Napkorong

_Retró avagy nosztalgia?
2010. január 05. 21:09

címkék: tiltott tűrt támogatott könnyes-bús félrevezetett létező

Mondják, fiatalok voltunk. És a távolság - időben és térben egyaránt megszépít mindent.

MI A RETRÓ?

Retrogád, retrospektív - szimplán nosztalgia?

A Kossuth Rádió megszólaltat néhány embert, szemtanút és történészt. Olyan embereket, aki emlékeznek a hatvanas-hetvenes évekre és olyanokat, aki hallottak róla vagy egyenesen kutatják a kort.

Mivel felnőtt fejjel, családapa- és költőként éltem meg - visszapillantok én is!

Mosolyogtató ma már, hogy sportoló vagy költő akart lenni, aki abban a korban akart kitűnni. A politikusi karrierhez nemnagyon füllött a fogunk.

Erre szót se vesztegessünk!

Szabad és lázadó volt-e a nemzedékünk? Valamilyen szinten mindenképpen.

Egy mód volt a kultúrpolitika kijátszására, ha a "szocialista realizmus" lealkonyulásával, az avantgarde köntösében kísértettük meg...
Remek álruha, hiszen gyakran nem is értik! De az utalások, még a természeti képek és a szerelem is "mondanivalót" hordozott.

Viszonylag békés volt a "három té" - a tiltott, a tűrt és a támogatott - barokkosan épített bokraiban bújkálni...

Meg is jelentek a verseink, miután az amatőr szinész-mozgalom telt házak előtt adta elő. Ne képzeljétek, hogy a nagymama, keresztmama közönség előtt!
1957. után a rendszer elővett egy csomó a feledésnek átadott művészt, a tiltottból egyenesen a támogatott mennyországába emelve.
Fontos volt Illyés Gyula. Legitimáció. Egy választásnál többet ért egy Németh László! Mig mások a hatvanas évekig a szilencium kenyerét majszolták gyárban, vagy alkalmi munkásként, ők is csak nehezen vállalták. Utána nézhetnék, hogy ki mikor jöhetett elő, vagy mikor vállalta egyáltalán.Íllyésnek 1956 és 1961 közt nem jelent meg kötete, Németh László 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta.Tamási Áron 1957. decemberében Gallilei sorsára jutott, rávették a forradalom megtagadására.

Antológiák születtek, híres volt a Tűztánc. Novellisták és költők bukkantak fel, akik már kevésbé voltak "udvari költők"...
Persze volt ott egy álromantikus vonulat is, amely könnyes-búsan megírhatta a "létező szocializmust", sőt annak perifériáját, a botladozó, "félrevezetett" alakjaival.

Két világ létezett, nemcsak a "vasfüggönyön" túl. A vérbírák még végezték munkájukat, de a "népnek" már nemcsak ennivalót juttatott a rendszer, de résnyire nyitotta az ablakot.

Gyerekként és fiatal felnőttként láttunk is, meg nem is. Kinek-kinek milyen volt a háttere.

Eljött az idő, hogy szerelmes vagy természeti képekkel díszített verseim, havonta, sőt kéthetente megjelenhettek.

Aki a mai irodalmi életet ismeri, nem fogja elhinni kétezer, majd háromezer forintos irodai havi fizetés mellett, ez 150-500 forintos honoráriumot jelentett, a lap rangjától függően!
Ez akár fényes karriernek tűnhet, a mai szekértáborokkal védett irodalmi élethez viszonyítva.

Ki gondolná ma, hogy költőnek lenni karrier? Bankigazgató, menedzser, vállalkozó - na igen, az ma karrier!

Aztán leereszkedett valami rejtélyes sorompó, aki átjutott a támogatott oldalra... a többi a tűrtből, ha nem is a tiltottba, de a senkiföldjére került. Fordítani lehetett. Műszaki vagy műfordító lehetett valaki, ha rossz fát nem tett a tűzre.

Szép kis retrót mesélek itt nektek! Szép kis nosztalgia? Részemről, kenyerem, hivatali munkám volt, szigorúan állami vállalatoknál.

Igaz, dolgoztunk, sportoltunk. Szabadegyetemre és könyvtárba jártunk. Megindult A Rádió mellett, A Televizió, az egyetlen adó, amely irodalmi adaptációkat és eredeti műveket, tévéjátékokat sugárzott, amelyek jelentős része ma elképzelhetetlenül színvonalas volt.

Nem éheztünk már és szellemi téren sem haltunk éhen.

Mondják, fiatalok voltunk. És a távolság - időben és térben egyaránt megszépít mindent.

EZ A RETRÓ?

Hozzászólások

Maryam - január 07 2010 07:28:40
Retró, vagy nosztalgia nem tudom, én még csak gyerek voltam a hetvenes években, másként éltem meg, boldog voltam a szocializmusban, mindenki aránylag egyenlő volt, büntették a munkanélküliséget, nem volt létbizonytalanság. Mire körvonalazódott bennem a rendszer halványan, már itt is volt a rendszerváltás

És igen, ahogy írtad: "
Mondják, fiatalok voltunk. És a távolság - időben és térben egyaránt megszépít mindent. "

reitinger jolan - január 07 2010 09:51:15
Magam is ebben a korban voltam fiatal. Igen, valahogy így volt. Van hosszabb véleményem is, de nem írom ide.
Minden kornak meg van a jó és rossz oldala, mióta világ a világ.
Mindenkinek nem lehet eleget tenni. A szekér mindig fut valakivel, s hogy nem én vagyok? hát ez más kérdés.
A retró, nosztalgia, nem mindegy minek hívjuk? Ez is a történelem egy része lesz. Értékelést majd a felnövekvő nemzedék történészei megteszik, vagy jól vagy nem, mint ahogy korunkbelieknek is más és más a véleményük. Találgatnak.

Szeretettel Joli

Torma Zsuzsanna - január 07 2010 11:54:42
Kedves István!

Emlékszem a 60-70-es évekre, amelyekről nekem kisgyermekként az újságpapír szélére elégett gyufavéggel rótt betűk, iskolásként villany- és TV hiányában a rádiójátékok, később az iskolai TV-n a táncdalfesztiválok nézése és a helyezések figyelemmel kísérése, fiatal dolgozóként pedig a május elsejei kötelező felvonulások (amit nem is annyira éreztünk kötelezőnek) jutnak az eszembe. És igaz, hogy sok fiatal elvonult (már akkkor is) a "bokrok" közé bálok idején. De akkor még ott voltak az "mamák" is a leányokkal kísérőként!
A hetvenes években még lehetett kettő, vagy három munkahely közül is választani, hogy hol szeretnénk inkább elhelyezkedni. És a hetvenes években egy havi fizetésből tudtam két pár cipót és két nyáriruhát is megvásárolni úgy, hogy másra is jutott. Igaz, hogy sok mindent akkoriban hitelre vettünk (házépítés is egyrészt abból volt), aztán TV-t, bútort és egyebeket, és azt is ki tudtuk fizetni. Akkor a fiatal házasok szülei (mindkét részről) tudtak segíteni új családi ház építésében, vagy lakásvételben, de ezt mi, mostani szülők (akik egyre lejjebb süllyedünk), nem tudjuk megtenni a mai fizetések mellett. Hiszen még a telkek is több millióba kerülnek. És nem lehet mindenki miniszter, pénzügyminiszter....és sorolhatnám tovább, akik palotákat is tudnak építeni a mai világban.
Néha úgy gondolom, helyet kellene nekik cserélni egy-egy munkásemberrel, szakmunkással!

Üdv.: Torma Zsuzsanna

rapista - január 07 2010 13:22:33
Igen, a retró-nosztalgia - voltak, akik kevesebbet loptak, valamiféle társadalmi érdekből elkobozták a járandóságunk jó részét, viszont nem volt árrendszer... csak valami névleges értékek, amik elkerülhetetlenül a csődhöz, államcsődhöz vezettek!

A látszólgaos jólétet, egykori főnököm tekintélyével, megahitelekből fedezték - azok viszont a mai hitelállományhoz képest szinte nevetségesnek tűnnek...

Most már sem a jólétre, sem a szovjet rakétákra, sem az űrhajózásra nem kell költeni - de a 100 milliók, sőt milliárdok lyukas zsebekben és illegális kasszákban landolnak - hadd NE részletezzem!

A cinege akkor tájt nem énekes madárra, hanem a ma oligarchának nevezett ... osztályra hajaz!

Na ebből ennyi elég volt. Ha '90-ben tudtunk volna élni valamilyen lehetőséggel - kérdeés, hogy volt-e?

Sokmindent tudott meg az ember azóta...

Volt kultúra, akkor is, ha néha szél ellen! De most a pénz jobban kizár... ha NEM A KAPUN BELÜLI VAGY?!

reitinger jolan - január 07 2010 18:08:07
És most? a csőd nem lebeg a fejünk felett?

az ok, okozati összefüggés örökérvényű, mindenkinek más a jó................

Most is csak azt írom, nem taglalom.
Ma más madarak repülnek

PiaNista - január 08 2010 00:50:44
Nos, én kissé korábban kezdtem. Átéltem a "mit ért ez alatt a költô?" idôszakát. Emlékszem, hogy a Berlini VIT (1951?) idôszakában kezdtem írni elsô regényemet. Kezdtem írni... Azután abbahagytam. Kollégiumban éltem (Kodály Zoltán) és lámpaoltás után ma SciFinek nevezett históriákat rögtönöztem a 22 szobatársnak. Azt hittem, már érdemes is lenne írnom valamit. Hát, nem ment. mert mindíg megbotlottam abban az izgalmas pontban, hogy "miért akarnának a Ny.-Berlin ifjai átszökni Keletre, mikor ott minden sokkal rosszabb?" Akkor ugyan még nem volt határ, de értitek: a SzocRealizmust valahogyan - már ilyen kicsi fiúként is érezte az ember - ki kellett elégíteni. Ezt magasabb színten újra éltem, amikor 57-ben kezdtem egy, már világnézeti kérdéseket feszegetô regény megírásába. Megírtam, de akasztás járt volna érte... Retro...morfóziSCH.
Azóta, pár éve, megjelent ez a regény...

Jó volt, kedves Rapista. Igen, kell errôlbeszélni, mert akkoriban így volt, ahogyan írod. Bár az a "látszólagos jólét" a legjobb volt Keleten és a legjobb volt Szt.István óta, de Kádár nem tudta volna fedezni már/még egy évig sem... Idejében jött a bukfenc!
Ölellek!
PiaNista