Napkorong

Dél volt már, amikor a téli nap bágyadt sugarai a reluxa résein áthatolva nagy nehezen bevilágították a fiú hálószobáját. Először kinyitotta a szemét, de aztán megriadt az ólmos szürke, téli világtól és inkább még egy kicsit csukva tartotta.
Előző este kellemetlen vitája volt a szüleivel. Benyújtotta a karácsonyi ajándéklistát, de a szülők alkudozni kezdtek vele. A fiú nem engedett. Kell neki a gitár, a CD és a játékprogram is. Anyja számolgatott és próbálta meggyőzni, hogy most nem telik erre. A fiú hisztizve becsapta maga mögött az ajtót és sokáig durcáskodott. A CD és a gitár még hagyján, de a játékprogramot nem adja. Tegnap a haveroknál kipróbálta. Idegeiben még ott zsongtak az izgalmai. Rejtelmes barlangokban fegyvereket, kincseket gyűjtött, öreg varázslók és szép nők segítették, közben ezernyi szörnnyel kezdett harcolnia.
Ma viszont mire ébredt megint? A téli szünidő egy unalmas napjára. Ilyenkor csak tévére, haverokra, esti játékprogramra korlátozódott minden szórakozása. Kész gyomorrontás. De hoppá! Mégsem reménytelen az élet. Megnyílt az új pláza!
Meglepően gyorsan eljutott a feldíszített, hívogató épülethez. Ahogy belépett, egy pillanatra valami rossz érzés fogta el. Megállt, hogy visszaforduljon, de mögötte már nem volt ajtó, csak egy fal. Csaknem pánikba esett, amikor egy gépi hang szólalt meg: - Kérjük, hogy kedves vendégünk fáradjon beljebb. Íme mágneskártyája, mellyel bármit vásárolhat. A pontokat tetszése szerint elköltheti. Jó szórakozást!
Egy darabig tétovázott, hogy mit tegyen, de minden olyan varázslatosnak és hívogatónak tűnt számára, hogy elvette a kártyát és belépett.
A Zenestore-ban sok hasonló korú gyerek válogatott az ezerféle szebbnél-szebb CD között. Mohón gyűjtötték be kedvenc együtteseik dalait.
A fiú is kiválasztott egyet és beállt a sorba. Hirtelen szóváltásra lett figyelmes:
- A kártyája kifogyott, fiatalember – mondta a pénztárosnő.
- De én nagyon szeretném ezt megvenni! Nekem kell ez az album! Nem kaphatnék rá hitelt? – könyörgött egy srác.
- Cégünk jelszava: Pénzt vagy életet! – válaszolta mosolyogva a pénztárosnő. Azzal intett két biztonsági őrnek, aki elvezette a suhancot.
A fiú szívdobogva nyújtotta kártyáját. „Remélem ez a szlogen csak vicc volt. Különben is, az enyém működik”, drukkolt magában. Közben valami dörrenést hallott az iroda felől, mintha egy szótár esett volna le a polcról.
- Mi történt? – kérdezte önkéntelenül.
- Csak az előző vásárló kártyáját érvénytelenítették. Öntől tíz pont levonva. Szép napot! Kérem, a következőt! – mosolygott tovább a pénztárosnő.
Rossz érzései azonban nem szűntek meg. Rátört a félelem és ezért keresni kezdte a feliratot, amelyik a kijáratot jelzi, de semmi útmutatást nem talált. Végül úgy döntött, hogy feljebb megy.
Minden újabb emeletre automata kapun lehetett bejutni. A harmadik szintre egy borzas hajú lány is követte, aki már sokadszor húzta le a kártyáját, de a kapu nem engedte át. A kopasz biztonsági őr odalépett hozzá: - Jöjjön hölgyem, ellenőriznem kell a kártyáját.
A lány megkönnyebbülve követte és eltűntek egy irodának tűnő ajtó mögött. A fiú hamarosan egy dörrenésszerű hangot hallott. „Talán egy ajtó csapódott be”- villant az eszébe.
Körbejárt az emeleten a kijáratot keresve. Egy biztonsági őrt is megkérdezett, aki bamba arccal rázta a fejét, ami nem számított gyanús körülménynek ebben a feladatkörben.
Úgy gondolta, hogy biztosan a mellékhelyiségek mellett lesz a lépcsőház, ezért elhagyta az üzletsort. Amíg a plázában őrülten habzsoló vásárlás folyt, addig errefelé a folyosók kihaltak voltak.
Az egyik ajtóra az állt, hogy iroda, a másikon: raktár és a harmadikon pedig azt a feliratot látta, hogy „kártya-érvénytelenítés”. Nem értette. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni és óvatosan benyitott. A félhomályban számtalan próbababa hevert a földön. Az első női alakot megfordította --- aztán rémületében futni kezdett.
Az üzletsorra érve a sok fényes bolt között egy kopott, lerobbant, kis vegyeskereskedésre lett figyelmes. Egy öreg bácsi ült bent és olvasgatott. Senki más nem volt az üzletben. Berontott.
- Hívja azonnal a rendőrséget!
Az öreg, aki közelről inkább papnak vagy varázslónak tűnt, fölnézett: - Mivel szolgálhatok fiatalember?
- Kiúttal – lihegte a fiú.
- Tíz dekát kérsz csomagolva, vagy többre is van pénzed?
A fiú idegesen felnevetett: - Maga is megőrült?
- Valami bajod van? Úgy nézel ki, mint aki rátalált az elhasznált vásárlókra.
A fiú a mondattól megdermedt és hátrálni kezdett kifelé:
- Bocsánat. Azt hiszem, hogy eltévesztettem a házszámot.
Az öreg türelmetlenül intett:
- A legjobb irányban vagy a kijutáshoz. Mindegyikük megdöbben, amikor rájönnek arra, hogy a kártyájából csak véges élvezetekre telik. A csábításnak nem tudnak ellenállni, és vadul habzsolni kezdik a meglévőt, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Csak az azonnal élvezet számít. Aztán majd csak lesz valahogy. A végén pedig nem tudnak fizetni pénzzel…
A fiú fejezte be a mondatot: - … csak élettel.
- De te még időben jöttél. Gazdálkodj okosan a kártyáddal, mielőtt lemerül.
- Sajnos nem tudom, mennyi van rajta. Megnézné? – nyújtotta oda az öregnek. – Még egy gitárt és egy játékprogramot is akarok ma venni.
Az öreg elvette tőle: - Biztos, hogy megértetted, amit mondtam?
A fiú nem válaszolt, csak a kijelzőt figyelte szorongva. „Jaj, csak elég legyen!”
Hirtelen hatalmas sípolás kezdődött és a kijelzőn mintha villogó nullákat látott volna. Odakapott, hogy a kártyáját kimentse, mielőtt érvénytelenítik…
Az ébresztőóra pedig darabokra törve hullt a padlóra és elhallgatott.