|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Orosz T Csaba
Férfibecsület.
Javában tombolt a Nagy Háború! Az a háború amelyikről dicső császárunk, a kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy „ Mire a levelek lehullnak csapataink hazatérnek”. Ennek már két éve!
Az Isonzó két partján megfagyott a front. Állóháború mondták. Az előretolt állásokban csak a Halál szaladgált lelkesen, suhogtatva borotvaéles kaszáját. Volt dolga bőven! Hol a gáz szedett századnyi áldozatot, hol a bevágó aknatűz söpört el egy egy legénységi szállást nyomtalanul, hol a ritka támadások valamelyikében hulltak az emberek. Kaverna háború. Érdekes momentuma, volt a harcoknak, hogy az első frontvonalban csak magyar beszédet hallott az ember. Ízes szögedi káromkodást vagy szűkszavú jászkun mondatokat. A Nagy Monarchia összes katonája közül csak a magyar volt érdemes arra, hogy ezrével hulljon naponta a dermedt front őrjöngő tüzében.
- 1129-es magaslat Juhos figyelő, előrefigyelek, jelentem alássan semmi nem történt! – hangzott az unalomig ismételgetett mondat amikor az őrt megközelítette egy elöljáró. Az emberek beleszürkültek a dolinák köveibe, fásulttá váltak és szinte már nyitott szemmel aludtak. Akinek volt, az kétpercenként pillantott az órájára, hogy mikor jár már le az ideje és mikor mehet a szállásra belepunnyadni a szürke kőágyba és átzuhanni egy boldogabb öntudatlan világba.
Ez most más volt. A tiszt megállt Juhos tizedes mögött, aki erre összecsapta a sarkát, szabályos hátraarcot csinált és vigyázzban megállt a tiszt előtt. A fiatal zászlós volt aki egy hónapja jött a frontra. Emberséges, bár néha indokolatlanul kemény katona volt. Nem is emlékezett a kis zászlós nevére. Az szokatlan dolgot művelt. Juhos szinte megdermedt. A zászlós mosolygott.
- Parancs zászlós úr?- kérdezte a kőportól rekedten.
- Hamarosan jön a váltás tizedes és akkor maga bevonul a századirodára!- Juhos megijedt, vajon mit követett el? Arcjátékát a zászlós is észrevette és felnevetett.
- Ne ijedjen meg! Megjött a szabadságos levele! Hazamegy Juhos!
Juhos Péter most még jobban megijedt! Egy éve nem volt otthon. Akkor is csak két napra a kis Jancsika születése miatt. Róza akkoriban sokat sírt és követelte, hogy valahogy sikerítse magát haza, akár egy sebesülés árán is. Akkor ezt ő betudta a szülés utáni női idegességnek és csak később döbbent rá itt kinn a fronton, hogy mennyire hiányzik az asszonynak. Ettől kezdve minden bevetésre jelentkezett ahol önkénteseket kerestek. Vágyta azt a sebet. De elkerülte őt a golyó, nem fogta a gránátszilánk. Kézitusában is mindig az elsők között volt. Már két vaskereszt és egy nagyezüst libegett a mellén. Vitézségi érdemrendek. Most pedig megijedve állt a zászlós előtt és arra gondolt, hogy mit fog szólni Rozi ahhoz, hogy még sebesülni sem volt képes.
- Értettem alássan! – mondta hebegve a zászlós távolodó hátának.
Három óra múltán, már robogott vele a bakavonat és éjfélre Bécsben voltak. Itt látta az undorító Hinterlandot azaz a hátországot, ahol jókötésű egészséges frontlógósok egész hada bámult rájuk utálkozva. Rájuk akik kopott frontruhában, felgyűrt lábszárvédőkben, tarisznyájukat szorongatva nézték az illatos dámák oldalán korzózó operett katonákat.
- Ezeket védjük? -kérdezték egymástól? – Na, majd otthon! – felelték maguknak bizakodva – Majd otthon lelkesebben fogadják őket és megkapják a frontharcosnak kijáró tiszteletet. Ez a kincstári optimizmus kitartott a Kelenföldi pályaudvarig, ahol is a szabadságos levelüket kellett lepecsételtetni a pályaudvari parancsnokságon, hogy tovább utazhassanak az áldott borsodi kis falujukba. Itt kapták az első hazai pofont. Két ismeretlen ezredből való társával akikkel egyfelé utaztak bekopogtak az irodába. A kelletlen tessék után beléptek. Kikent kifent százados ült az íróasztal mögött és unottan bámult a belépőkre. Még a kezében tartott körömreszelőt sem tette le.
- Százados úrnak jelentem alázatosan Juhos Péter tizedes és három társa kér engedélyt a belépésre! Jelentem, úti okmányokat hoztunk pöcsételésre!
- Letörölték a lábukat mielőtt beléptek? – kérdezte a tiszt kényeskedve- Ide a papírt és addig is álljanak vigyázzban jó távol tőlem! Szörnyű szaguk van fiam! Mondja csak ott fronton elfelejtik az alapvető higiéniát?
Péter megdöbbent!
- Higiénia? Lábtörlés? Amikor a fronton még inni is alig van víz, nem hogy mosakodni! Hetente egyszer zárt rendben lemennek az Isonzó partjához mosakodni, amikor éppen nem ágyúz a digó. Büdösek? Frontszag az! – azonban hangosan csak ennyit mondott – Igenis kapitány Úr! – és ránézve a társaira beálltak az egyik sarokba. Mindőjük szemében az a megdöbbenés ült, hogy itt is ez van. Csak a fronton jó, csak ott kell az igazi ember.
Közben a százados tovább fecsegett.
- Ki sem látszom a munkából, ha ennyien jönnek, haza ki marad a fronton? Katona hogy szerezte azt a nagyezüstöt? Hogyan tehetnék én is szert egy ilyen csecsebecsére?
- Vérrel, kapitány úr! És vitézséggel – mondta Péter amikor átvette a lepecsételt papírokat. Kifelé még halkan hozzátette – Semmiképpen nem körömreszelővel!
Másnap hajnalban Péter ott állt a házuk előtt. Nem akart kopogni, nehogy felijessze az asszonyát aki a sok vesződségben biztosan fáradtan alszik. Benyitott. A sötétben először a konyha közepén álló kiságyat látta meg! Vajon miért nincs benn az ágy a szobában?Hallotta szuszogni kisfiát, ezért gyufát gyújtott. Meg akarta nézni az angyali kis arcot, hiszen még csak egyszer látta. A gyufa sercenésére a szobában hirtelen zaj támadt. Meghallotta Rozi suttogását.
- Ébredj, hazajött a Péter! – egy dobbanás amikor valaki kiugrik az ágyból egy csattanás amikor kivágja az ablakot. Péter egy ugrással az udvaron termett. Egy hihetetlen mozdulattal elkerülte a feléje tartó vasvillát és jobb kezével leoldotta a bajonettjét. Visszafordult, éppen időben,hogy elüsse a feléje tartó öklöt és a szuronyt markolatig döfte a támadója hasába. Az elernyedt és halkan lecsúszott a földre a vizeshordó mellett. Még mindig markolta a villát, amikor Péter meggyújtott egy gyufát, hogy megnézze az arcát. Oldalról sikoltást hallott és látta, hogy asszonya mezítláb egy hálóruhában a sás közé fut. Amikor fellobbant a gyufa megrökönyödve ismerte meg támadóját. Feri a számadó lógós fia volt az.
- Péter belépett a házba, odament a kiságyhoz és ügyetlenül megpróbálta kiemelni kisfiát, amikor ez nem ment felkapta ágyastól és kisietett a házból. A falu másik széle vette az irányt. Hamarosan anyja háza elé ért. Bekopogott. Szinte azonnal fény gyúlt és apró anyóka lépett elé botjára támaszkodva sietősen. Beengedte fiát, leültette és kivette a kis embert. Bevitte a nagy ágyba a még meleg helyére, betakargatta és visszasietett a fiához.
- Mióta ?- kérdezte halkan Péter
- Miután egy éve visszamentél, onnantól két hétre! Nem írhattam meg kisfiam! Megölt volna!
- Talán jobb is lett volna anyám!
- Mindkettőt? – kérdezte az anyja félve?
- Csak a Ferit, mert nekem jött! A Rozi elszaladt!- mondta keserű haraggal
- Mi lesz most fiam?- kérdezte anyóka remegve
- Maga felöltözik anyám, átmegy a portára korán reggel. Utána jelenti az előljáróságon, hogy a kisfiút egyedül találta és magához vette, meg a Ferit is jelenti. Rozi úgyhiszem maholnap nem kerül elő. Vigyázzon Jancsikára anyám! Én azonnal visszamegyek a frontra, a többit meg eldönti majd Miasszonyunk!
Az anya nem mert ellenkezni, sietősen kenyeret szelt, szalonnát tett közé, asztalkendőbe csomagolta és a fia kezébe nyomta. Forró csókot lehelt az arcára, mintegy megáldva a további veszélyes útján és besietett öltözködni.
Péter gondolt egyet és a kis kendőt az asztal sarkán hagyta. Jobban kell majd nekik, hiszen immár két szájat etet az anyja.
Csak a Dolinák között robogó vonaton döbbent rá, hogy mit tett. A fronton embert ölni mindennapos dolog. De otthon, az más az nem ellenség, földi. Mégha százszor is megcsúfolta őt az asszonnyal. Csak ne támadott volna az az ökör!Senki nem hinné el, hogy ő csak védekezett. A számtartó nagy ember volt a faluban.
Gyurákovics zászlós századparancsnok helyettes álmosan morrant a kopogásra.
- Szabad!
- Jelentem alázatosan bevonultam szolgálatra! – A zászlós nem hitt a szemének.
- Juhos, hiszen még volt hátra két hete!
- Jelentem alázattal csak itt jó! – mondta a tizedes. A zászlós ránézett a gyötört emberre és mindent megértett.
- Itt várjon Juhos!
Később visszajött a századossal aki a parancsnok volt. A százados keményen rádörrent a fájdalmában összezuhant emberre.
- Vigyázz tizedes!- Juhos összecsapta a bokáját.
- Fogja a fegyverét és azonnal kimegy a hármas kavernába ahol is betört a digó. Támadást visszaverni a szakaszával, megerősíteni a vonalat. Fiam, ha lehet hozzanak nyelvet a digók közül!
- Értettem alázatosan kapitány úr! – mondta Juhos és hálásan nézett a századosra.
Hajnalban Juhos Péter tizedes és szakasza bevonult a századhoz. Egy félájult olasz őrmestert hoztak. A kapitány a század előtt felolvasta a napiparancsot, mikor az utolsó sorokhoz ért ezt olvasta.
- Valamint azonnali veszteséglista a törzsnek! A mai napon 04.35-kor az ellenség betört a hármas kevernába. A kavernáért folyó ütközetben elesett Juhos Péter tizedes, Helyét a szakasz élén Kecskés Péter őrmester vette át! – Majd felemelte a fejét a papírból és keményen a századra nézett.
- Aki pedig mást mond vagy gondol az rongyember és nem való közénk! Kecskés őrmester vegye át a szakaszt! – Majd intett az újjászületett Juhos Kecskés Péternek és elvonult a némán vigyorgó bakák sorfala között.
|
|
|
- december 04 2009 10:50:30
Szia Csaba!
Rég olvastam ilyen profi, összeszedett, komoly írást. Mind stílusában, mind példaértékű mondanivalójában ...végig megtartottad az érdeklődésem, figyelmem, ami elengedhetetlen egy ekkora terjedelmű írásnál....jó,hogy itt Ica nem törölte az osztályozás lehetőségét....
Szeretettel
szí. |
- december 04 2009 11:51:40
Köszönöm szépen! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
