Napkorong

_M

Nos, tudom, hogy a mai piacon ez már tömegcikk, de csak azért is vámpírregényt tervezgetek.:) Szeretnék őszinte kritikákat erre, ez még csak olyan semmitmondó prológ-elmélkedés, hangulatteremtésnek.:)

Felejts el mindent, amit a világodról tudni vélsz.
Hazudtak róla.
Hazudtak, amikor a becsületet magasztalták, s a bátorságot, az igazságot. Ezek az erények ebben a holt világban nem léteznek, csupán kifényesített szavak, amiket trófeaként a falra kitűzhetünk. Nincs becsület, csak jól játszott kétszínűség. Nincs bátorság, csak ostoba, értelmetlen vakmerőség. Nincs igazság, csak pénz, amivel bármi megváltható.
Hazudtak, mikor azt mondták, hogy a hit megmenti elátkozott életünket. Hinni kell, higgyünk bármiben is, a hit ad kezünkbe erős vasból kovácsolt akaratot, hogy elérjük azt, amire vágyunk. Legyen bár célunk önző vagy nemes, egyéni vagy nemzeti, a hit lesz az, amibe mindig is kapaszkodhatunk.
Hazudtak. A hit csak egy délibáb.
Hittem abban, hogy sorsom jobbra fordul. Egyszer. Talán.
Kegyetlenül bánt velem a sors, mint egy gonosz szülő.
A sors kalapácsesője végül szilánkokká zúzta minden hitemet.
Hazudtak, amikor azzal hitegettek, hogy a remény sosem hal meg. A remény csak a bolondok keresztje. Remélni azt tud csak, aki hisz – ha nem is az emberekben, a világban, vagy valamely vallás istenében, de hisz önnön magában. A remény azok jussa, akik bátrak remélni, hogy a becsület és az igazság ki fog állni azokért, akik megérdemlik.
Volt, hogy reméltem. Hogy hittem.
Ám világomat elvették, életemet megkorbácsolták, és vérbe fagyva hagytak egy sötét sikátorban, hogy ott pusztuljak.
Felejts el mindent, amit a világodról tudni vélsz.
Az csupán egy illékony illúzió.
Nem pusztultam el.
Megtörtek, reményem összetörték, életem ellopták, de még lélegzem.
És egy olyan világ szülötte vagyok, melyről azt hiszed, nem is létezik.

Yvonne Wordshire
Cottsey, 1147.