|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Ez a gyermek is azért jött a világra, hogy boldogságot hozzon szülei életébe.
 Z
2009. november 26. Ez a nap is olyan lett volna, mint a többi, amikor szirénázva rohannak el mellettem a mentőautók, és aztán az esti híradásokból értesülök arról a sok balesetről, halálesetről, ami napközben történt. Amikor a mentőautók szirénáját hallom, akkor rögtön az jut eszembe, vajon, nem az én hozzátartozóim közül esett-e valakinek baja?
Ezen a napon is, szokás szerint megnéztem sonline.hu friss híreit, és megdöbbenéssel olvastam, hogy ámokfutó lövöldözött a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Biofizikai Intézetében. Akkor még számomra ismeretlen volt mind az áldozat, a sérültek és az elkövető nevei. Aztán, ahogy lenni szokott, ismerősök ismerősei és azok ismerősei gyors üzenetekben továbbadták a híreket, ahogy a nap folyamán mind több információval szolgáltak a rendőrségi friss jelentések. Az aznap esti híradásban sem említették meg az esemény elszenvedőinek neveit. Csak az jutott tudomásomra, hogy a lövöldözés halálos áldozata egy 19 éves kaposvári egyetemista, aki gyógyszerészhallgatóként éppen gyakorlati oktatáson vett részt több hallgatótársával együtt abban a teremben, ahonnan kilépve, majd oda visszatérve a egy 23 éves, szintén egyetemi hallgató fegyverrel érkezett vissza, és vaktában lövöldözni kezdett.
Sokszor mondják ilyenkor, hogy valaki éppen rosszkor volt rossz helyen. Én inkább azt mondanám, hogy az ámokfutó lövöldöző egyetemista volt olyan helyen, ahol neki nem lett volna helye. Úgy is mondhatnám, neki nem ott lett volna helye, ahol éppen volt!
Másnap reggel az autóbuszon már egyik utazótársam azt is tudomásomra hozta, hogy hol dolgozik az elhunyt egyetemista édesanyja. Amikor kimondta a Tüskevári Gyógyszertár nevét, az már ismerősen csengett a fülemnek. Munkahelyem felé szomorúan menve, annak bejárati lépcsője előtt ötlött hirtelen az eszembe, hogy hiszen ismerem én Őt, az édesanyát, és ismerem annak férjét is, az édesapát, és akit talán a legközelebbről ismerek, az a nagypapa, akivel egy munkahelyen dolgoztam 21 évig, hiszen kezdetektől fogva Ő volt a főnököm, amíg nyugdíjba nem vonult. Szinte eszelősen néztem utána az adatoknak a mindenki által ismert honlapon, ahol nagyon sok ismerősöm ismerőseiként megtaláltam ennek a fiatalembernek az adatait is, és akkor már biztos voltam abban, hogy pontosan kiről van szó.
Nagyon elkeseredtem, és próbáltam magam elé képzelni a rendes, becsületes, gyermeküket szeretetben felnevelő szülőket, s a nagypapát, aki 82 évesen vesztette el egyik fiúunokáját, akit majd a szülőkkel együtt a temetőbe kell kísérnie.
Akárhogy is sajnálom őket, és ők is akárhogy bánkódnak a hirtelen és tragikus körülmények között elvesztett gyermekükért, már nem kaphatják soha vissza. Nem tudtak elbúcsúzni tőle, hiszen nem számítottak arra, hogy az élet kegyetlensége és egy kiszámíthatatlan elméjű egyetemistának tette ilyen gyorsan véget vet életének és letörli rózsás mosolyát fiúk arcáról.
A temetésen én is ott voltam, és bár a közelükbe nem tudtam jutni, de még ha kicsit távolabból is, láthattam a fiú szüleinek és közvetlen hozzátartozóiknak megtört arcát, akiknek a nagy fájdalomtól még a könnyeik is elapadtak már. Ami egyáltalán nem csoda, hiszen éppen egy hét telt el azóta, hogy fiúk halálhírét kellett megtudniuk. Szemeimmel kerestem a hozzátartozók körében az én volt főnökömet is, akinek fáradt, megtört arcát a tehetetlenség és a visszafordíthatatlanság dühe festette vörösre, aki ott, azokban a percekben talán azt gondolta magában, hogy bárcsak Ő lenne most ott a ravatalon unokája helyett.
Az esti híradóban ismét sokkolóan hatott rám, ahogy a temetőben végigözönlött a tömeg a sírhelyig, és egész közelről mutatták a fiú szüleinek fájdalomtól megtört, egyszerre éveket öregedő arcát, és közben az én mellemben én is súlyos nyomást és mégis egyfajta ürességet éreztem. Hiszen én is anya vagyok, akinek két gyermeke van, és bennem is mindig ott lapul az aggódás, nehogy valamelyiket is baj érje.
De felnőtt gyermekeink kezét már nem foghatjuk, ők is elengedték óvó kezeinket, és sokszor félelem nélkül élik napjaikat, miközben nem tudják, hogy mi szülők, anyák és apák nap mint nap gondolatban mindig ott vagyunk velük és féltjük életüket.
Azt is sokszor hallottam már, hogy sorsunk meg van írva, és senki nem kerülheti el. De most mégis én is felteszem a kérdést, ahogy sokan mások is teszik, vajon nem lett volna elkerülhető, hogy ez megtörténjen? Isten keze miért nem ért el odáig, hogy ezt a szörnyű tettet megakadályozta volna?
Ez a gyermek is azért jött a világra, hogy boldogságot hozzon szülei életébe. De vajon itt kellett küldetésének véget érnie, fiatal életének virágában?
Legyen a szülők arca örök mementó mindenki számára, aki látta őket fiúk sírja előtt állni és látta az arcukon a néma kiáltást, amit csak lélekben hallunk.
Mélyen együtt érzek az Édesanyával, mert Őt életének legnagyobb vesztesége érte.
Torma Zsuzsanna
2009. december 04
|
|
|
- december 04 2009 09:08:15
riport!
érthető a témaválasztás, és új színeket hoz, hogy már nemcsak novella bukkan fel a próza rovatban, hanem pulicisztika is!
elveimhez híven NEM A TARTALMAT KOMMENTÁLOM..
AZ ÖNMAGÁÉRT BESZÉL! |
- december 04 2009 09:58:47
Kedves Rapista!
Igen, nevezzük riportnak, és egy közeli ismerős által átért érzések leírásának. De talán ez most több annál!
Ami történt,e gyáltalán nem magányügy!
Köszönöm azért, hogy elolvastad.
Üdv.: Torma Zsuzsanna |
- december 04 2009 10:05:50
Tévedsz! Attól, hogyérintett vagy, az rzelmeken túl - JÓ RIPORT!
csak műfajilag akartam elválasztani a novellától! |
- december 04 2009 10:35:53
Nem SORSSZERŰ - emberi hanyagság, félreértett "szabadság", amikor csak az erős és erőszakos számára nyílik meg a szabadság, akkor...
akkor az elemháborodott jogai nem a gyógykezelésre irányulnak és a társadalom sehol nincs megvédve!
a gazdasági bűnök! igen, egyik következményük, a [b]szabadság=zavaros vizek[/b]!
KIÁLTÁS az írásod, felkiáltó jel..
A hit annyiban vígasztalhat, mindenen túlmenően, hogy Ninivéhez hasonlóan a Gonosz Embernek is van ideje megjavulni, figyeld meg olykor évszázados haladékot kapnak, míg az, aki kész az örök életre - elhívatást nyer! |
- december 04 2009 11:44:18
Mégegyszer, ezúton is köszönöm!
Üdv.: Torma Zsuzsanna |
- december 05 2009 02:47:59
 |
- december 07 2009 10:27:18
Köszönöm, kedves Gabikám, hogy olvastál, és megértem, hogy nem tudsz megfelelő szavakat találni.
Örülök, hogy itt voltál, bár csak ne ilyenről kellett volna írnom!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
  |
- december 09 2009 15:06:17
Nem is gondoltam bele az ember igazán, amikor fáradtan leül a tévé elé, és egykedvűen hallgatja. Én sem éreztem. Köszönöm, most érzem |
- december 09 2009 23:59:15
Ez valóban nem magánügy...
Abban viszont nem hiszek hogy bármi értelmetlenül történik...ez sem lehetett véletlen. Talán pont az volt a célja, hogy felhívja valamire a figyelmet...Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, de talán ennyiből is megértesz. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
