Napkorong

Csillagsörény mélabúsan evett az istállóban. Igazából még a friss, ropogós szalma sem esett jól neki. Az alacsony termetű póniló saját fajtársai közt is kicsinek tűnt, és még az sem derítette jó kedvre, hogy láttára boldog mosoly ragyogott fel ifjú úrnője, Scarlett arcán.
Ő volt a lányka szülinapi ajándéka, csakhogy ez nem sokat jelentett. Gerald O ’Hara, a jómódú gazdálkodó évről-évre újabb apró lóval lepte meg kislányát.
Scarlett lelkesen tapsikolt Csillagsörény láttán, az után azonban napokig felé sem nézett.
A kis jövevény nagyon elszontyolodott. Úgy érezte, új gazdája sohasem fog felülni rá. Csillagsörény gyakran nézegette magát az itatóvályú vizében, és mind jobban elkeseredett. Csúnyának látta magát, és azt a szembeötlő tényt sem tagadhatta, hogy az istálló többi lakója egytől-egyig magasabb nála.
Az előző születésnapok során odakerült pónik – szám szerint heten – jól látták, hogy új társuk mennyire lelombozódott. Szerették volna megvigasztalni, de Csillagsörény egyetlen szavukat sem hitte. Végül feladták, remélve, hogy az idő majd megoldja a problémát.
Abban bíztak, Scarlett egyszer csak elviszi lovagolni a környékbeli erdőbe új állatát, és az végül helyre teszi az aprócska paripa lelkét.
Csakhogy tévedtek, ha azt hitték, Csillagsörény mindenbe beletörődve, kivárja a jó szerencsét. A legkisebb póni úgy döntött, inkább megszökik a háztól, mintsem tovább tűrje a szégyent. Örökre világgá megy, és soha többé nem tér vissza.
Közeledett a karácsony, odakint hótehertől hajladoztak a fák, a hideg egyre metszőbbé vált. Természetes, hogy Scarlettnek nem szottyant kedve lovagolni a mind zordabb időben.
Csillagsörény úgy gondolta, ő az, akit a kislány ki nem állhat, pedig másik hét ló egyikét sem vitte ki sétálni. Megesik, hogy amikor valaki mindent sötéten lát, azt hiszi, csak őt sújtják az élet nehézségei, és nem veszi észre mások baját.
A legkisebb póni hosszú hónapok óta tervezgette a búcsú nélküli távozást. Tudta, így is fájdalmas lesz, mert a barátságos társaságot nagyon megszerette, de arra jutott, ha nem fontos a kislánynak, jobb, ha nekivág az ismeretlennek.
Csillagporos éj hullt a házra és a hozzá tartozó birtokra, a leendő szökevény pedig türelmesen kivárta, míg minden barátja álomba szenderül. Amikor biztos volt a dolgában, az istálló ajtajához óvakodott, és némi ügyeskedés után könnyedén kinyitotta.
Csillagsörény rengeteget próbálgatta ezt a mozdulatot, amikor senki sem látta, és az idő múlásával tökélyre fejlesztette. A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét, hamarosan apró patái alatt ropogott a hó. Elsuhant a gazdáék háza mellett a kerítés felé, amikor halványsápadt arcocskát pillantott meg a gyerekszoba ablakában.
Scarlett kitágult szemekkel meredt rá a párás üveg mögül.
A kislánynak már réges-rég aludnia kellett volna. Csillagsörény zavarba jött, hogy ébren találja. Elszégyellte magát, de nem akart megállni, ha már elszánta magát.
Tekintete összekapcsolódott kis gazdájáéval, aztán halkan nyerített egyet, és minden erejét összeszedve, átvetette magát a kerítés felett.
Szinte csak hajszálnyival ugrotta át az akadályt, szerencsésen megérkezve a túloldalon. Mintegy varázsütésre szakadni kezdett a hó, a makacs póni pedig belevetette magát a hideg pelyhek fehér kavargásába.
Csillagsörény dühösen vágtatott a mind vadabbá váló viharban, és már messze ért a háztól, amikor elfogta a lelkiismeret furdalás. Úgy érezte, csúnya dolgot tesz, különben is, mintha könnyeket látott volna megcsillanni kis gazdája szemében. Bosszúsan felprüszkölt, aztán visszafelé indult.
„Jobb, ha visszaosonok” – gondolta. – „Akkor Scarlett talán azt hiszi, hogy csak álmodta az egészet.”
Jó tervnek tűnt, de Csillagsörény hamarosan rádöbbent, hogy a dolgok sosem olyan egyszerűek, amilyeneknek látszanak.
Gyorsan visszaért a házhoz, és már éppen nekirugaszkodott volna, hogy újra átugorjon a kerítésen, amikor észrevette a lábnyomokat. Apró, csizmák hagyta mélyedéseket látott, melyek a résnyire nyitva hagyott kaputól az erdő mélyébe vezettek.
Csillagsörényt nyomasztó balsejtelem fogta el. Rájött, hogy csakis Scarlett hagyhatta hátra őket. A kislány képes volt egymagában nekivágni a hóviharnak, hogy megkeresse őt.
Gombóc szorult a póni torkába.
Tudta, nem osonhat vissza csak úgy a helyére, miközben Scarlett az ítéletidő tépázta rengetegben kóborol. A kislány miatta kerülhetne bajba, amit aztán sosem bocsájtana meg magának. A vadonba veszett gyermek bizonyítékát adta szeretetének, amit nem hálálhatott meg azzal, hogy egyszerűen a sorsára hagyja.
Csillagsörény elfeledkezett róla, hogy ő a legkisebb, és minden egyéb bajáról is, mert cselekednie kellett.
Becsörtetett a résnyire hagyott kapun az udvarra, az után pedig felverte alvó társait, hogy elpanaszolja nekik a történteket. A többi póni, látva az újdonsült lovacska lázas tekintetét, rögtön tudta, hogy igazat állít. Habozás nélkül nekivágtak a fehéren örvénylő éjszakának, hogy segítsenek neki a keresésben.
A barátságos kis paripák szétszéledtek az erdőben, hogy kis kedvencükre találjanak, akinek lábnyomait kíméletlen szélujjakkal söpörte el a vihar.
Már mélyen benn jártak a sűrűségben, amikor egyik társuk panaszos nyihogása, észak felé, a közeli hegyek irányába hívta őket.
Csillagsörény vad vágtába kezdett, akárcsak a többiek. Patája szikrát hányt a havon, szíve izgatottan dobogott. Sörénye zászlóként lobogott a szélben, két barna szeme drágakőként ragyogott.
Gerald O ’Hara shetlandi hátasai az egyik alacsony, szűk falú sziklaüreg bejáratánál találtak rá vészjelet adó rokonukra. A hóban apró kötött kesztyű árválkodott. Semmi kétsége nem volt a paripákból álló mentőcsapatnak, hogy Scarlett odabent van, bár hangot nem adott ki magából.
A problémát csak az okozta, hogy a barlang szája olyan keskeny volt, hogy egyetlen átlagos termetű póni sem tudott volna bejutni.
Csillagsörény azonban kisebbnek számított a többieknél, akik várakozóan néztek rá, lesz-e mersze bemenni Scarlett után. A legkisebb póniló egy percig sem habozott, gondolkodás nélkül a járatba vetette magát.
Hajlandó volt szembenézni bármilyen veszéllyel, hiszen végre fontosnak érezhette magát.
Csenevészebbnek látszott, mint a többiek, de pont emiatt tudta követni kis gazdáját.
A barlang talaját sikamlós jégpáncél borította, Csillagsörénynek minden lépésére figyelnie kellett. Egyetlen rossz lépés csonttöréssel járthatott volna, és akkor örökre odabent reked az elveszett kislánnyal együtt.
Az üreg tágult befelé, és a végén magas sziklateremmé terebélyesedett.
Scarlett mozdulatlanul hevert a barlang mélyén, Csillagsörény rémülten sietett oda hozzá, hogy életet leheljen belé.
„Kicsi gazdám” – dübörgött agyában. – „Jaj, csak baja ne essék!”
Szerencsére még nem hűlt ki Scarlett teste. Szíve is rendben dobogott, még ha lassabban is, mint szokott. Talán elfáradt, és elálmosodott a nagy hidegben.
Csillagsörény addig nyalogatta a sápadt arcocskát, míg tulajdonosa fel nem ébredt végre-valahára.
A bátor pónilovak valóságos diadalmenetben tértek haza a megmentett kislánnyal. Scarlett Csillagsörény hátára ült, az pedig valósággal röpült vele a havon hazafelé. Őt illette a dicsőség, még ha ezzel a gyermek szülei sohasem jöhettek is tisztába.
A fáradt kislány bezárta a nagykaput, a póni sereget pedig becsukta szépen az istállóba.
Scarlett soha, még nagykorában sem mesélte el senkinek a dolgot, bár nem feledte a történteket. Csillagsörény is megjegyezte a rávonatkozó tanulságot: mindegy, milyen kicsi vagy, mindig eljöhet egy nagy pillanat, amikor kiderül, hogy van valami, amit egyedül csak te tudsz megcsinálni.
A legkisebb póni halkan felnyerített a gondolatra, aztán a finom, friss szénán mély, elégedett álomba merült, mialatt odakint a vad téli vihar is elcsendesült lassacskán.