Időgépen kívül más híres regényem is van még – bólogatott a levegőbe Wells.
– Csak egy kicsit későn – jegyezte meg gúnyosan a Láthatatlan Ember. – Csak egy kicsit későn!
|
|
|
- november 15 2009 16:25:03
szeretem a történeteidet...kár, hogy olyan hamar lecsaptad a végét még olvastam volna... |
- november 15 2009 17:11:35
Tényleg szereted őket?
Ez most egy kis vicceske volt, örülök, hogy bírod a dolgaimat, megtisztelsz vele |
- november 15 2009 20:02:16
humorod az van... |
- november 15 2009 20:37:10
Köszönöm, örülök, ha úgy látod, nem csak egyetlen oldallal rendelkezem |
- november 16 2009 09:59:49
Kedves Maggoth!
Érdekes volt az általad "vicceskének" titulált történet. Mintha egy angol krimi egy jelenetét láttam volna.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 16 2009 10:36:25
Kedves Zsuzsa!
Igazán hűséges olvasóm vagy, örülök, hogy érdekesnek találtad ezt a kis szösszenetet. Ha sikerült megteremtenem az angolos atmoszférát, az feltétlen örömömre szolgál. |
- november 16 2009 16:00:06
Kedves Maggoth!
Ez remek. Most levettél a lábamról. Noha Vájolet csupa régiségeket látott (vagy a joviális inas mondta neki??!), rögvest időgépre assszociáltam, de Wellsre nem. Azaz becsaptál. De azt sem mondtad el, hogy a meglepett H.G. Wells 1946 -ban végleg elrepült időgépével a láthatalanságba.... vagy Dr. Moreau szigetére?? Wells aligha szerette a franciákat.
Üdv.:
JOE |
- november 16 2009 16:40:10
Vettem ám a szöveget, de ez csak egy irodalmi tréfa, valójában az inas-szobalány párbeszédet tűztem pengém élére, melyet mint eszközt mélyen elítélnek bizonyos prominens íróegyéniségek, így hát történelmi hitelességet ne kérj rajtam számon. Csupán borsot akartam törni az igazolt publicisták orra alá egy olyan történettel, amelynek merőben groteszk lenne hibájául felróni a tipikus inas-szobalány párbeszédet. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
