Napkorong

Kihalt volt a folyosó, a kövezet csendben pihent, nem vert vissza semmi zajt. Benn az egyik lakásban egy srác gubbasztott, mélyen magába roskadva. Ott guggolt a sarokban, kezével átkarolta térdeit, el?re-hátrahimbálódzott és motyogott magában: -tudom, hogy jön értem, érzem a közelségét. Érezni lehetett, hogy beletör?dik a helyzetbe, és akarja, hogy megtörténjen. Minden egyes elhangzott szó után finom lehelet felh? keletkezett az arca el?tt, hideg és fagyos volt minden a szobában.

A csillárról jégcsapok lógtak, a dér csípte arcát, ereiben a vér egyre lassabban fojt, szíve ezáltal már alig pumpált. A leveg?ben furcsa szag keringett. Nem volt szokványos. A leveg? nem állott volt, s?t az ablak tárva-nyitva állt. De mégis, mintha a szenvedést és csalódást szívott volna magába, az ember aki ide belépett. Kinn telihold volt éppen, a halál felh?i takarták az eget, baglyok huhogása hallatszott és denevérek lógtak fejjel lefele a karnisról. Félelmetes volt a szoba. A falat vér csíkok és foltok ékesítették, emberi maradványokkal.

A srác pupillái tágak voltak, nem volt magánál. Kezében egy n? képét szorongatta amint a vidámparkban a hullámvasúton ülnek egymás mellett. Szemei vörössé váltak, rohamot kapott. Összetépte a fotográfiát és szitkozódott. Majd újból megnyugodott és folytatta: - -tudom, hogy jön értem, érzem a közelségét.

Látószervei lecsukódni szerettek volna, de harcolt ellene. Félt aludni vagy akárcsak egy perce is elhagyni a valóságot. De kés?.
Már távozott is innen. Ott állt egy temet?ben, a sírk? mellett, amire neve volt vésve, aranyozott, szép bet?kkel. Alatta egy mondat: Died Jon; örökké szenvedni fogsz, még most is! (Pedig már a föld alá temették). Hirtelen köd támadt, feler?södött a szél, kialudtak a fények, az égen és lámpásokban is. Maga mögül er?s szuszogást hallott. Lassan fordult meg, félve, sejtette mi vár majd rá. Megfordult és ott állt vele szemben Önmaga. Az amit?l a legjobban tartott. Az az énje, amit mindig is elnyomott, a rossz oldala. A bosszúálló. Tudta, hogy most mi fog következni. Egy papirost nyomott az orra alá, mely vérrel volt írva. "-megöltem a n?t aki annyi szenvedést és csalódást okozott nekünk. Megkínoztam a testét, a szemét kivágtam, lelkét egy palackba zártam és beledobtam egy katlanba. Majd feldaraboltam és elástam. Pont ide melléd!" amint látta, hogy a sorok végére ért a srác a szomszédos sírra mutatott és hangosan nevetett.
Hirtelen megnyíltak az ég csatornái, er?sen villámlott, ? a földre térdelt, karjait az ég felé emelte és fájdalmas kiáltásba kezdett. Így maradt egy darabig, majd felállt és gy?lölett?l izzó szemekkel nézett Önmagára. ( Hiába okozott annyi fájdalmat az a n?, még mindig szereti és a halálát nem kívánta). Dühét?l vezérelve neki esett Saját Magának, de csak a sárban találta magát. Lepattant. Semmi nem történt. A nevetés csak er?södött, és a srác magát teljesen megfeszítve ugrott neki, de végül saját sírjába esett.

Felriadt. Egy pillanat erejéig, mintha megvilágosult volna, de nem. Csak még jobban magába fordult. Gyorsabban kezdett el?re-hátra himbálódzni. Majd váratlan csíp?s szél suhant át a szoba falai között, de még miel?tt tova suhant volna farkasszemet nézett a sráccal. Valami megváltozott azóta amióta álmában Önmagával találkozott. Rettegés járta testét, a félelem kereste a kijáratot szemein át, orrlukjain nem a leveg? távozott, hanem keser? lelke.
A csendet a kövezet halk visszhangja szakította félbe. Csoszogás, és, mintha élezés hangja hallatszott volna be. A srác, felállt. Bezárta az ablakot, az ajtót eltorlaszolta a bútorokkal, majd egy kis ideig fel s alá rohangált a lakásban és hajtogatta: - tudom, hogy jön értem, érzem a közelségét. Meleg öntötte el nadrágját lába között, a körmeit tövig rágta, haját tépkedte, a ruhát leszakította magáról, ?rjöngésbe tört ki. A falat verte fejével, kezét tördelte. Kirohant a konyhába el? vette a nagy kést, és várt. A csoszogás feler?södött, egyre és egyre közelebb volt már. A srác az éles tárgyat, torkához szorította, még mindig várt, de készen állt arra...
Zavartan állt és várt, füleit hegyezve. A hang megsz?nt létezni. A Died Jon teljesen bele?rült a helyzetbe; "-nem fogsz soha te megölni!", egy hirtelen karrántással elvágta saját nyakát. A padlóra hullott és azonnal elvérzett. Eltávozott, másik kezében a széttépett fénykép mozaikokkal.

Mindeközben a szomszéd, kulcsát zörgetve megtette utolsó lépteit az ajtaja felé. Halk zárkattanás hallatszott, belépett a lakásba. Nem tudta mi történt a mellette lev? falak között.