|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
_Sz
A tárgyaknak is lehet lelke. Ma egy régi szék takarítása közben kaptam egy sugallatot...
Aranyszínű párnácskája behorpadt a kisfiú súlya alatt, mégis boldog volt, hogy olyan hosszú idő után végre beleült valaki. Mesterien faragott karfája támaszt nyújtott a pici, dundi karoknak, és lélekben átölelte a gyermeket, eggyé vált vele. A benne lévő szeretet, melegség csak úgy áradt a kicsi minden porcikájába, aki hatalmas szemeivel figyelte édesapját, amint aprólékosan elmagyarázta neki, hogy hová kell mennie, és mit kell csinálnia.
- Juanito, fogod ezt a kis csomagot, jól elrejted a belső zsebedbe, és a második utcasaroknál befordulsz balra! Addig mész, ameddig el nem fogynak az épületek, a baloldalon a tengert fogod látni, ám te mégy tovább, ameddig egy kisebb dombhoz nem érsz, ahová egy lépcsőn lehet feljutni. Elindulsz ezen a lépcsőn, ne ijedj meg, ha nem látod a tetejét, ebben az időszakban a tengeri pára miatt olyan, mintha ködbe veszne. Te csak menj, számold a lépcsőfokokat, és gondolja arra, hogy milyen fontos megbízatásod van. Most egy sziget népének a sorsa van a kezedben, s bár nagyon féltelek, és bánt, hogy téged kértelek meg erre a feladatra, de egy gyerek nem fog feltűnést kelteni, a kalózok békén fognak hagyni.
- Értem édesapám. S ha felérek a lépcsőn, mit csináljak?
- Már várni fognak. Két férfi és egy nő lesz ott, Miguelnek, Luisnak és Catalinanak hívják őket. Ők majd tudni fogják, hogyan tovább…
- Indulok, ameddig be nem sötétedik.
Felipe magához ölelte gyermekét, és megkérte, hogy legyen nagyon óvatos.
A kisfiú lemászott a székből, keze még a míves karfán feküdt, amikor a szék is elbúcsúzott tőle.
A szék gondolatai pedig már a szárazföldön jártak, amikor még egy szép nagy háznak volt hasznos tárgya, s még mályvaszínű volt a kárpitja, akkor is egy kis gyermek játszadozott párnáin, ölelő karjai között.
Csak nemrég került ki a mester kezei közül, s bár ő is csak egy megrendelés tárgya volt, de a mester minden tudását, még a lelkét is beleadta ebbe a csodálatos remekművébe, amely most egy meleg szalonban állt, három társával együtt és vidáman hallgatta a négy éves Johanna dúdolászását.
VII. Ferdinánd király halála utáni zavaros időkben gazdái úgy döntöttek, hogy elköltöznek Ibiza szigetére. Az egész házból a négy darab széket vitték magukkal, nemcsak azért, mert még újak voltak, hanem mert valamiért a családfő és a kislánya is ragaszkodott e darabokhoz. Emberek cipelték hosszú lépcsőkön a hajóhoz, apró sárga levelek ropogtak a talpuk alatt. A hajón a karosszék beszívta a párás levegőt, amely nem tett jót sem a párnáinak, sem a szépen faragott fa karjainak, lábainak sem, de szerencsésen megérkeztek új otthonukba. A Dalt Villán épült bérház második emeletére költöztették őt is, több társával egyetemben. A kedves kislány szép hajadonná serdült, majd férjhez ment és elköltözött, gazdája pedig meghalt. A lakásba új lakók költöztek, akik megtartották a székeket, csak kicsit felújították őket, s mézarany színe úgy ragyogott, mint a nap sugarai, amelyek visszaverődtek róla, mikor azok a nyitott ablakon át beáramolva csiklandozták az új kárpitot. Új gazdái is becsben tartották és még a leszármazottak is használták a hálás karosszéket.
Közben teltek az évek. Egy karosszék, melyet még a 19. század derekán készített egy mester, most a 21. század elején kerül elő egy kétszázötven éves bérház második emeletéről, ahol munkások találtak rá, amint talán már évtizedek óta gazdátlanul porosodott egy hatalmas lakás egyik zugában.
Ma kiporszívóztam a sokéves port az aranyló szövet szálai közül, lemostam, megtisztogattam a finoman kézileg megfaragott fából készült keretet, karokat, lábakat, és rácsodálkoztam, hogy egy közel két évszázados tárgy még mindig milyen büszkén, stabilan ural egy helyiséget, és olyan kényelmes, amilyenben talán még nem is ültem soha.
Amikor beleültem, nekidöntöttem a hátam, a karjaimat elhelyeztem a karfákon, behunytam a szemem, és a szék mesélni kezdett nekem. Mesélt egy kisfiúról, aki segített a sziget lakóinak, hogy kijátsszák a kalózokat, és megvédjék magukat tőlük. Mesélt egy szőke kislányról, aki nagyon szeretett énekelni, mesélt egy idős néniről, aki sokat ült benne és a széknek beszélte el az életét, mesélt egy aranyos cicáról, akivel nem mindig volt jó barátságban, mert gyakran eresztette a körmeit bársonyos kárpitjába.
Elgondolkodtam azon, hogy a tárgyaknak is kell lennie valamiféle lelkületüknek, talán ők is éreznek. Egy ideig most engem fog szolgálni, abban fogok ülni a számítógép előtt.
|
|
|
- december 29 2009 20:36:05
Érdekes történet, érdekesen elbeszélve! |
- március 14 2010 18:02:55
jó, hogy Te meg tovább meséltél... szépen... |
- május 01 2010 09:26:29
Nagyon jó történet, tetszik.
Szeretettel: Eszti |
- május 25 2010 12:01:57
El sem hiszem, hogy ide ennyien kattintottak. 
Kedves István, Viktória, Vali, Eszter, köszönöm, hogy itt jártatok, olvastatok, véleményeztetek.  
Szeretettel. Léna |
- június 15 2010 09:16:00
Nagyon szépen megírtad a bútor történetét.
Kellemes volt olvasni.
Szinte láttam magam előtt a jeleneteket.
Köszönöm a szék nevében is.
Sok kényelmes ücsörgést benne.
Szeretettel: Béla |
- július 04 2010 00:55:43
Gratulálok a szépen megírt történethez. Óhajod megértem, mert én egy kis darab kôrôl írtam, amit azután valaki egy tóba dobott...
További sikereket kivánok!
PiaNista |
- július 19 2010 10:38:02
Nagyon szép történet, tetszett! |
- augusztus 04 2010 09:03:50
Kedves Béla, PiaNista és Zsu27, köszönöm, hogy olvastatok.
Szeretettel: Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 22. kedd,
Csilla, Noémi napja van.
Holnap Béla napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
